Talpig felfegyverzett szövetséges katonák, robbanóanyaggal megpakolt teherautókon érkező öngyilkos merénylők, puskaropogás, káosz és nyomor – így telnek a világ elvileg egyik leggazdagabb államának, Iraknak a mindennapjai. A közel-keleti ország olaj- és földgázkincse miatt azonban nagy üzlet bontakozik ki a Tigris és az Eufrátesz környékén; a bizniszben magyar cégek tucatjai is részt vennének. A külügyi és a gazdasági tárca érdekükben (is) tavaly tavasszal létrehozta az iraki újjáépítési irodát. A magyar vállalati közreműködés koordinációjára az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaságot kérték fel.

Ismerős terep

Az újjáépítési iroda felállította adatbázisát, van projektlistája, jelenleg mintegy száz magyar céggel áll kapcsolatban, és legutóbb, a január végén Kuvaitban megrendezett Rebuild Irak 2004 konferencián tizenöt hazai vállalkozás megjelenését támogatta, mondja Kismartoni Endre, az ITDH illetékese. Márciusban Bejrút, áprilisban Törökország ad helyet a konferenciasorozatnak.

A magyar cégek és szakemberek Irakban már a hetvenes–nyolcvanas években becsületet szereztek termékeinknek, így a tapasztalat és a jó hírnév segítheti a bekapcsolódásukat az érdeklődési körükbe illő mintegy négyszázötven nemzetközi projektbe. Major István, a Külügyminisztérium államtitkára arra mutat rá, hogy mintegy húsz évvel ezelőtt a harmadik világ országai közül Irak volt a negyedik legnagyobb kereskedelmi partnerünk. Számos ottani objektumot a magyar mérnökök építettek – csak malomból, illetve hűtőházból közel félszázat –, így valóban nem állunk rosszul a hely- és műszaki ismeret tekintetében. Mivel a világ ismert szénhidrogén-energiahordozóinak legkevesebb huszonöt százaléka Irakban található, a – legalábbis elvileg – gazdagnak számító állammal a magyar külkereskedők mindig szívesen üzleteltek volna. De kereskedő tervez, a történelem végez: a kapcsolatokat előbb az iraki–iráni ellentét, azután az első öbölháború, majd szeptember 11., az afganisztáni és a második öbölháború tépázta meg.

Ahol van keresnivalónk

Az államtitkár és az ITDH szakembere szerint a magyar cégek a következő területeken lehetnek eredményesek: kőolajvezeték-építés, energiatermelés és -szolgáltatás; itt feltehetően érdemes lesz konzorciumot létrehozni más országok vállalataival. Keresnivalónk lehet az élelmiszer-feldolgozás, a közlekedés, az egészségügy, a vízgazdálkodás, a könnyűszerkezetes házépítés és az elektronika terén. A malmok, hűtőházak mellett a múltban építettünk öntözőcsatornákat, transzformátorállomásokat is, a közeljövőben pedig ezek karbantartása és felújítása elkerülhetetlen. A legkifizetődőbb üzleti lehetőségnek tehát ez tűnik az első körben. (Hozzánk hasonlóan a cseh és lengyel cégek is korábbi létesítményeiket szeretnék felújítani, és szintén nem zöldmezős beruházásokban gondolkodnak.) Várhatóan nagy szükség lesz az egykoron Irakban dolgozott magyar mérnökök tanácsadói szerepére is.

A magyar cégek újjáépítési konferenciákon való részvételét a minisztérium a saját külkereskedelmi fejlesztési alapjaiból támogatja. Egyelőre eldöntetlen Irak Magyarországgal szemben fennálló százötvenmillió dolláros tartozásának további sorsa, ám ennek rendezésére is megoldást keresnek. Mindenesetre az Egyesült Arab Emírségekben tartott felajánlási konferencián Irak hitelezői ígéretet tettek az adósság hatvan százalékának elengedésére. Ami biztató jel: a régióban uralkodó általános bizonytalanság ellenére kezd valamiféle koordináció kibontakozni.

A piac Washingtonból indul

A jó vállalkozásokban való részvétel kecsegtető ígérete mellett azt is meg kell vizsgálni, hogy a magyar cégek az elmúlt egy évben mennyiben tudtak labdába rúgni az amerikai vállalatok mellett, és az elkövetkező években lesz-e helyük a sivatagi nap alatt. Nyílt titok, hogy az amerikai vezetés a háborús terhek viselésében jelentősebb szerepet vállalt államok befektetőit részesíti előnyben a pályázatok elbírálása során.

Kozma János, a Rotary Fúrási Rt. műszaki igazgatója – a cég jogelődje mintegy negyven-ötven gáz- és olajkutat fúrt a térségben – úgy tapasztalta, hogy az amerikaiaknak számos téren elképzelésük sincs a jövőről. Mások szerint az amerikai vállalatokkal technológiában nem, esetleg hozzáadott értékben tudunk versenyezni, ám nem versenytársnak, sokkal inkább olyan partnernek, fővállalkozónak kell felfogni őket, akikhez csatlakozni lehet, illetve érdemes.

– Tény, hogy a piac Washingtonból indul – fogalmaz a Pro Patria Rt. vezérigazgatója, Wilhelm Péter. A cég ezt felismerte, és komoly lobbimunkát követően került fel az iraki újjáépítésben meghatározó szerepet játszó két nagy amerikai vállalatcsoport, a Bechtel és a Kellogg Brown & Root belső listájára is. A társaság két, saját fejlesztésű eszközétől remél sikert az iraki újjáépítésben, igaz, ezek elsősorban nem puszta civil piaci területet céloznak meg, hanem szoros összefüggésben állnak katonai, biztonsági kérdésekkel. Ennek oka, hogy minden nyertes pályázónak – területtől függetlenül – egy ideig komoly biztonsági követelményként gondoskodnia kell a személyzet és az eszközállomány védelméről. Egyik termékük a Volkswagen kisbuszba épített rejtett, igen korszerű amerikai technikát is magában foglaló megfigyelő berendezés – ez az utcán kiszűri, ki visel titkon fegyvert vagy testére erősített robbanóanyagot, a másik egy hordozható, GPS műholdas helymeghatározó rendszerrel összekötött „hátizsákradar”. Hatósugara huszonöt kilométer, segítségével digitális térképen követhető a megfigyelt személy, jármű, helikopter mozgása.

Intenzív politikai lobbizás kell

Az iraki háborúban való magyar részvétel melletti egyik politikai érv az volt, hogy a háromszáz fős kontingens költségei részben megtérülnek a magyar cégek számára elérhető programokban, konkrét részvételi lehetőségekben. Ám, mint arra Wilhelm Péter rámutat: a katonai felajánlás és az üzleti lehetőségek közötti visszacsatolás-összekapcsolás nem történt meg, a gazdasági vonal elfelejtődni látszik. Sokkal intenzívebb politikai lobbizásra, információcserére és a piacra jutási lehetőségek erőteljesebb támogatására lenne szükség. Úgy érzékelik, hogy míg más országok miniszterelnökei, külügyminiszterei, honvédelmi miniszterei a helyszínen lobbiznak saját cégeik érdekében, magyar részről ez egyelőre várat magára.

Major István államtitkár úgy fogalmaz, hogy túlságosan sok siker eddig nem övezte a kezdeményezéseket. A projektcsomagok nagyobbrészt amerikai irányítás alatt vannak, és a magyar cégek – a példánál maradva, a cseh és lengyel cégekhez hasonlóan – még nem jutottak be a bűvös körbe. Ennek érdekében a kormányzat számos kezdeményezést tett az amerikai fél felé is.

Az ITDH hivatalos álláspontja szerint az amerikai kormányzati tisztviselők, illetve a fővállalkozó, szintén amerikai vállalatok képviselői rendszeresen hangsúlyozzák a cégek közötti közvetlen kapcsolatfelvétel jelentőségét. Az elbírálás során a fővállalkozók elsősorban az ajánlatok minőségét veszik majd figyelembe. Természetesen, az eddigi megbízások elnyerői, köztük a Bechtel, fokozottan számítanak az iraki referenciákkal rendelkező vállalatok közreműködésére.

A gondok közt szerepel Wilhelm Péter szerint, hogy a Magyarországon beszerezhető információk nem igazán naprakészek, konkrét segítséget nem nyújtanak, a hivatalos szervek és vállalatok között nincs „élő” információcsere. Ki lehetne jelölni pár stratégiai szempontból fontos hazai vállalatot, és azok részvételét konkrét akciókkal is támogatni. Az adatbázisokban való részvétel önmagában még semmit sem jelent.

Ahol már ott vagyunk

Az annak idején számos röntgenkészüléket szállító Medicor regionális igazgatója, Keveházi Árpád a jelenlegi helyzetben egyelőre kevés esélyt lát a cég visszatérésére, ám mégis tervezi korábbi piaci részük megszerzését. Úgy látja, Irakról mint potenciális üzleti partnerről nem szabad lemondaniuk. A magyar cégek többségéhez hasonlóan törekszenek a hídfőállások kiépítésére.

Miként a Malomipari Gépgyártó Kft. is építi a saját „kereskedelmi bázisait”, és elsősorban Kuvaitban próbálja meg felújítani iraki kapcsolatait. Bartakovics Ferenc igazgató szerint azonban maga a térség – Szaúd-Arábia, Bahrein, Katar, Egyesült Arab Emírségek, Omán – is figyelmet érdemel. Arról nem is szólva, hogy ezekből a relációkból üzletek születhetnek észak-afrikai és más közel-keleti államokkal. (A tapasztalatok szerint egyébként az arab tőke érdeklődik magyarországi ingatlan- és turisztikai befektetések iránt.) Igaz, a kapcsolatok felfrissítését jelentősen gátolja az elégtelen kommunikációs helyzet: a telefonvonalak alig működnek, vagy a legváratlanabb pillanatokban szétbontják azokat.

Ám a kommunikációs problémák ellenére Irakban Bászrától Moszulig tizenöt különböző városban jelenleg negyvenhét működő, magyar mérnökök által épített malom található. Ezek – nem elhanyagolható tényezőként – Irak lakossága felének, mintegy tízmillió embernek a lisztjét őrlik. A malmok felújítása mintegy húszmillió dollárba kerül, és a kinti hatóságok az összeget csak ideig-óráig spórolhatják meg. A januári kuvaiti kiállításon is részt vett Mounting and Trading Ltd. igazgatója, Kiss László is lát üzleti lehetőséget a meglévő berendezések, gépek felújításában, és az angol katonai vezetés igen kedvezően állt ahhoz a javaslathoz, miszerint a cég huszonegy hűtőházat építene Bászra környékén.

A Ganz Transelektro Rt. transzformátorokat, elektromos berendezéseket szállítana, és a cégnek már működik is a kuvaiti irodája. A HM EI Rt. katonai elektronikai eszközökben, adatvédelmi rendszerekben gondolkodik. A Novum-Fég Kft. is jelen volt a kuvaiti kiállításon, mondja Nagy Lajos műszaki igazgató, központi fűtési kazánokat, „átfolyós” vízmelegítőket és úgynevezett „modul”-kazánokat szállítanának. Utóbbi központi fűtő-vízmelegítő berendezések közintézményekben, kórházakban, iskolákban, szállodákban rendkívül gyorsan és gazdaságosan telepíthetők. A cég olyan területekre szállíthat fűtőkészülékeket, ahol szükség lehet fűtésre – északi régió –, illetve kiépített a vezetékes földgázhálózat. Lakossági vízmelegítők esetében a palackos gáz alkalmazása is szóba jöhet, ám ami a lényeg: szívesen bekapcsolódnak minden kezdeményezésbe.

Színes kontaktlencsét árulna

Az iraki üzlet Major István szerint nemegyszer heroikus küzdelmet kíván az üzletemberektől, és ennek oka a feszült környezet. A Piac és Profitnak nyilatkozott cégvezetők egybehangzó állítása szerint az arab világban jellemző módon ügynök nélkül lehetetlen üzletet kötni. „Hitetlennel” nem, csak moszlimmal szerződnek, és a pénzt csupán arab tulajdonban lévő bankon keresztül lehet átutalni. Az ügynökök a projektköltségek öt–tíz százalékára tarthatnak igényt; igaz, mindegyikük befolyásos családokhoz kötődik. Szintén az arab világ nagy részére jellemző gond a nyomott béreké. Az indiai vendégmunkások nemegyszer hatszáz-hétszáz dollárért dolgoznak, ezért a vállalkozó szellemű magyarok hátrányba kerülhetnek.

A hazai cégek közül akad, ki szigetelőanyagot, kommunikációs antennát, hangárokat, generátorokat, lézertechnológiát értékesítene, a vallási és szociológiai különbségekben rejlő kereskedelmi lehetőségeket azonban talán legötletesebben a Tapasztó Optic Ltd. ismerte fel. Tapasztó G. Zsolt az arab piacon – ahol a nőknek csak a szeme látszik ki a fejkendőből – színes kontaktlencsét árulna. Természetesen értékesítenének évi félmillió dollár értékben normál, kemény anyagú kontaktlencséket is, amelyeket a rendkívül száraz időjárás és a por miatt este kell „feltenni”, és napközben fejtik ki áldásos hatásukat. Ezen a piaci területen egyébként az olasz cégek jelentik a legnagyobb konkurenciát, a magyar vállalkozás próbálja megelőzni őket, és figyelik az iraki újjáépítési iroda által támogatott kezdeményezéseket.