Taroltak a multik a Best Practice pályázaton

Meglepően sok vállalat nyerte el a „Best Practice", példaértékű gyakorlat címet a Magyar PR Szövetség idei pályázatán, ám a nyertesek között mindössze egy kis- és középvállalkozás van.

A Magyar Public Relations Szövetség által már harmadik alkalommal meghirdetett „CSR Best Practice" pályázatra 2009-ben 17 vállalat nyújtotta be pályázatát, és közülük 16 el is nyerte a jogot a kiadványban való megjelenésre. A sikeresen pályázó vállalatnak bizonyítania kellett, hogy rendelkezik kidolgozott CSR stratégiával, felelősségvállalása áthatja napi működését és megmutatkozik az összes, általa érintett csoporthoz fűződő kapcsolatában. A zsűri idén kiemelt figyelmet fordított a dolgozók bevonására a CSR stratégia kialakításában és a megvalósuló programokban.

A „CSR Best Practice 2008" pályázat szakmai zsűrije a következő volt:

  • Czakó Borbála - a Magyar Köztársaság londoni nagykövete, a HBLF elnöke
  • Demcsák Mária - a Piac&Profit magazin főszerkesztője, az Üzleti Etika díj alapítója
  • Igaz Zoltán - a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért alelnöke
  • Dr. Szeles Péter - az MPRSZ elnöke
  • Dr. Tóth Gergely- a KÖVET főtitkára

Döntésük alapján a következő vállalatok nyerték el a jogot, hogy szerepeljenek a kiadványban:

  • Astellas Pharma Kft.
  • Atel Csepeli Vállalatcsoport
  • Bakos Faipari Egyéni Cég
  • Budapest Bank Nyrt.
  • Coca-Cola Magyarország
  • Electrolux Lehel Kft.
  • Ericsson Magyarország
  • GE Hungary Zrt.
  • Holcim Hungária Zrt.
  • McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft
  • MKB Bank Zrt.
  • Nestlé Hungária Kft.  
  • OTP Bank Nyrt.
  • Pannon GSM Távközlési Zrt.
  • Tesco-Global Áruházak Zrt.
  • Vodafone Magyarország Zrt.

Dr. Szeles Péter, az MPRSZ elnöke szerint: „Nagyon sok értékes és tanulságos pályázat érkezett be idén a pályázatunkra. Érezhető a fejlődés, ma már több olyan cég is nevezett erre a szakmai megmérettetésre, melyek már a korábbi években is pályáztak. Komplexebb a tartalom, igényesebb a kidolgozás, és főleg: meglepően szerteágazó a felelős gyakorlat. Sokan, akik csupán felszínesen ismerik ezeknek a cégeknek a munkáját és életét, legtöbbször eleve reklámfogásnak tekintik a CSR aktivitásokról szóló híreket. Előítéleteink nagyon erősek. Tévedéseikre valószínűleg csak akkor döbbenhetnének rá, ha megismernék ezeket a pályázatokat, ezeket a felelős gyakorlatokat. Az idén nevező cégek munkája, társadalmi és környezeti felelősségvállalása - a példák ezt bizonyítják - feltétlen tiszteletet követelnek, és méltán."

 

Lakatos Zsófia, az MPRSZ alelnöke, a CSR pályázat koordinátora hozzátette:„A pályázat eredménye jelzés a CSR-rel foglalkozó szakemberek számára, hogy a jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a kis- és középvállalatokra és törekednünk kell arra, hogy ők is felismerjék: nem az a kérdés, működjünk-e felelősen. A kérdés az, mikor ismeri fel egy vállalat, hogy hosszú távon csak felelős működéssel lehet sikeres."

A nyertes pályázók a Magyar PR Szövetség megalakulásának 20. évfordulójára szervezett, ünnepélyes fogadáson, december közepén vehetik át a „Best Practice" cím elnyeréséről az okleveleiket.  A pályázatokat idén digitális keretrendszerben dogozza fel a MPRSZ, felsőoktatási intézmények kommunikáció szakos hallgatóinak bevonásával, az eredmény pedig DVD lemezen kerül forgalmazásra.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo