Behozni a fontos dolgokat

Könyvek gyerekeknek válásról, halálról, alkoholizmusról. Olyan témákról, amelyek bár óhatatlanul részei az életüknek, általában senki sem beszél róluk. A Csimota Kiadó nehéz és fontos témák feldolgozásában segít, miközben az olvasás és a könyvek mellőzöttsége ellen harcol.

Fotó: Hatlaczki Balázs

A kiadót 2003-ban alapította társával Csányi Dóra, aki azóta is főszerkesztője. A cél az akkoriban csak külföldön látott minőségű könyvek kiadása volt, hogy lehetőséget biztosítsanak fiatal hazai művészek számára, és hogy az irodalmi igényesség mellett felhívják a figyelmet a korai képi és vizuális nevelés fontosságára. A koncepció beigazolódott, számos, a kiadónál indult művész – köztük Takács Mari, Baranyai B. András, Kárpáti Tibor, Szulyovszky Sarolta vagy Rippl Renáta – mára befutott alkotók. A Csimota évi két-három kötettel – könyves szóval: címmel – indult, ez mára tizenöt–húsz közé nőtt, de ezzel és a négy állandó alkalmazottal a mai napig is kicsinek számítanak a hazai piacon.

Igényt kreálni

Véleményük szerint a klasszikusok mellett nagyon fontos, hogy a gyerekkönyvek aktuális és érzékeny témákról is szóljanak, és mind a gyerekek vizuális, mind pszichológiai és szociális nevelésében szerepet töltsenek be. Kis kiadóként pedig ez a sajátos, kísérletező műhelyre valló szemlélet könnyebben fenntartható, és nagyobb rizikót is tudnak vállalni, hiszen kevesebb bevétel elég a fennmaradásukhoz.

A Tolerancia-sorozat olyan nehéz témákhoz nyúl, a gyerekeknek megfelelő formában, mint a halál, a válás, az örökbefogadás, az el- vagy befogadás. Az idei könyvfesztiválra egy alkoholizmusról, alkoholista szülőről szóló könyvvel készülnek. Az ilyen témák kapcsán mindig kikérik szakemberek véleményét is, bár hangsúlyozottan szépirodalommal és nem szakkönyvekkel foglalkoznak. Ezek a könyvek természetesen sok esetben vitát generálnak mind az olvasók, mind a szakma körében. Ez azonban tulajdonképpen hasznos – mondja Tsík Sándor, a Csimota Kiadó szerkesztője, hisz így a könyv betöltheti minden funkcióját: egyszerre szórakoztat, és segít feldolgozni az adott témát.

– A halál például vitathatatlanul fontos téma, mégis alig esik róla szó a legtöbb családban. Hiába vannak tele vele a filmek, a számítógépes játékok, ha személyes érintettség van, inkább a hallgatás a jellemző. Ebben és más nehéz témákban is hasznos a segítség, a mese pedig alkalmas eszköz erre. Elindíthat beszélgetéseket, de fontos hangsúlyozni, hogy a gyerekkönyv nem tankönyv! Magától nem működik, hiába adjuk a gyerek kezébe. Ez nem tévé, nem lehet otthagyni a gyereket előtte, le kell ülni, és beszélgetni róla. Azonban már a téma elindítása is sok esetben hatalmas segítség, az első lépés.

Felelős üzlet
Szerencsére számos sikeres példa bizonyítja itthon és külföldön egyaránt, hogy a társadalmi felelősségvállalás, az etikus működés és az üzleti siker egyáltalán nem egymást kizáró fogalmak, sőt. Akár fagylaltot gyárt valaki, akár fogyatékkal élő emberek munkájára épített fel egy sikeres vállalkozást, a fenntartható fogyasztást lehetőségét teremti meg a vásárlóinak vagy épp a matyó motívumok megmentésén fáradozik, az elhivatottság és a siker is közös.
Erre a misszióra a Csimota Kiadó működőképes, üzleti vállalkozást épített fel. A gyerekkönyvkiadás ma Magyarországon nagyjából tízmilliárd forintos üzlet, van tehát potenciál benne. Kis kiadóként viszont nehéz a hagyományos nagykereskedelmi csatornákon keresztül érvényesülni.

Közös előny

– Egy nagy könyváruházban még én is percekig keresem a kiadványainkat, akkora a választék. Ki kellett hát találni valamilyen ránk szabott alternatívát – mondja a szerkesztő. – Így született meg 2009-ben a Kaméleon Könyvközösség, a saját kereskedelmi hálózatunk. Az alternatív értékesítési modell közösségi alapokon nyugszik, arra épít, hogy ha a szülők a játszótéren megbeszélik, hogy mit adnak enni a gyerekeiknek, vagy melyik óvodát ajánlják, miért ne tennék ugyanezt a könyvekkel is. Elkezdtük kiépíteni saját, elsősorban kisgyerekes szülőkből, óvónőkből, pedagógusokból álló partnerhálózatunkat, amely jutalékért értékesíti a könyveket a saját környezetében.

A könyvközösségből korántsem csak a Csimota profitál. Mára az ország minden szegletéből közel ötven kiadó a tagja, bekerülni minőség alapján lehet. A kiadványok pedig olyan kistelepülésekre is eljuthatnak, ahol könyvesbolt sincs, miközben a partnerek számára ez a munka sok esetben létfontosságú keresetkiegészítés vagy épp a munka világába való visszatérés első lépése. Ez a fajta kereskedés a vásárlók számára is jelent hozzáadott értéket, hiszen az értékesítők valóban értenek a termékhez, azt a saját tapasztalataik alapján tudják ajánlani.

