- Az igazát és véleményét nyílt tekintettel és hibátlan logikával, félelem nélkül vállaló, a konfliktusokat azonnal, reflexszerűen megoldani akaró és bátor embert - s nem véletlenül hangsúlyozom ki: asszonyt - ritkán tűr meg hosszú ideig egy bürokratikus, nem teljesítményorientált, tekintélyelvre épülő állami hivatal, ahol az érdemeket inkább a véleményüket elhallgató, jól helyezkedő, simulékony, problémamentes, konfliktuskerülő hivatalnokoknak osztogatják. Feltéve, ha nem politikai posztokról van szó. Hogyan bírtak ki téged, és te a hivatali létet?

- Volt, ahol nehezen, volt, ahol könnyen. A legtöbbször én álltam fel, ha politikai játszmák voltak a szakmai munka hátterében, és nem az érdemi munka mentén, hanem a színfalak mögött dőltek el a dolgok. Én a posztok osztogatásához, a politikai szempontú megközelítésekhez nem értettem, abban a világban soha nem mozogtam otthonosan. Ha éreztem, hogy a hátam mögött machinációk zajlanak, felálltam. Csak a nyílt, világos feltételeket szeretem, abban tudok dolgozni. S az sem könnyű helyzet, ha nem én voltam ugyan az első számú vezető, de ha annak kezéből kicsúszott az irányítás, az engem talált meg.

- Hogyan kerültél a VÁTI-hoz? Legutoljára 2004 májusában hallottunk felőled, amikor felmentettek a munkaügyi minisztériumi közigazgatási államtitkári poszt alól.

- Már dolgoztam a VÁTI-ban 2000 és 2003 között. Magam kértem ott tervezői állást, mert nagyon izgatott a Strukturális Alapok tervezése. Meg akartam tanulni ezt a területet, s a főtevékenységében a piacait majdnem teljesen elvesztő VÁTI-ba éppen abban az időben injekciózták bele a területfejlesztési feladatokat. Az első PHARE-programok végrehajtását is oda telepítették. Nagyon kemény munkával kidolgoztam és projektmélységig levittem a Strukturális Alapok lehívásának és végrehajtásának feladatát. Címzetes főiskolai tanári kinevezésem is ennek a tudásából és átadásából származik, és az is, hogy az Európai Szociális Alapot tanító PHARE-program lebonyolítására is a VÁTI-t találták a legalkalmasabbnak, amelynek én lettem a felelőse egy hatfős kis csapattal. Megtanítottam a munkatársaimat dolgozni, ma ők a programvégrehajtás elismert szakértői. A VÁTI kifejlesztette új, életképes üzletágát, fiatal csapattal, amelynek élén akkor egy vezetői tapasztalattal nem rendelkező fiatalember állt. Nem csoda, ha lassan, de biztosan megtaláltak az irányítási, vezetési problémák is, átcsorgott a kezembe sok megoldásra váró kérdés.

- Honnan mentél oda, és miért jöttél el onnan, hogy újra, mint vezérigazgató visszamenjél?

- Közvetlenül előtte, a Horn-kormány alatt a MEH-ben dolgoztam, gazdaságpolitikai koordinációs feladatokat végeztem. Mikor azt megszüntették, átkerültem a Chikán Attila miniszter vezette GKM-be szakmai főtanácsadónak, és sikerült is létrehozni a Mikrohitel-alapot, és felállítani kiosztásának rendszerét. Chikán Attilát követően nem akartam ott dolgozni tovább, inkább saját cégemben pályázatírással és tanácsadással foglalkoztam. A VÁTI-ban töltött éveim alatt igen megerősödött a hírnevem az európai uniós alapok témájában, és a VÁTI is szaktekintéllyé és fontos kormányzati közreműködő partnerré nőtte ki magát. Valószínűleg ennek köszönhetően, amikor felállították az operatív programok irányító hatóságait, a területfejlesztési témában, a ROP-ban Szaló Péter nekem szánta a helyettes vezetői posztot. Kicsit beszorítottak a sarokba, így ott kellett hagynom a VÁTI-t. Pedig akkorra már nagyon jó közösséget sikerült kialakítani, igazi jó csapattá formálódtak a fiatalok. Két és fél hónap múlva Burány Sándor munkaügyi miniszter megkínált a közigazgatási államtitkári poszttal, és én elvállaltam.

- Miért?

- Az államigazgatásban ez a legmagasabb poszt, amit el lehet érni. Annál feljebb csak politikai alapon lehet kerülni. Nem tudtam nemet mondani. S nem bántam meg. Igaz, hogy eljöttem onnan egy év után, mert nagy politikai játszmák kezdődtek a fejem fölött, amiben én nem akartam részt venni. Kértem a kancelláriaminisztert, hogy segítsenek elmenni, s adják nekem a VÁTI-t vissza. Így kerültem, immár a vezérigazgatói székbe.

- Az akkori főnököd és kollégáid lettek a beosztottjaid.

- De ezt, úgy látom, senki sem bánja, legfőképpen a kisfőnököm. Ő is belátta, még tanulnia kell az irányítást. Fiatal munkatársaimat én tanítottam meg dolgozni, s mivel szigorú voltam, de következetes, és emellett mindig igyekeztem nagyon pontosan meghatározni a célokat, feladatokat, tudják, ha lojálisak velem és a céggel, akkor tűzbe megyek értük. Biztonságban érzik magukat. Elég jól átlátom a rendszereket, folyamatokat. Gyorsan le tudom modellezni az új, változó struktúrákat, s mindig hittem abban, hogy az embereknek világos feladatmeghatározásokat kell adni, amelyet bele is tudnak helyezni az egészbe. Ha világosan látják, mit kell csinálniuk, miért, kivel, s az ő munkájuk miben járul hozzá az egész sikeréhez, akkor nekik is megvan a sikerélményük. Nagyon szeretek fiatalokkal dolgozni. Nagyon erősen motiválhatók, nem esik ki a toll a kezükből már fél ötkor. Addig dolgoznak, amíg meg nem oldják a feladatokat. Igazi csapat lettünk. De van a vállalatnak múltja is, amitől még kétféle VÁTI létezik. Lassan a végére érek a nagyon nagy emberi megpróbáltatással járó leépítési feladatnak. A régen városépítési főprofilú vállalat fő tevékenysége nagyon picire szűkült, és a területfejlesztési, program-végrehajtási üzletág lett a jövő. Sok hatvan év feletti kollégám tudása az új területen, sajnos, már nem használható. A kettévált vállalatból egy egységes szervezetet kell gyúrni, rengeteg érzékenységet kezelve. Nagyon fontos nekem, hogy mindenki úgy menjen el a vállalattól, hogy ne maradjon rossz véleménye, ne szoruljon harag a szívébe.

- Miért fontos ez neked?

-Nem tudnék aludni, ha rosszat gondolnának rólam a munkatársaim. Háromszázhatvan ember között persze mindig akadnak olyanok, főként, akiktől meg kell válnunk, akik ellenségként kezelnek, fel is jelentettek már a feletteseimnél többen, hogy szétverem a VÁTI-t. Ezeket a konfliktusokat azonnal kezelem, szemtől szembe kerülök velük, s megpróbálom gyorsan, emberi hozzáállással megoldani. Van, ahol csoporttal kell kezelni a problémát, mert egyénenként lehetetlen. Nagyon fontos számomra, hogy mindig, minden helyzetben a szemébe tudjak nézni mindenkinek. Életem nehéz emberi konfliktusaiban soha nem én voltam, aki lesütötte a szemét, s nem állta a másik tekintetét.

- Mindig ápolt, nőies, dekoratív a megjelenésed. Egy vezérigazgató vagy egy államtitkár asszony maradhat nőies nő?

- Mindig férfiak között dolgoztam, s tapasztalataim szerint elvárták tőlem, hogy ápolt, nőies legyek. Nem is tudtam volna magam elfogadtatni női főnökként másként. A konfliktusok megoldásában bizony gyakran előveszem a kedvességemet, beleérző képességemet. A durva, kemény tárgyalópartnert remekül le lehet szerelni kedvességgel, szép szóval. Idejekorán rájöttem, hogy a dicsérő szavak mindenki számára fontosak. Vigyázok arra, hogy ne mulasszam el megköszönni, méltatni munkatársaim jó teljesítményeit. Szeretek tanítani. Megtanítani a fiatalokat dolgozni, szakmára, emberségre, tudásra, munkához, csapathoz hozzáállásra, tisztességre.

- Mikor érzed magad a legjobban?

- A sikerérzetem teljességgel a munkámhoz kötődik. Ha sikerül a munkát úgy elvégezni, hogy azok, akikkel együtt csináltuk, s akikért elkövettük, azok is jól érzik magukat, boldogok, s szintén sikerként élik meg a velünk történteket. Egyedül megélni a sikert nem jó. Nekem muszáj adnom. Magamért meg nem mozdítanék egy szalmaszálat sem. De ehhez, természetesen kell egy harmonikus magánéleti háttér, ahol teljesen kipihenhetem magam.