Az ipari parkok versenyképessége az uniós csatlakozás után megpályázható forrásokkal fokozható. Elérhető, hogy – módosuló gazdasági funkcióik révén – jelentős részük minőségileg jobb helyzetbe kerüljön. A következő években tehát az lesz a vízválasztó, hogy mely hazai parkok képesek élni e lehetőségekkel, s melyek lesznek azok, amelyek megrekednek a már eddig elért pozícióban – mondja kérdéseinkre válaszolva Rakusz Lajos, az Ipari Parkok Egyesületének (IPE) elnöke.

Uniós szabályok

Az uniós országok nemzeti iparpolitikái az elmúlt évtizedekben azt célozták, hogy az állami támogatásokat elsődlegesen területi elven, áttételesen, döntően infrastruktúrafejlesztések, szolgáltatások formájában juttassák el a gazdaság szereplőihez. Az 1957-ben elfogadott Európai Megállapodás 62. cikkelye ugyanis kimondja: alapelveivel összeegyeztethetetlen „bármely állami támogatás, amely előnyben részesít egyes vállalatokat vagy egyes áruk termelését, s ezáltal torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget”.

Az államok tehát nem támogathatnak gazdasági társaságokat, mert akkor azok a fejlesztést mellőzve inkább arra törekszenek, hogy lobbizással szerezzenek növekedésükhöz központi forrásokat. Ilyen körülmények között az érintett országokban az ipari parkok bizonyultak a legmegfelelőbb támogatandó struktúráknak.

Hazánkban ezt a felismerést annak ellenére megdöbbentően kevesen osztják, hogy az elmúlt évekre nyilvánvalóvá vált: a közép-európai térségben is kamatoztatni kellene az ipari parkokkal eddig szerzett előnyt és tapasztalatokat a versenyképesség javításában, nálunk is be kellene tölteniük szerepüket mint kiemelt szervezeti struktúráknak. S nem csupán – mint eddig – a válságmenedzselésben, hanem tudatos „technológiapolitika” révén, döntően az innováció vezérelte gazdaságpolitikában – véli az IPE elnöke, aki szerint ehhez mindenekelőtt tudatosítani kell: az ipari parkok milyen módon segítik a gazdaság versenyképességének javítását.

Változtatni kell a gyakorlaton

Az ipari parkokban rejlő lehetőségek kiaknázása azonban jelentős fejlesztést igényel, amely a korábbi évek gyakorlata alapján nem oldható meg: e szervezeti struktúrák a válságmenedzselést (tőkebevonást, munkahelyteremtést) szolgálták-szolgálják, s ennek megfelelően a beruházások terheinek 90–95 százalékát a tőkeszegény önkormányzatok és vállalkozások viselték.

Az EU-csatlakozás azonban új helyzetet teremt: a különböző pályázható uniós források (meghatározóan a Strukturális Alapok) lehetővé teszik, hogy az ipari parkok mind nagyobb része részt vehessen a versenyképesség fokozásában, így minőségileg kerülhessen új helyzetbe.

Ez a lehetőség a korábbitól gyökeresen eltérő stratégiát igényel – állítják a szakmai egyesület javaslatának kidolgozói. Elsősorban is azt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tervben megfogalmazódjanak azok a feladatok, amelyeknek a végrehajtása az ipari parkok bevonását, közreműködését igényli, és az ezekhez kapcsolódó, a végrehajtást elősegítő szervezeti lépések (például részvétel a regionális fejlesztési tanácsok munkájában, a regionális, helyi, szakértői, tanácsadói munkában, szolgáltatások nyújtásában). Továbbá elengedhetetlen az ipari parkok menedzsereinek felkészítése a projektek készítésére, a gazdasági kapcsolatok kiépítésére, a térségfejlesztési funkciók ellátására.

S hogy mi a jelenlegi helyzet? A Széchenyi-terv keretében 2002-re meghirdetett iparipark-fejlesztést célzó támogatások pályázhatósága tavaly augusztus elejétől forráshiány miatt néhány hónapig szünetelt, és csak az Ipari Park és Integrátor Ipari Park cím elnyerésére lehetett szeptember végéig pályázatot benyújtani. Idén február végén azonban már kiírták a 2003-ra szóló új pályázatot, és a kormány deklarálta, hogy folytatja a tízéves iparipark-fejlesztési programot.

Az ipari parkok fejlesztési mutatói mindezek ellenére 2002-ben is nőttek, bár a dinamika érzékelhetően mérséklődött.

Biztató eredmények

A 2002. december végéig ipari park címet nyert 160 területből 2003. március végén 135 működött. A betelepült közel 2000 vállalkozás tavaly összesen több mint 700 milliárd forint értékű termelőberuházással és több mint 122 ezer foglalkoztatottal 3500 milliárd forint értékű terméket állított elő, ami a teljes hazai ipari termelés 26 százalékát és az ország ipari exportbevételének 38 százalékát tette ki.

Az ipari parkok számának növekedésével nőtt az úgynevezett „barnamezős” területek száma, a tisztán zöldmezős beruházás ma már ritkaságszámba megy, s amíg például 1997-ben főleg Északkelet-Magyarországon és az Észak-Dunántúlon helyezkedtek el, ma az ország déli és keleti régióban épülnek; tehát országosan kezd kiegyenlítettebbé válni a helyzet.

A legújabb parkok között egyre több az új technológiákra épülő cégeknek helyet adó, kutatás-fejlesztési intézményekhez, egyetemekhez kötődő tudományos, technológiai ipari park és innovációs központ. További jellemző, hogy e különleges, telepszerű ipari és szolgáltató létesítmények fejlesztésének forrásait döntően az önkormányzatok és a helyi gazdaság szereplői teremtik elő, s infrastruktúrájuk kiépítésében a központi források szerepe tavaly csökkent.

A már működő ipari parkok a betelepülő kis- és középvállalkozásoknak szóló kedvezményekkel viszonylag olcsó, általában közművesített földterületet, iroda-és raktárbérleti lehetőséget és a működéshez szükséges korszerű infrastruktúrát adnak, és egyre több helyen például műszaki, jogi tanácsadást, pénzügyi-számviteli, marketing, szállítmányozási, vám- és egyéb szolgáltatást is. Ezek díjai országosan eltérők: a fővárosban és környékén, a jó közúti, vasúti-légi szállítói és a kiépített, korszerű belső infrastruktúrájú területeken az ipari telkek négyzetméteréért és a bérelt irodákért, raktárért is többet kell fizetni, mint a még csak most beinduló, fejletlenebb ipari parki területeken.