– Az a partner, aki maga három kisfiút nevel, magabiztosan fog könyvet ajánlani hasonló szülők számára, hisz tudja, hogy náluk például mivel sikerült rávenni a nem olvasó nyolcévest, hogy könyvet vegyen a kezébe. Az ajánlást segíti a kínálatot korosztályok szerint besoroló, évente megjelenő katalógus is.

A végső cél az, hogy elfogyjon az alapanyag
Kreatív újrahasznosítással hosszabbítja meg az egyébként veszélyes hulladéknak számító kültéri reklámmolinók élettartamát a Medence Csoport. Abban hisznek, hogy az újrahasznosítás akkor az igazi, ha a professzionális dizájn részeként túllép kommunikációs szerepén.
A hálózat tagjainak sikerességét különböző programokkal is támogatják. Lehetőség van intézményekben ingyenes workshopra, ahol a kiadó munkatársai bemutatják a könyvközösségben elérhető könyveket, és hogy azok „mire jók”. A program megszervezése, a helyi intézménnyel való egyeztetés a lokális értékesítő partnerre hárul, de minden másról a kiadó gondoskodik. Szintén win-win elvre épít a könyvtárfejlesztési program, amelyben, ha egy adott intézményben a szülők vásárolnak egy partnertől, akkor a forgalom húsz százalékának értékében a kiadó könyveket ajándékoz az intézmény számára, egyszerre segítve ezzel az iskolát és a partnert.

Kreatív termékek

Hogy megőrizzék az exkluzivitást, bizonyos termékek kizárólag a Kaméleon Könyvközösségen keresztül érhetők el. Ilyen például az eredetileg egy mozgásjavító intézmény megkeresésére született Papírszínház-sorozat. Az intézet olyan képeskönyvet kért, amellyel egyszerre akár egy nagyobb gyerekcsoport figyelmét is le lehet kötni. Az innovatív „mesekönyv” egy bábszínházszerű fakeretből és az ebbe illeszthető, nagyméretű képekből áll. Így a gyerekek többen, messzebbről is jól láthatják az illusztrációkat, míg a mesélő a képek hátára nyomott szövegből szőheti a történetet.

A könyvközösség-koncepció nagyon sikeres, végső soron ez stabilizálta a kiadó anyagi helyzetét. Belőle nőtte ki magát a Kaméleon Olvasóklub ötlete. Ez egy négyfordulós, egész tanévet felölelő játék iskolások részére, amelyen keresztül modern és klasszikus könyvekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek. A postán küldött csomagban szórakoztató szövegértési feladatok, apró ajándékok szerepelnek, és aki minden forduló után időben visszaküldi a válaszokat, az év végén könyvet is kap ajándékba. A játék egyre népszerűbb, az első évben 150 fővel indultak, mostanra már 1700 aktív játékosuk van. A fejenként 3500 forintos nevezési díj fenntarthatóvá és a kiadó számára is jövedelmezővé teszi az olvasás népszerűsítésével fontos missziót teljesítő olvasóklubot. A klub tagságának növeléséhez tavaly hozzájárult az Auchan: hátrányos helyzetű gyerekek nevezési díját vállalta át. Ez egyébként más cégek számára is kapcsolódási lehetőséget jelent.

Értékesítés szó szerint

– A cégben 2012-ben részesedést vásárolt a Móra Kiadó, így a Csimota a Móra Kiadói Csoport tagjává vált, ami még biztosabb hátteret jelent ahhoz, hogy azt csinálhassuk, amihez igazán értünk – mondja Tsík Sándor.

A klasszikus és a progresszív megközelítés együttműködéséből mindkét fél profitál: az adminisztráció jelentős része a központhoz került, ami nagy könnyebbség a kis stábbal dolgozó Csimotának, a Móra számára pedig előnyös a „vérfrissítés”. Azonban így sem „ülhetnek a babérjaikon”.

– Ma a könyvértékesítés az állandó akciókról, minél olcsóbb kiadványokról szól, amivel kezd elveszni a könyv eredeti értéke. Hogy ez visszahozzuk, 2014-ben elindítottuk a Könyvmecénás programot.

A program keretében bárki magánemberként hozzájárulhat könyvek megjelenéséhez azzal, hogy a megjelenés előtt kifizeti azok teljes, bolti árát. A programba minden esetben olyan könyvek kerülnek, amelyek a támogatás mértékétől függetlenül is megjelennek, aki viszont vállalja a hozzájárulást, annak neve bekerül a könyv végén a mecénások névsorába. A pár ezer forintos összeg demokratizálja a mecénásságot, és rangot ad a könyveknek. A Csimota ezt az ötletet sem kívánja magának megtartani. A tervek szerint idén tavasszal egy másik kiadó felnőtteknek szóló kiadványa kerül a programba.

– Jó lenne, ha csak a könyvek kiadásával foglalkozhatnánk, de még mindig szükség van arra, hogy az igényt és az értékesítési keretet is megteremtsük a kiadványaink mellé. Ezért amíg kell, képzéseket, módszertani kiadványokat és kreatív akciókat is szervezünk. Ez is a misszió része.

A sorozat támogatója a MagNet Bank.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo