Idén se kell tartani éhséglázadástól?

Négy éve folyamatos lejtmenetben van a legjelentősebb alapvető élelmiszerek ára: a 2015-ös év átlaga 19 százalékkal maradt el az azt megelőző évitől, ahogy a világgazdaság gyengélkedése a fémektől kezdve az energiapiacokig mindenütt erőteljes árzuhanást generált.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A FAO élelmiszerár-indexe 164,1 pontos értéken nyitott tavaly év elején, a záró értéke decemberben 154,1 lett. Ez utóbbi érték a novemberihez képest is 1 százalékkal kisebb, főleg a hús, tejtermékek és gabonák világpiaci árának mérséklődése miatt, ami ellentételezte a cukor és növényi olajok drágulását.

„A stabil készletek, a gyenge kereslet – és az erősödő dollár – mellett nem meglepő az élelmiszerárak esetében 2015-ben is domináló negatív trend” – mondta az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) vezető közgazdásza, Abdolreza Abbasszian. Ennek ellenére a FAO globális jelentése szerint a világon még mindig 795 millió ember éhezik, igaz, ez lényegesen kevesebb, mint az 1990-ben éhező egymilliárdnál is több ember. Ebben a 25 évben a Föld lakossága 1,9 milliárd fővel nőtt, így az éhezők számának csökkenése még szembeötlőbb, 12,9 százalékát adja a bolygó lakosságának, szemben a korábbi 23,3 százalékkal. Az éhezés különösen kirívó annak fényében, hogy a világszerte megtermelt élelmiszer fele a kukában végzi.

Kép: Pixabay

Gyengülő kukorica, dráguló cukor

A FAO gabonaárindex decemberre további 1,3 százalékkal csökkent a kukoricatermelők közötti erősödő verseny és részben azon várakozás miatt, hogy az argentin exportvámok eltörlésével nagyobb mennyiségű búza ömlik majd a világpiacokra. A többek között a rizst is magába foglaló mutató 2014-hez képest 15 százalékkal csökkent.

A tejtermékek is igazodtak a globális trendhez: decemberben 1 százalékkal kerültek kevesebbe, a tavalyi éves átlag azonban majdnem 30 százalékkal zuhant az előző évhez képest.

A bővülő európai sertéshúsimport és az alacsonyabb kereslet Amerikában a marhahús iránt okozta a húsárindex 2 százalékon felüli csökkenését. Az egész évet vizsgálva, átlagosan 15 százalékkal alacsonyabb áron kereskedtek a húsokkal a nemzetközi piacokon.

Némileg kilóg a sorból, hogy a növényi olajok ára 2,1 százalékot emelkedett decemberben, főleg a brazil szójabab körüli bizonytalanságok miatt, de az index 2015-ös átlaga még így is majdnem 20 százalékkal a 2014-es alatt volt.

A túlsúly a gond, nem az éhezés?
A FAO most publikált jelentése szerint sikerrel vettük fel a harcot az éhezés ellen, de még mindig sok a tennivaló. Európában és Magyarországon napjainkban is sokan fekszenek le üres gyomorral, de az alultápláltság mellett egyre nagyobb gondot jelent a minőségi éhezés, és az ebből fakadó egészségügyi problémák.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo