Egészen tavalyig soha nem volt még példa a tőzsdék történetében arra, hogy az összes fontos piac az év ugyanazon a napján érje el éves mélypontját.

Ötnapos esés

A szeptember 11-ei terrortámadás nyomán a korábbiaknál is jobban figyelte a világ az amerikai tőzsdék reakcióját. A 17-ei újranyitás után még öt napig folyamatosan estek az árfolyamok, végül szeptember 21-én elkezdődött – az akkor még technikai korrekciónak hitt – emelkedés. A borús jóslatok ellenére azonban ezt követően olyan jelentések kerültek napvilágra, amelyek szerint a vártnál kisebb volt a terrortámadás közvetlen hatása az amerikai gazdaságra. Emiatt a piacok többet nem estek vissza a szeptember 21-ei mélypontra, s ma már jól látszik, hogy ez a nap volt a fordulópont az egész világon.

A budapesti piac sem viselkedett másként: a támadás után néhány nagyobb tételes eladás elegendő volt ahhoz, hogy a minimális forgalom mellett vegetáló tőzsdén zuhanórepülésbe taszítsa a BUX-ot. Nem is kellett néhány napnál több, hogy az index benézzen 6000 pont alá.
Ezt követően azonban valami egyértelműen megváltozott. Az első jel az volt, hogy a Matáv piacán tételt vett néhány befektető. A brókerek arról számoltak be, hogy egy-egy brókercég százezres nagyságrendben vásárolta az akkor éppen történelmi mélypontra bucskázott távközlési papírt. De ez még teljesen beleillett a nemzetközi folyamatok által kiváltott reakciók sorába: régóta megszokhattuk ugyanis, hogy a kinti trendeket a leginkább a Matáv árfolyama követi. Kint pedig egyre inkább eluralkodott az optimizmus. Gyorsan terjedt az a nézet, hogy az amerikai gazdaság recesszióba süllyedt ugyan, de 2002 második félévében már gyors fellendülés kezdődik.

Budapest nem követte a trendet

Amerikában gyakran emlegetett aranyigazság, hogy ha egy alapkezelő beragad a besszbe, és hatalmasat bukik az alapja, az teljesen normális dolog. Ellenben, ha kimarad a hosszból, az megbocsáthatatlan bűnnek számít. Ennek jegyében, ahogy elterjedt az idei gyors gazdasági fellendüléssel kapcsolatos várakozás, mindenki az éppen elindult vonat után kezdett futni: vették a részvényeket, szinte ész nélkül. November közepétől az emelkedés lassult, de egy-egy kedvező makro- vagy céghírre még nagyot tudtak ugrani a kinti piacok. Decemberre állt meg az emelkedés, és január már inkább az enyhe visszarendeződés jegyében telt el. Az általános vélekedés szerint azért, mert a piacok túl sokat mentek túl rövid idő alatt, a gazdasági kilátások nem egyértelműek, a cégeredmények növekedése pedig később indul be az októberben vártnál.

Budapesten másképp alakultak az események. Az év utolsó heteiben inkább az volt figyelemre méltó jelenség, hogy még a korábban igen trendkövető Matáv is függetlenítette magát a külpiaci folyamatoktól, a piac pedig sokszor éppen ellentétesen mozgott, mint az aktuális európai hangulat. A Mol a cég önhibáján kívül hatalmas veszteséget termelő gázüzletágának eladásáról szóló hírek nyomán törte át az 5000 forintos szintet; az OTP-t egyre több alap vette, és szinte folyamatosan felfelé kúszott; egyedül a Richternek volt rossz szériája, miután harmadik negyedéves eredménye elmaradt a várakozásoktól.

Január elejére kiderült, hogy a gázüzletággal kapcsolatban a Mol – ígérete ellenére – semmilyen bejelentést nem tett, az árfolyam azonban erre nem reagált. Az OTP-nél is folytatódott az emelkedés, a Matávot még egyszer jól meghúzták felfelé, végül a Richter is csatlakozott a fellendüléshez.

Január-effektus

A januárban felgyorsuló hossz már-már az 1996 és 1997 eleji eseményekhez hasonlított, amikor a külföldi befektetők friss pénzeket hoztak a piacra, és az összes fontosabb részvényt elkezdték nagy tételben vásárolni. A januári fellendülés különlegessége még, hogy a hazai piac akkor is meredeken emelkedett, amikor a fejlett piacokon nagyfokú bizonytalanság uralkodott, sőt jelentősen estek az árak. Mivel mind az orosz, mind a lengyel piacon hasonló, sőt nagyobb emelkedés következett be, egyértelművé vált, hogy a régóta várt friss pénzek ismét megtalálták a régiót, s vele együtt a budapesti részvénypiacot.

Érdekes, hogy az 1996–97-es fejlemények miatt, az azt követő két évben mindenki a januári fellendülést, a friss pénzeket várta, de akkor a hossz elmaradt. 2000-ben még akadtak optimisták, és részben igazuk is lett: igaz, hogy a hossz a vártnál mintegy két-három héttel később jött, de márciusig emelkedtek az árak, egészen a BUX 10 ezer pont feletti történelmi csúcsáig. Tavaly teljesen elmaradt a január-effektusként emlegetett portfólió-allokáció, amelynek régiónk lett volna a haszonélvezője, az idén viszont szinte senki sem számított rá, mégis bekövetkezett.
Az elemzők szerint nagyrészt a régió növekedési kilátásai indokolják azt, hogy a befektetők ismét idehozzák pénzüket: az uniós átlagnál ugyanis mind az orosz, mind a magyar gazdaság jóval nagyobb mértékben – akár a duplájával – nő majd az idén. A magyar és a lengyel piac mellett szól a konvergenciaelmélet is: e szerint a néhány éven belül az egyesült Európához csatlakozó államok piacai már nem a feltörekvő kategóriába tartoznak, ehhez képest az itteni társaságok túlságosan nagy diszkont mellett forogtak a fejlett országokban működő társaikhoz képest.

A kézenfekvő magyarázat mellett a befektetőben persze felmerül a kérdés, hogy miért éppen most jöttek rá erre a külföldi invesztorok; ezek az erények ugyanis akár fél, akár egy évvel ezelőtt is fennálltak. Úgy tűnik, akkor, a világméretű bizonytalanság idején fontosabb érv volt a szemükben, hogy óvakodni kell a feltörekvő piacoktól, amit csak súlyosbított az, hogy – a kormány piacidegen döntéseinek köszönhetően – több magyar cég is csökkenő profittal vagy – mint a Mol – veszteséggel szembesült.

A januári hossz jellemzője még, hogy a külföldi befektetők csak az öt legjelentősebb részvényt keresték: ezek forgalma éri el azt a szintet, amit ők még kezelhetőnek éreznek, azaz ha úgy döntenek, nagyobb tételt el tudnak adni papírjaikból anélkül, hogy ezzel összeomolna az árfolyam. Emiatt kérdéses, hogy a jó kilátásokkal rendelkező kisebb cégek árfolyama emelkedni tud-e a közeljövőben. Sokak szerint van rá esély, mert a blue-chipek lassan elérik reálisnak tartott árukat, és akkor nem marad más választás, mint a második vonal. Ez azonban az elemzők többsége szerint túlzott leegyszerűsítés, a nagy külföldi alapok szívesebben veszik a túlértékelt blue-chipeket, mint a messze alulértékelt kisebb cégeket.

Vegyünk külföldi papírokat!

Érdekes, hogy az áremelkedés ellenére a tőzsdét az 1997–1999 közti válságsorozat után elhagyó kisbefektetők közül – a brókercégek nyilatkozatai szerint – igen kevesen tértek vissza a piacra. Hiába jó – a legjobb – reklám a piacnak a hossz, úgy tűnik, aki egyszer megégeti magát, annak egy életre elmegy a kedve a tőzsdézéstől. Az újonnan számlát nyitók állítólag nagyrészt olyan fiatal befektetők, akik a nagy összeomlásokból kimaradtak, de azok tanulságait jól ismerik.

Az áremelkedés ugyan hozott forgalmi bővülést a piacra, de a hazai aktivitás – a napon belüli játékosok kis száma miatt – meg sem közelíti a két-három évvel ezelőttit. Éppen a csekély forgalom miatt kezdtek el a hazai befektetők a külföldi részvények felé fordulni: a hatalmas választék és a jelentős áringadozás vonzóvá tette a világ jelentős cégeinek papírjait, a devizaliberalizáció pedig megteremtette a lehetőségét annak, hogy a hazai befektetők szabadon vásárolhassanak szinte a világ összes részvényéből.

A magyar brókercégek egy része, a lehetőséget felismerve, meghirdette a külföldi papírok adásvételét mint szolgáltatást, és – jelentéseik alapján ítélve – a szegmens forgalma az év folyamán egyenletesen nőtt. Pontos adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, de szakértők a külföldi részvényekre kötött üzletek értékét mintegy napi ötven–száz millió forintra tették az év végén.
A budapesti piacon a napi átlagforgalom ekkor hatmilliárd forint körül volt, becslések szerint azonban ennek jó, ha ötödét-hatodát bonyolították a hazai befektetők, annak is nagy részét az intézmények.
A budapesti piacot elérő januári hossz ugyan visszacsábíthatott a hazai részvényekhez befejtetőket, de a külföldi papírok kereskedését is biztosító cégek szerint továbbra is vonzó a kinti papírok vételének lehetősége. Itt ugyan a vételi és eladási jutalék a duplája is lehet annak, mint amit a hazai piacon kell fizetni, de ezerszám akadnak részvények, amelyeknek az árfolyama olyan nagy mértékben változik, hogy a jutalékot könnyedén megkeresheti a befektető.

Február elsejétől pedig, a Concorde Értékpapír Rt. javaslatára és közreműködésével, ötvözni lehet a hazai jutalékot a külföldi papír vásárlásával: bevezették ugyanis a BÉT szabadpiacának első kategóriájába a Nasdaq 100 indexkövető részvényt. A tickerkódja alapján QQQ-nak ismert papír árfolyama mindig a negyvened része a Nasdaq 100 indexének, így ennek vételével a 100 legjelentősebb amerikai technológiai cég emelkedésére lehet játszani. A QQQ napon belül gyakran 2-3 százalékot is mozog, így elvileg napon belüli üzletelésre is alkalmas lehet.

Meddig tart a hossz?

A Nasdaq 100 bevezetésétől függetlenül persze továbbra is elmondható, hogy a BÉT részvénykínálata csekély, sőt a közeljövőben is több részvénykivezetés várható: a Graboplast után hamarosan elhagyja a parkettet a Skála, a Csopak, a két Factory és a Pick is.
A blue-chipek piacán kialakult hossz persze ennél fontosabb most, így a nagy kérdés az, meddig tarthat még a fellendülés. Mint mindig, ezt senki sem tudhatja előre. Tény, hogy a vezető hazai részvények lassan elérik az elemzők által reálisnak tartott szintjüket, az is egyértelmű viszont, hogy az áremelkedés végének időpontja nem ettől függ. A legnagyobb kérdés ugyanis most is az, hogy a külföldi befektetési alapok még mennyi pénzt akarnak elkölteni a régióban.

A hossz végét a korábbi tapasztalatok szerint az jelzi, amikor többször, forgalom nélkül esik 2-3 százalékot az index; ez ugyanis arra utal, hogy alacsonyabb árszinten sem folytatják a vásárlást az árfolyam-alakulásra döntő hatással bíró nagybefektetők.

Ács Gábor