Gazdaság és fenntartható fejlődés: keresik az "összekötőket"

A KÖVET Egyesület keresi azt a magánszemélyt, aki kiemelkedően és eredményesen munkálkodik a magyar gazdasági szféra és a fenntartható fejlődés összhangjáért, ezáltal érdemes a Dr. Georg Winter életműdíjra. A díj névadója Dr. Georg Winter, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a környezettudatos vállalatirányítás területén, a B.A.U.M., az INEM és a KÖVET megalapításában, felvirágoztatásában. A díj átadására második alkalommal a KÖVET Egyesület XVI. „Jó-Lét-Kérdések" című Konferenciáján kerül sor, 2011. október 20-án, Budapesten, a Hotel Gellértben.

Dr. Georg Winter a környezettudatos vállalatirányításért és a ma vállalati társadalmi felelősségnek nevezett mozgalomért folytatott úttörő munkáját a világon elsőként ismerte el a KÖVET Egyesület azzal, hogy nevén díjat alapított. A díjat első ízben Dr. Kemény Tamásnak, az Iparfejlesztési Közalapítvány külkapcsolati igazgatójának adták át 2010-ben.

Ki jelölhető a díjra? A díjat évente egy természetes személy kaphatja, állampolgárságra való tekintet nélkül, amennyiben tevékenységét Magyarországon fejti ki, mely a gazdasággal, oktatással kapcsolatos, s a fenntartható fejlődés eszméjének gyakorlatba való átültetését szolgálja példamutató szinten.

Ki állíthat jelöltet? A Dr. Georg Winter-díjra a KÖVET tagjai, tisztségviselői és az egyesületi titkárság munkatársai állíthatnak jelöltet, az odaítélésről az Egyesület mindenkori elnöksége dönt. A jelölés határideje: 2011. szeptember 12.

Dr. Georg Winter nevéhez fűződik a környezettudatos vállalatirányítás átfogó rendszerének bevezetése és gyakorlati megvalósítása, amelyet később róla neveztek el Winter-modellnek, és az első ökológiával összhangban kialakított gyárépület koncepciója és megvalósítása. Alapítója a környezettudatos vállalatirányítást hirdető két nagy szervezetnek, a B.A.U.M.-nak, amely a közel 500 taggal működő Környezettudatos Vállalatirányítás Németországi Egyesülete, valamint a nemzeti egyesületeket összefogó INEM-nek (International Network for Environmental Management). A Németországban hat kiadást megért, Winter-modellt bemutató kézikönyvének (Blueprint for green management) inspirációjára alakult meg 1995-ben a magyar Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET). Ezt követően hamarosan megjelent a könyv magyar változata is, melynek címe „Zölden és nyereségesen" amely egy évvel később elnyerte Az Év Környezetirányítási Szakirodalmi Díját.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo