Váltani tudni kell

A Montana Információtechnológiai és Kommunikációs Rt. azon kevés magyar középvállalatok egyike, amelyek nem tartanak az európai uniós csatlakozástól, sőt! Vadász Pál elnök-vezérigazgató szerint a belépéssel új távlatok nyílnak az újra mindig is fogékony vállalat előtt: regionalitás és koncentráció. Ez pedig egy hazai középvállalat sikerének kulcsa lehet.

Talán a leggyorsabban változó szakma az informatika; a technológiák itt alig három év alatt elévülnek. Az a vállalkozás, amely ebben az iparágban szeretne sikeres lenni, kénytelen szembenézni ezzel, és alkalmazkodni a kihívásokhoz. A Montana Rt. 1989 óta évről évre felveszi az IT ritmusát: mindig két-három évre előre látja, hogy merre kell mozdulni a talpon maradáshoz.

– A siker kulcsa az állandó technikai innovációban rejlik. Persze nem öncélúan, hanem a piaci igényekhez igazodva. Az új utakhoz azonban új szürkeállomány is kell. Vagyis a technikai irányvonalak felismerése mellett a humánerőforrás folyamatos fejlesztése is alapkövetelmény – hangsúlyozza a vállalatot megalakulása óta irányító Vadász Pál.

Az alkatrész-kereskedelemtől a szolgáltatásig

A magyarországi informatikai iparágnak megvannak a maga szakaszai; ahogyan Vadász Pál fogalmaz: kegyetlen piac, akár egy ringlispíl, amelyből, ha valaki nem kapaszkodik, könnyen kirepül. A Montana 1986-ban alakult. Akkor kizárólag Németországban működött, és csak a liberalizált kereskedelem kezdetekor kapcsolódott be a hazai folyamatokba. Az akkor nyolc főt foglalkoztató kft. Tajvanról importált számítógép-alkatrészeket.

– Ahogyan a szakma fejlődik, bizonyos termékek tömegcikké válnak, amelyeket már nem lehet többé annyiért eladni, hogy az üzlet egy bizonyos darabszám alatt is jövedelmező legyen – hangsúlyozza a szakember. – A továbblépést a minőségi termékek kiskereskedelme jelentette. Azután a kilencvenes évek elején a piaci jelekből látszott, hogy a szolgáltatások felé kell elmozdulni. A hardvereszközök forgalmazása ekkor már kis hozzáadott értéket termelt, a hozzá kapcsolódó szolgáltatások viszont izgalmas tudást hordoztak, amiért a piac hajlandó volt fizetni. Ma pedig az információ kezelése, strukturálása, folyamatokba rendezése az igazán jövőorientált üzletág.

A Montana előrelátását jól jellemzi, hogy már két évvel ezelőtt felismerték: a vállalatoknak a hatékony működés érdekében a tudásmenedzsmentre, a felhalmozott adatokat információvá alakító eszközre lesz szükségük. Ebből a felismerésből született meg a MonDoc. A magyar szakemberek által kifejlesztett integrált – irodai csoportmunka-támogató – szoftvercsomag ma igen elterjedt a piacon, több ezrenalkalmazzák az ipari, a kereskedelmi, illetve a kormányzati szektorban egyaránt jól használható terméket. Naprakész tudás teszi lehetővé tehát, hogy a száz főt foglalkoztató vállalatcsoport profitjának 60-70 százalékát a fejlesztési és tanácsadási üzletág generálja. Összefoglalva: a Montanát mindig az új, fontosabb, olykor épp csak alakuló piacokon találjuk meg.

A siker titka a tudatos vállalatirányítás

– Mindig helyesen érzékeljük az új irányt– folytatja Vadász Pál. – Érzékenyen figyeljük a vevőket, s gyakorlatilag szinte mindennap továbblépünk.

