Salgótarjáni iskolások lettek a legzöldebbek

Salgótarjáni iskolások nyerték a "Ki lesz a zöldebb?" hulladék-visszaváltó versenyt A szorgalmas diákok jutalma egy félmillió forintos osztálykirándulás a Tesco jóvoltából.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

"Ki lesz a zöldebb?" címmel környezetvédelmi versenyt hirdetett általános és középiskolás diákok számára a Tesco március 6. és április 16. között öt városban (Ajkán, Kaposvárott, Salgótarjánban, Siófokon és Szegeden). Az ünnepélyes díjátadóra pénteken került sor Budapesten, a Csodák Palotájában, ahol a dobogós osztályok értékes nyereményeket vehettek át Csapó Gábortól, hazánk környezetvédelmi nagykövetétől.

Az első három helyezett
nem csak a címnek, hanem több százezer forintos osztálykirándulási támogatásnak is örülhet, hiszen az első osztály félmillió forintot, a második háromszázezer, a harmadik pedig százezer forintot nyert. A dobogós osztályoknak Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó, Magyarország környezetvédelmi nagykövete adta át a díjakat. A diákok az ünnepélyes díjátadót követően birtokba vehették a Csodák Palotájának játékait és az újonnan nyílt ZöldPont című környezetvédelmi témájú kiállítást is megtekintették.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. 2009 januárjától 37, majd márciustól újabb 13 városban vezette be a használt PET palackok és alumínium dobozok pénzért történő visszaváltását. A szolgáltatást a tervek szerint folyamatosan minden áruházra kiterjesztik. A hulladék-visszaváltás a vállalat átfogó környezetvédelmi politikájának fontos része, melynek egyaránt célja a vásárlók környezettudatos magatartásának ösztönzése, valamint az élhetőbb környezet megteremtése.

A "Ki lesz a zöldebb?" elnevezésű környezetvédelmi verseny meghirdetésével a Tesco elsődleges célja a fiatal korosztály megszólítása volt, hiszen az iskoláskorú gyerekek fogékonysága és lelkesedése révén elérhető, hogy családjuk hétköznapjainak természetes részévé váljon a szelektív hulladékgyűjtés, valamint a környezetbarát szemlélet.

A hulladék-visszaváltó verseny igen népszerűnek bizonyult nem csak a diákok, hanem a szülők és a pedagógusok körében is. Az öt városban sok-sok osztály gyűjtötte fáradhatatlanul a PET palackokat és alumíniumdobozokat.

A leghatékonyabbnak a Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon intézményegységébe tartozó Gagarin Központi Iskola 3/b osztályos tanulói bizonyultak. A második helyezett a siófoki Beszédes József Általános Iskola 3/a osztálya lett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig az ajkai Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola Gimnázium és Szakközépiskola 2/c osztály tanulói állhattak fel.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo