– A Forrás Rt., bár már öt éve aktív pénzpiaci szereplő, a nagyobb nyilvánosság előtt azzal vált ismertté, hogy rábízták a kárpótlási jegyek csereakcióját. Mekkora feladatot jelentett ez, és milyen eredménnyel zárult?

– Már a korábbi kormányok is foglalkoztak azzal, hogy miként lehetne a kilencvenes évek elején kibocsátott kárpótlási jegyeket kivonni a piacról. A megvalósításra született az az üzleti típusú elképzelés, amely szerint – a kárpótlási törvény előírásainak is eleget téve – állami vagyont kell felajánlani ellenértékként, részvény–kárpótlási jegy csere formájában. Ennek a gondolatnak a jegyében kapta meg a feladatot a Forrás Rt., az akkor még százszázalékos állami tulajdonú társaság. Bennünket az ÁPV Rt. 1997-ben alapított vagyonkezelésre, és már öt éve eredményesen működünk ezen a területen. A Forrás Rt. az eszközértékét tizenhatmilliárd forintra növelve vált alkalmassá arra, hogy az ÁPV Rt. a társaság részvényeit cserére felkínálva, az akkori becslések szerint a mintegy 7–9 milliárd forint címletértékű kárpótlási jegyet felszívja. A szükséges cégbírósági és egyéb engedélyeztetési folyamatok után a nyáron kibocsátottuk saját részvényeinket, amire a kárpótlási jegyeket be lehetett cserélni. A kárpótlási jegyek birtokosainak a figyelmét háromhetes kampánnyal igyekeztünk felkelteni, és bár a jegyzés az előre becsültnél jóval kisebb volt, úgy látjuk, hogy a még piacon forgó kárpótlási jegyeket sikerült bevonni. Majd augusztus 15-ével megtörtént a tőzsdére való bevezetés.

– Miért becsülték túl a piacon lévő kárpótlási jegyek mennyiségét, és a részvénycsere kinek a részéről volt igazán kockázatos?

– A piaci szereplők nagy száma és az ügy jellege miatt nagyon nehéz volt előre bármit is meghatározni. Ezért az a fontos, hogy a csereakció sikeresen lezárult. Hogy kinek jelentett kockázatot? Mindenkinek. Az ÁPV Rt. részéről azért, hogy vajon milyen fogadtatása lesz a kitalált konstrukciónak. A cserét lebonyolítók és a jegytulajdonosok részéről pedig azért, hogy jegyeiket vajon milyen vagyoni összetételű és milyen társaságban lévő részvényekre cserélik.

– Hogy néz ki most, az akció után, a Forrás Rt. tulajdonosi háttere?

– Az ÁPV Rt. szavazati kisebbségbe került, és van két markáns, hazai pénzügyi magánbefektetőnk, illetve mintegy húszezer kisrészvényesünk. Ez utóbbiak együtt a részvények mintegy húsz százalékát birtokolják.

– Mi a legfontosabb szempont vagy teendő egy nyilvános részvénykibocsátásnál, hogy az eredményes legyen?

– Nagyon tárgyilagos képet kell adni a cégről, a vagyonról, és mi erre törekedtünk; hogy ne mondjunk se pozitív, se negatív értelemben olyat, ami nem helytálló. Az írásos tájékoztatónk – ami egy nagyalakú kötetben több száz oldal – részletesen feltárja a cégünk múltját, jelenlegi státusát, és nagy hangsúllyal azokat a vagyonelemeket, amelyek időközben hozzánk kerültek. Ezek száma húsz fölötti; a vagyonunk ingatlanokból, tőzsdei papírokból és társasági részesedésekből áll. Ezeken belül van olyan, amiben a mienk a többségi részesedés, de van olyan is, amiben csak öt százalék. A feladatunk pedig éppen az, hogy ezzel a nagyon vegyes összetételű vagyonnal úgy gazdálkodjunk, hogy minél jobb hozamot érjünk el. Ez nehéz feladat, és kell hozzá az a mentalitás, szakmai tudás, piaci ismeret, amivel a Forrás Rt. gárdája rendelkezik.

– A szakmai hozzáértést, a morált hangsúlyozza. Különösen aktuális ez most, a Kulcsár Attila nevével fémjelzett brókerbotrány tükrében. Éreznek-e önök valamilyen általános hangulatváltozást, bizalomvesztést a részvényeseik körében?

– Nem, hiszen a mi részvényjegyzésünk még a botrány kibontakozása előtt kezdődött. Ám az tény, hogy van egy általános lakossági bizalmatlanság, idegenkedés a befektetői tevékenységgel szemben. Ez eddig is megvolt, de a történtek után most még nehezebb lesz a bizalmat megszerezni és megtartani. Annak, aki nekem fogalmazza meg az ennek a szférának szóló fenntartásait, azt szoktam elmesélni, hogy ez számomra is új terület, ám mégsem teljesen más, mint amit korábban csináltam. Hiszen évekig dolgoztam a termelésben. Technikusként kezdtem, és egészen egy nagyvállalat fejlesztési vezérigazgató-helyettességéig lépkedtem előre. A rendszerváltáskor megtapasztaltam a magánvállalkozások világát is, és miközben családi vállalkozásként is sikeresek voltunk, kaptam igen érdekes tanácsadói megbízásokat, illetve volt, ahol a privatizáció után megmaradó cégek ügyeit kellett végelszámolás keretében lezárni. Ezek együtt adták a vállalkozási szabadságot, ami után mindig vágyódtam, és a nagyvállalati rendszereket átalakító tevékenység feladatát. Nem könnyű feladat egy végelszámolásban arra ösztönözni a kollégákat, hogy jól dolgozzanak, mert hiszen annak egyenes következménye, hogy gyorsan szűnik meg a munkahelyük. És mégis, sikerült. Azt gondolom, hogy a jelenlegi pozíciómban is arra van elsősorban szükség, hogy a különböző érdekeket egy hatékonysági cél érdekében összehangoljam, és cégvezetőként meg tudjam magam értetni a kapott, vásárolt és átalakításra váró cégek vezetőivel, alkalmazottaival.

– Milyen másfajta figyelmet, kvalitásokat igényel egy cég működtetése, illetve egy több vagyonrészből álló portfólió menedzselése?

– Egy működő cégben jó érzék kell a részletek felismeréséhez, és kitartás a mindennapos feladatok – bizonyos esetekben akár monoton – végzéséhez. A felszámolások, végelszámolások és cégalapítások során a kockázatvállalási képesség kerül előtérbe. Vagyonkezelőként pedig ezek szintézise valósul meg.

– Mikor nehezebb dönteni, amikor tulajdonosként a saját pénzét kockáztatja, vagy amikor megbízott vagyonkezelőként a másokét?

– Számomra ez utóbbi a nehezebb. Nagyobb felelősséget érzek mások pénzével kapcsolatban, hiszen nekik nincs közvetett befolyásuk arra, hogy én miként döntök. Ez azonban nagyon fegyelmező is.

– Hogy ítéli meg, a magyar törvények mennyire befektetőpártiak?

– A vagyonkezelésre vonatkozó törvényi keretek megfelelők. A szélsőségesen rossz befektetéseknél rendszerint éppen ezeket a szabályokat lépik túl. Inkább a gazdaság általános állapotától függ, hogy jól lehet-e befektetni. Dinamikusan működő gazdaságban sokkal sikeresebbek tudnak lenni, míg egy lassulóban csökkennek a hozamok, ami további problémákat okoz. Hiszen a biztonság és a hozam ellentétes tartalmú: lehet nagyokat nyerni nagy kockázattal, de nagyokat veszíteni is. S ebben a helyzetben különösen fontos a vagyonkezelő felelőssége, illetve az, amiről az előbb kérdezett: hogy mások pénzét kockáztatni csak nagyon megfontoltan lehet.

– Hova érdemes ön szerint jelenleg befektetni?

– Az ingatlanpiac az egyik, annak ellenére, hogy túl vagyunk egy prosperáló időszakon. Ahogy az életszínvonal nő, és megindul az ipari fellendülés, ez újra a korábbiakhoz hasonlóan vonzó terület lesz. A cégekkel nagyon körültekintőnek kell lenni, de a szolgáltatószférában látok lehetőségeket. A Forrás Rt.-nek van például egy cége, a Centrál Mosodák Rt., amely szállodák, egészségügyi intézmények és a honvédség részére dolgozik, és ezt fejleszteni szeretnénk. De természetesen a folyamatos elemzések mutatják meg, hogy milyen irányba lehet specializálódni. A Forrás egyébként három üzletágban tevékenykedik, ezek az ingatlanok, a társasági részesedések és a tőzsde. Mi bízunk a hazai tőzsde fellendülésében.

– Mi a véleménye arról, amikor irreális hozamokban hisznek emberek?

– Ugye, láttunk negyvennégy százalékot villamosok oldalán, amikor a reális tíz körül volt? Bizony, nehéz ellenállni az ilyen csábításnak. Ezért nagyon árnyalt módon az oktatás, az üzleti ismereteknek a terjesztése és egészen fiatal kortól kezdve a mindennapokban való gyakorlása lehet a megoldás.

– Bernard Schreier, az üzleti világ élő klasszikusa azt nyilatkozta a Piac és Profitnak a múlt hónapban, hogy kilencvenöt százalékban ugyanazokkal az emberekkel sikerült elérni a cégek feljavítását, akik a ráfizetéses időszakban ott dolgoztak. Egyetért vele?

– Mindig a helyzet szabja meg, mi a jó magatartás. Nem küldtünk el eddig a megkapott cégektől senkit, mert szeretnénk közös tapasztalatokat szerezni azokkal az emberekkel, akik eddig vezették azokat. Mi elmondjuk az elképzeléseinket, és majd meglátjuk, tudunk-e találkozni a végrehajtásban.

– Végül is ön milyen eredménnyel lenne elégedett, mondjuk, két év múlva, egyrészt a Forrás Rt., másrészt a saját maga szempontjából?

– Annak örülnék, ha mind a kistulajdonosaink, mind a nagybefektetőink részéről változatlanul bizalmi légkör venne körül minket, és a hozamaink a versenytársak hozamaihoz mérhetők lennének. Ami a személyemet illeti: a Forrás rendezett és jó működése, hasonló megítélése örömteli ajándéka lenne életemnek.