Hiába tiltakoztak a bagodiak, a Zalavíz Rt. megépíti a szennyvíziszap-tárolókat a település határában.

– De miért ne tenné? – kérdezi a cég vezetője, majd mutatja a beruházáshoz beszerzett összes szükséges szakhatósági engedélyt és a telektulajdonosok igenlő nyilatkozatait. – A szennyvíztelepen és környékén nem lesz kellemetlen szag – teszi hozzá –, mert ide már kezelt iszapot szállítanak, ami nem büdös.

Maratoni csaták

Egyetlen példa a néhány hónap alatt összegyűjthető, több tucat közül – és tudatosan nem a Zengőn épülő lokátorállomást emeltük ki –, amelyek arról szólnak, hogy a lakosság, mögöttük néhány meghatározó környezetvédő civil szervezettel megpróbálja megakadályozni a tervezett beruházások megvalósulását.

Bükkösdön a cementgyár ügyében kétszer is népszavazást tartottak, és úgy tűnik, itt már nem is épül meg az üzem, de valamelyik szomszéd településen, ahol tárt karokkal várják az új munkahelyeket hozó beruházót és a várható helyi adót, minden bizonnyal igen. Az M0-s autópálya és a környezetvédők vitája jelenleg bírósági szakaszban van – első fokon a beruházó nyert –, és hasonló maratoni csata várható szinte valamennyi tervezett útépítéssel kapcsolatban.

A főváros szintén nem ússza meg egyetlen tervezett beruházása kapcsán sem a nyilvánosság előtt zajló egyezkedéseket a zöldszervezetekkel, legyen szó metróról (a 4-es építése lapzártánkkor, 2004. augusztus végén, amikor az eredeti ütemterv szerint már az átadása közeledne, még mindig nem kezdődött meg, mert egy civil szervezet a legfelső bíróságig ment a vasúthatósági engedély késleltetése érdekében), vagy a Duna-parti közutakról.

Óvatos beruházók

Szennyvíz- és hulladékkezelő pedig kell. A lassan, de biztosan terjedő szelektív hulladékgyűjtés és a biohulladékok újrafeldolgozása sem teszi ezeket feleslegessé, „csak” átalakítja a technológiát. Utak nélkül nincs fejlődés, cement nélkül viszont nincsenek utak. Metró nélkül a felszíni közlekedés válik katasztrofálissá, a keskeny rakparton pedig kétszer annyi ideig araszolgatnak az autók, mint a többsávosra bővítetten.

Hogy ezek közhelyek? Lehetséges. A környezetvédők azonban hajlamosak nem meghallani az adott beruházásokat tervezők és őket támogatók érveit, sőt az ellenük érvelőket a demokrácia ellenségének beállítani. Sokan közülük üres ígérgetőknek minősítik a környezetbarát gazdálkodás mellett elkötelezett cégeket, és a profitot mint célt a fő gonoszként emlegetik.

Alighanem ez az oka annak is, hogy bár jó néhány beruházót megkerestünk, akik háttérbeszélgetéseken elmesélték, milyen súlyos, milliós károkat okoznak nekik rendszeresen a tervezett projektek elleni tiltakozási akciók, névvel és fotóval végül mégsem vállalták történeteiket. A szakmai vezetőket ugyanis a kommunikációs szakemberek óva intették a környezetvédőkkel való nyílt szembeszegüléstől, mondván, hogy az károsan hathat a vállalat hírnevére. Amit kiemeltek, hogy az adott projekt esetében hány millió, esetenként milliárd forintot fordítottak környezetvédelemre, és hogy az alkalmazott technológia milyen módon és mértékben váltotta ki a korábban használt veszélyes anyagokat, illetve akadályozza meg a károsanyag-kibocsátást. Higgyék el, nagyon komoly összegekről és mérhető eredményekről van szó, de ez itt most nem a reklám helye.

E lap hasábjain nemegyszer leírtuk már, de ez alkalommal is többen hangsúlyozták: a jogszabályok és a kötelező szabványok mellett elsősorban azért szükségszerű a környezetbarát gazdálkodás, mert a piac, illetve a fogyasztók ma már elvárják, és előnyben részesítik az ilyen cégek termékeit. S innen már csak egy kis lépés, hogy a környezetszennyezőket diszkriminálják.

A támadások célpontjai

A zöldek akciói leggyakrabban a hulladékkezelő-, az autópálya- és a vegyipari beruházásokat, illetve a kereskedelmi nagybevásárló központok építését próbálják megakadályozni – derül ki ez a csöppet sem meglepő sorrend egy felmérésből. Az azonban már érdekesebb, hogy a támadások gyakori célpontjai még a természet kincseit – például a gyógyvizet, gyógynövényeket – feldolgozók, a halászok, a nemzeti parkok kezelői, illetve az erdőgazdaságok. Melyek vezetői, alkalmazottai maguk is jól képzett környezetvédelmi szakemberek, és fizetett fő feladatuk, hogy megóvják a természetet, amelyből megélnek. Igaz, a nézőpontjuk egészen más, mint a tüntetőké: ők adott esetben döntéshozó pozícióban vannak. Visszatérve a felméréshez: szinte öröknek tűnik a konfliktus a környezetvédők és a természetet szabadidős sportokra – biciklizés, lovaglás, sárkányrepülés stb. – használók között. Mert míg az előbbiek a védett virágokat, ritka növényeket óvnák, az utóbbiak saját egészségüket.

A környezetvédők és a tüntetéseken megjelenők között természetesen szép számmal akadnak laikusok, sőt alighanem a többségük az. De a szervezetek vezetőinek jellemzően már környezetvédelmi szakképzettségük van, és programjaik kidolgozásához, bírósági ügyeikhez komoly szakértői gárdát alkalmaznak. E nélkül ugyanis nem lehetnének eredményesek. Sajnos azonban nemegyszer, amikor a globális környezetszennyezés ellen érvelnek, és látszólag az emberiség nemtörődöm viselkedése nyomán fenyegető globális katasztrófát vizionálják, nagyon is konkrét, zöldbe öltözetett, de valójában szürke helyi érdekeket védenek. Nemegyszer bármi áron és bármilyen másfajta, az ő szempontjaikhoz képest legalább annyira jogos érdekkel szemben.

Ismerjük el, nagyon hatásos, amikor aktivisták a sínekhez láncolják magukat az atomhulladékot szállító vonatot várva, vagy kéz a kézben sorfalat állnak az erdőszélen a fákat kivágni induló láncfűrészek előtt. S annak ellenére, hogy minden tiszteletünk az eszméik mellett ennyire elkötelezett embereké, halkan mégis megkérdeznénk: vajon biztos, hogy mindig azoknak van igazuk – teljesen függetlenül attól, hogy hányan vannak, öten-e vagy ötezren –, akik ezt a módját választják véleményük kifejezésének? Biztos, hogy azok, akik mondjuk az atomhulladékot – ami már van, tehát kezdeni kell vele valamit – szeretnék ott elhelyezni, ahol a legkevésbé okozhat problémát, kevésbé aggódnak az emberiség jövőjéért, mint a vonatok útját veszélyeztetők?

Miniszteri álláspont

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter az elmúlt időszak balesetei kapcsán kijelentette: „A magyarországi cégek döntő többsége betartja a környezetvédelmi előírásokat.” A törökbálinti petárdaraktár-robbanás okozta légszennyezés, a dorogi vízszennyezés és a gyömrői vegyianyag-szivárgás ugyanis egyértelműen emberi felelőtlenség következménye volt, ám ez nem jellemző általánosan az országban működő vállalkozásokra.

A miniszter szerint a cégek egyre inkább felismerik azt, hogy a környezetvédelem nem rontja, hanem éppen hogy javítja a versenyképességet. Persányi Miklós egyúttal arra kérte az iparvállalatokat – különösen az EPER (Európai Szennyezőanyag Kibocsátási Regisztere; European Pollutant Emission Register) és a PRTR (az Aarhusi Konvenció szerint létrehozandó Szennyezés Kibocsátási és Transzfer Regiszter; Pollutant Release and Transfer Register) adatbázisában lévő cégeket –, hogy a környezetvédelmi hatóságoktól függetlenül vizsgálják meg gyártási technológiáikat és biztonsági előírásaikat, hiszen az egyedi felelőtlenség, néhány vállalat hanyagsága az ipar egészére is rossz fényt vethet. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium egyébként júliusban indította el a környezetre jelentősen ható magyarországi ipari és mezőgazdasági cégek küszöbérték feletti szennyezőanyag-kibocsátásait tartalmazó hazai honlapot (www.eper-prtr.kvvm.hu), integrálva az Európai Unió tagországai által szolgáltatott adatokból létrehozott adatbázisba.