Egymillió ember vízproblémája oldódik meg

Eltávolítják az Üröm-csókavári mészkőbányából a gázgyári iszapot, amely több mint 30 éve súlyos mérgezéssel fenyegeti az egymillió ember ellátását biztosító észak-budai karsztvízbázist - közölte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KDV-KÖVIZIG).

A nagyjából 60 ezer köbméternyi massza az egykori óbudai gázgyár mellékterméke. A hulladékot 1965 és 1975 között hordták a Pilisbe, a használaton kívüli mészkőbányába, az akkori törvények szerint nem szabályellenesen, holott sokféle mérgező anyagot, például higanyt, arzént és ciánvegyületeket tartalmaz. A hulladék lerakása előtt a bányaüreget nem szigetelték, az iszapból az esővízzel kioldott anyagok így bármikor a közellátást biztosító vízkészletbe kerülhetnek - mondta Kabay Sándor, a KDV-KÖVIZIG igazgatója.

A munkára kiírt közbeszerzési pályázatot a Geohidroterv Kft. és a Teraszol Kft. konzorciuma nyerte el. A szerződést egy keddi sajtótájékoztatón írta alá Kabay Sándor, a KDV-KÖVIZIG igazgatója és Radics Róbert, a konzorcium vezetője.

A megállapodás értelmében a gáztisztító iszapot bányászati módszerekkel termelik ki, majd az erre a célra épített úton biztonságos járművekkel elszállítják és ártalmatlanítják, a bányában pedig helyreállítják az 1965 előtti állapotot. A munka az idén nyáron indul és 2010-re befejeződik - mondta Kabay Sándor.

A kármentesítés négy és fél milliárd forintos költségének 85 százalékát az Európai Unió Kohéziós Alapja fedezi. A gázgyári iszap eltávolítása a mészkőbányából az egyetlen magyarországi környezeti kármentesítési program, amelyet az Európai Bizottság a Kohéziós Alapon keresztül támogat - hangzott el a sajtótájékoztatón. (Hatszázmillió forintos fejlesztéssel kívánják megoldani az elkövetkező években a Somló-hegy és a környező néhány település ivóvízellátását, illetve a víz minőségének javítását.)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo