75 milliós kárt okoztak tolvajok a vízügyi létesítményekben

A fémlopásokkal és az ezekkel járó rongálásokkal az idén eddig 75 millió forint kárt okoztak a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak (Köti-Kövizig) a többnyire ismeretlen elkövetők - közölte a vízügyi szervezet sajtóreferense.

A fémtolvajok nem kímélnek semmiféle, fémet tartalmazó műtárgyat, így a zsilipeket, a szivattyútelepeket vagy bármilyen más vízgazdálkodási célt szolgáló létesítményt - tette hozzá Vona Titusz.

Példaként elmondta: Abony, Cegléd, Kőröstetétlen és Törtel térségében a lángvágós módszerrel elkövetett lopások által okozott károk mértéke meghaladta az 50 millió forintot. Ugyanakkor az eltulajdonított fémekért a tolvajok maximum 500 ezer forintot kaphatnak. Az ily módon elkövetett lopások és rongálások minden esetben az aszályos időszakok idejére megfelelő vízkészletet biztosító vízvisszatartó műtárgyakat érintették.

Vona Titusz beszámolt arról is, hogy a közelmúltban a rendőrök bejelentés alapján Abony és Cegléd között tetten értek egy négy tagú csoportot, amint az egy vízvisszatartó műtárgy falszerkezetének eltávolítását és feldarabolását végezte. Felszereltségükre jellemző volt, minden szükséges eszközzel, lángvágóval, gázpalackkal, csákányokkal és lapátokkal rendelkeztek. Az elkövetők előzetes letartóztatásban vannak, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.

A Köti-Kövizig sajtóreferense elmondta: a lopások következtében az adott területen élők ár- és belvízi biztonsága jelentősen csökken, a mezőgazdaságból élők megélhetése pedig veszélybe kerül. A magas helyreállítási költségek mellett igen komoly problémát okoz, hogy a tolvajok az újjáépített létesítményeket szinte azonnal felkeresik. Ezek őrzése elsősorban a lakott területektől lévő nagy távolság miatt szinte lehetetlen.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo