- Lehet-e ma egyáltalán az informatikában képet alkotni a távolabbi jövőről?
- Az informatikában a robbanásszerű fejlődés, a számítástechnika és a kommunikáció egymáshoz való közeljutása alig engedi meg a klasszikus értelemben vett jóslást. Az ugyanis, hogy mit tesz lehetővé a technológia, gyorsan változik, márpedig az előrejelzések ezekre a lehetőségekre épülnek. Gondoljuk csak el, hogy mit jelentett tegnap egy mobiltelefon, és mi fér bele ma. Nem egyszerű elgondolni, hogy a közeljövőben mi fér még bele, hogyan változik a sávszélesség s más egyebek.
- Nem is szólva az internet terjedéséről…
- A vállalatok, sőt a fogyasztók döntő többsége már bekapcsolódott az internetbe és a mobiltelefonos hálózatokba, vagy a közeljövőben kapcsolódik be. Nyugat-Európában némely helyen a mobiltelefónia elterjedése negyven-hatvan százalékos, és nőttön nő. Az, hogy a világ on-line lesz, és számos feladatot azonnal meg lehet oldani, minőségileg új jelenség. Ez három-négy éven belül bekövetkezik, és ez az időtartam már összemérhető egy szoftverfejlesztési ciklussal.
- Ez nyilván azt is jelenti, hogy meglódul a feladatmegoldásra irányuló fejlesztés, de egyelőre inkább az infrastrukturális összetevők kifejlődése a jellemző.
- Természetes, hogy az infrastrukturális elemeknek a helyükön kell lenniük, és ez már újfajta infrastrukturális környezet. Az üzleti élet legkülönfélébb szereplői minőségileg más helyzetbe kerülnek, ha, mondjuk, Magyarországon közvetlenül elérhetnek két és fél millió ügyfelet. Ennek az a feltétele, hogy a lakosság nagy hányada férjen hozzá az internethez. Hadd mondjak egy példát! Egy banknak eddig fiókokat kellett nyitnia, hogy elérjen valamekkora területi lefedettséget. Rövidesen bármely bank eleve egyformán maximális potenciális ügyfélkört érhet el. Erre mostantól alaposan föl kell készülnie. Neki is, akárcsak az ipar és a gazdaság bármely területén működő szervezetnek, vadonatúj szoftverarchitektúrára van szüksége.
- Ezzel szolgál a Microsoft?
- Igen, erre irányul a .NET.
- Ma némileg összemosódik, hogy mi számít infrastruktúrának és mi az azon működő alkalmazásnak.
- Vice versa átjárható a két műfaj. Alkalmazások szabvánnyá emelkednek, és már rájuk fejlesztenek, s infrastrukturális funkciók alkalmazássá teljesednek ki. Ma infrastruktúrán mást értünk, mint mondjuk, tíz éve.
- Mindez főként annak a kísérőjelensége, hogy a számítástechnika általánosan behatol a vállalati szférába?
- Lényegében mindenféle felhasználói modellt kísér, tehát inkább általános kortünet. Gondoljon az otthoni felhasználókra: ők az egyik pillanatban játszani akarnak a gépükön, a másikban a szórakoztató elektronika mai megfelelőit futtatni, a harmadikban levelezni, s fut a gépükön a kisvállalkozásuk főkönyve is. A Windows platform ma kombináltan kiszolgálja mindezeket a funkciókat. Emögött technológiailag az általános digitalizálódás áll.
- A .NET a ma microsoftos vezéreszméje, de más cégeknek is van hasonló; ez ma általános stratégiai megközelítés.
- A Microsoft a szabványosodási folyamatokat és az igényeket folyamatosan figyelve ma arra törekszik, hogy kibocsássa a .NET koncepciójának megfelelő termékeket. A többi cég, például az IBM hasonló célú, de eltérő technológiájú architekturális törekvéseit alapjában az együttműködés jellemzi, a nyíltság követelményeinek is megfelelve. Ám erős folyamatok hatnak ebbe az irányba, azt leszámítva, hogy a gyártók sokszor lépnek együttműködésre. Ilyen az XML terjedése. Tökéletesen közömbös, hogy milyen operációs rendszerek és alkalmazások csatlakoznak az internethez; a világhálón érkező adatokat bármi fogadhatja, ami megérti az univerzális formátumot, a unixos PC-ktől a windowsosakon át a nagygépekig. Ma a web úgy működik, mint régen a nagygépek: adatkommunikációs tranzakciók folynak rajta.
- Mi következik?
- Mindez már a távolabbi jövő felé mutat. Olyasfajta forradalmi változás megy végbe éppen, amilyen korábban az alkalmazások világában. Az alkalmazások elkezdtek egymással kommunikálni, kitisztultak az adatcserére vonatkozó szabványok, megnyílt az út bármiféle integráció előtt. Most pedig ugyanez történik a számítógépekkel, platformokkal, webhelyekkel és az ezeken működő alkalmazásokkal - vagyis akár cégekkel és iparágakkal is. Ma már közömbös, hogy esetleg a bérszámfejtő rendszer az egyik platformon fut, a CRM (Customer Relationship Management, ügyfélkapcsolatokat felügyelő) rendszer egy másikon, az ERP (Enterprise Resource Planning, a vállalati erőforrásokat együttesen felügyelő) rendszer egy harmadikon, sőt az sem fontos, hogy ugyanaz a cég kezeli-e őket. Ez még az alkalmazásszintű integrációnak sem állja útját, hiszen annak a lényege az adatcsere. Adatszabványok régebben is voltak, de most a hangsúly az adatcsere szabványán van. Egyébként a Microsoft éppen ezt megértve bocsátotta ki a BizTalk Servert: az XML adatforrások közti kapcsolatok megteremtésére.
- Ez át fogja szabni az alkalmazásokat is?
- Ez is várható, de van egy hasonlóan fontos másik folyamat is. Az elmúlt évtizedekben sok egyedi rendszer született meghatározott célokra; ezek mindmáig működnek, és hatalmas szellemi tőke halmozódott föl bennük. Nagy pazarlás volna, ha devalválódnának, például ha ki kellene dobni a COBOL-os szoftvereket. Mondjuk, a hagyományos rendszerek mind a maguk adataként tárolnak egy adott vonatkozású információt. Ha ezentúl a sokszoros adatok összetalálkozhatnak, ráadásul a legrégibb platform és alkalmazás viszonylag kevés munka árán kommunikálhat és összekapcsolódhat még a legújabbal is, az megállítja a devalválódást, és ezzel megőrződik a fölhalmozódott szellemi érték. Ehhez mindössze azok a kis kiegészítések szükségesek, amelyek jóvoltából a régi rendszerek is megérthetik az XML-adatokat.
- Ez az érték megőrzésének az egyik új elvi formája?
- Ezek korántsem elvont elméleti problémák. Képzelje el, hogy hitelkérelmet ad be egy bankhoz, s az azonosítani akarja önt, ámde az egyik nyilvántartási rendszer szerint, amely egy újabban beszerzett szükséges iratot tartalmaz, önnek más a lakcíme. Pedig nem is költözött el, csak megváltozott az utca neve. Ha a rendszerek képtelenek megbízhatóan egybeejteni a két személyt, akkor ön késve vagy egyáltalán nem kapja meg a hitelt; esetleg komoly többlet-erőfeszítéssel az „emberi tényezőhöz” fordulhat. Ne értsen félre, mindez nem az ügyfél szempontja, hanem a vállalaté. Az ügyfél ugyanis ma átmegy a másik bankba, oda, ahol megküzdenek ezzel a problémával, és attól vesz fel hitelt. Márpedig a bankok ebből élnek. A gyors és zökkenőmentes üzleti válasz ma létkérdés a vállalatoknak.
- Gondolom, az új korszak nemcsak boldogsággal jár, hanem új típusú problémákkal, kockázatokkal is.
- Vegyük a gyorsaságot. Való igaz, hogy ma korábban elképzelhetetlen megoldások születhetnek meg, pusztán azért, mert a válaszidő belül marad a kívánt határokon. A gyorsaság tehát üdvös. Csakhogy: például fölállítunk egy gyors elektronikus rendelési rendszert. Ha a fizetési rendszer sebessége nem tart lépést ezzel, akkor az a helyzet állhat elő, hogy az ügyfél boldogan rendel, gyorsan meg is kapja az árut, a szállító cég kinnlevősége viszont hatalmasra duzzad, ami kockázatban is, adminisztrációban is nagy teher. Olyan szoftverarchitektúrára van tehát szükség, amelyben a feladatok egynemű gyorsasággal oldhatók meg, magas szintű adatbányászattal kezelhetők a kockázatok, fürgén és megbízhatóan be lehet avatkozni a szükséges pontokon.
- Igaz, hogy míg az üzleti élet szereplőinek harca élesedik, a számítástechnikai gyártó cégek között hódít a nyíltság, az együttműködés, a felebaráti szeretet? Mi lesz a versennyel?
- A fejlesztésben mindig meglesz a rivalizálás. Az alkalmazások „kitakarják” a Unix-Windows alternatívát, a kettő megfér egymással, ez már nem annyira fontos. Ám a köztes szoftverek, az alkalmazások, az új üzleti területek bőven adnak alkalmat a versengésre. A számítástechnika egész története azt példázza, hogy a lezártság, a befejezettség, a lefutottság legföljebb érzékcsalódás. Egy pillanatra sem ülhet meg senki a babérjain.

Tihanyi László