Persze nem csak a megrendelőket, a szektor mozgását is folyamatosan figyelemmel kell kísérni. 1991-ben például – felismerve egy rést a hazai szolgáltatási szektorban – a Montana Rt. létrehozta a Montana Telekom Kft.-t, amely 1992-ben Európa ötödik legnagyobb műholdas szolgáltatója volt, közvetlenül a Deutsche Post után, és megelőzve a spanyol Telefonicát. 1993-ban csak azért váltak meg ettől a sikeres üzletágtól, mert hamar körvonalazódott: olyan erős tőkekoncentráció zajlik a szektorban, hogy egy magyar középvállalat hosszú távon képtelen lesz lépést tartani a fejlődéssel. Ez a korai felismerés is helyesnek bizonyult.

A piac ciklusait követte a vállalat belső szervezeti fejlődése is. A 2000-ben kezdődött világgazdasági recesszió komoly kihívást jelentett, és kényszert a költségek visszaszorítására. Racionalizálni kellett a belső folyamatokat: csökkentették az adminisztrációt, amit lehetett gépesítettek, és automatizálták az ügyviteli munkát. A hatékonyságnövelés harmadik faktoraként pedig átértékelődtek a szállítói kapcsolatok.

– A tápláléklánc részévé kell válni, hiszen egy középvállalat nem képes mindent maga csinálni. Amit más hatékonyabban állít elő, azt onnan kell beszerezni; s nekünk olyat kell tudunk, amire másoknak, lehetőleg a nagyvállalatoknak lehet szükségük.

Tehát ebben az üzletágban a hatékonyság legfontosabb eleme a változások követése az ügyfélnél, a piacon és a vállalaton belül. Ráadásul, ahogy fejlődik a technológia, egy-egy termék életciklusa rövidül, és kevesebb idő marad az alkalmazkodásra.

Mindehhez persze a vállalati erőforrásoknak is alkalmazkodniuk kell. Vadász Pál szerint ugyanis egy ilyen cég legnagyobb vagyona este 6 és 10 óra között kimegy a kapun, és reggel 8-kor jön vissza. A „vaskorszak” lecsengésével az élőmunka jelenti az igazi értéket egy informatikai vállalatnál. Ezért a Montana mindig csak a legjobb, legmegbecsültebb szakembereket akarja magához vonzani, ahogyan csak őket kívánja csapattagnak tudni is.

A recesszió sújtotta ágazat szereplői egymást élénken figyelik, olyannyira, hogy küzdelmük időnként eldurvul. Az immár 15 éve az informatikai piac jelentős szereplőjeként számon tartott vállalatról is felröppentek különböző, a tisztességes piaci magatartást megkérdőjelező pletykák, ám ez a vállalat vezetőjét megnyugtatja, és még optimistábbá teszi. Számára mindez azt bizonyítja, hogy eredményeik irigylésre méltók, és hogy a Montana csoport meghatározó résztvevője az ágazatnak.

Optimista jövőkép

Az IT egén most is újabb irányok látszanak kirajzolódni: a beszéd felismerése a gép és az ember kapcsolatát fogja kényelmesebbé tenni, a nyelvi programok és a hálózatok áteresztőképességének növekedése révén pedig a teljesítmény és a mobilitás fog megugrani. Tehát az emberi gondolkodás és a gép működése egyre inkább összehangolódik.

– Ez lesz a jövő tudásmenedzsmentje, így nekünk is errefele kell majd keresnünk az utunkat – ismerteti az új trendeket a szakember.

Ennél közelebbi kihívásokat jelenthet az ország EU-csatlakozása, amely a középvállalatok egy bizonyos rétegének – így a Montana Rt.-nek is – óriási lehetőségeket jelent. A hazai piac ugyanis túl kicsi ahhoz, hogy egy ilyen méretű cég a kívánt mértékben szűkíthesse termékpalettáját, holott a napjainkra minden eddiginél élesebben előtérbe kerülő hatékonyság kérdése megköveteli a koncentrációt. A csatlakozással kitáguló piac viszont lehetőséget teremt arra, hogy egy cég specializálódjon, és minden erejét arra a tevékenységre tudja koncentrálni, amely a legnagyobb hozzáadott értéket termeli.

A Montana pedig számottevő előnnyel indul a nyugati üzleti kultúra világában, hiszen évek óta nap mint nap megmérettetik ezen a piacon is.

– Ezek kihívások és lehetőségek – mondja Vadász Pál.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo