Melegh Csaba mondja:
– Világéletemben számítógépekkel akartam foglalkozni. Ám csak amikor a műszaki egyetemre kezdtem járni, derült ki számomra, hogy a számítógépek alkatrészekből, kondenzátorokból, ellenállásokból állnak. Mindez az én lelkivilágomtól fényévekre állt, abba is hagytam. Kérdeztem Petyát, mivel akkor már barátok voltunk, hogy most mit csináljak. Ő egy üzletkötő iskolába járt, sőt el is végezte. Jelentkeztem hát én is, és egy padba kerültem egy sráccal, aki amúgy egy klasszikus üzletmenetű autósboltot birtokolt. Rávett, hogy menjek hozzá dolgozni.
Fábián Péter bólint. Levegőt vesz, tán meg is szólalna, de Csaba int, bocs, hogy elveszem a szót… és máris nekilát egy újabb mondatnak. Pétert ez láthatóan nem zavarja.
Csaba folytatja:
– Az üzlet kinőtte magát, a peremkerületből is beljebb költözött, és amikor már a külkereskedelemre is rástartolt, odajött Péter is dolgozni. Én voltam az ügyvezető-helyettes, ő meg a kereskedelmi vezető. Kiismertük az autóalkatrész-piacot, a hazai nagykereskedelmet, az alkatrész-forgalmazókat, átfogó képet kaptunk mindenről. Telt-múlt az idő, és egy másik céghez kerültünk.
– Ajjaj, de sommás ez a váltás!
– El lettünk küldve…
– Tehát kirúgtak benneteket. Így már sokkal érdekesebb. Miért? Egyszerre?
Péter szót kap:
– Egyszerre. Rosszul súgtak a srácnak, ő meg bedőlt, és hibás döntéseket hozott.
Csaba visszaveszi:
– Az import visszaesett, azt mondta, hogy külkereskedőre, illetve országos hálózat kiépítésére, karbantartására sincs szüksége, elküldött bennünket, egy évre rá pedig becsődölt. Az új céghez Petyát hívták elsőnek, ő lobbizott, hogy én is mehessek. Ez a vállalkozás is bajban volt, amikor munkához láttunk, az üzlet vegetált, amikor meg eljöttünk, már háromszorosára emelkedett a forgalom. Magyaros mentalitás: mire beérett a munkánk, úgy gondolták, nélkülünk is megy minden, mint a karikacsapás. Ráadásul, még az elején rossz szerződést kötöttünk, így aztán se szabadság, se fizetésemelés, se juttatás…
Péter kiböki:
– Végül addig feszítettük a húrt, amíg el nem küldtek…
– Mennyi idő múltán?
Csaba:
– Két év telt el. Másodszor tapasztaltuk, hogy a mi izzadságunk árán mások napfürdőznek. Úgy döntöttünk, valamibe belevágunk. Önállóan. Tanakodtunk, mit csináljunk.
Péter finomít:
– Valójában már a kirúgásunk előtt próbálkoztunk, csak nem mertük meghozni a döntést, mocorgott bennünk a gondolat. Évek óta használtuk már az internetet, de nem volt mögöttünk tőke, és egy kicsit hiányzott a bátorság is.
Csaba:
– Két dologhoz értettünk, az alkatrészekhez meg az internethez. Tudtuk, hogy sarki autósboltot nem nyitunk, mert nincs hozzá pénzünk, viszont egy alkatrészt akár a föld alól is elő tudunk teremteni, ráadásul nagykereskedelmi áron. Ez adta az ötletet. Internetes on-line shop! Ülsz az ország bármely pontján, mondjuk éjjel, és föladod a rendelést: elsőkerék-csapágyra lenne szükséged. Nem vagyunk elkötelezve egy nagykereskedőnek sem, bármelyiktől tudunk vásárolni. Budapesten kiszállítással, vidéken utánvéttel vagy postázással.
– Na de miért jó ez nekem, hogy éjjel, a fotelben?
Péter belelkesül:
– Ez neked azért jó, mert ha elfoglalt ember vagy, nincs időd utánajárni, észreveszed a honlapunkat, otthon, munka után, amikor az autósboltok már bezártak, megnézed, árajánlatot kérsz tőlünk az autód tetőcsomagtartójára, mi meg válaszolunk: tizennyolcezer forint házhoz szállítva. Te fölhívsz még egy céget próbaképpen, és látod, hogy ott tizenkilencezer forintba kerül, de nem az autósboltban, hanem a nagykereskedésben, ráadásul el kell menned érte. Na, akkor dönts, de okosan…
– És ha utálom a csomagküldőket?
Csaba mordul egyet:
– De mi nem vagyunk csomagküldők, csak csomagban küldjük az árut, de nem a Távol-Keleten forrasztatjuk mondjuk a kipufogót… Mi ugyanazt a csomagtartót adjuk, amit a boltban kínálnak, és ugyanazt az alkatrészt küldjük, amit a márkakereskedésekben árulnak.
– Oké, oké, tehát megvolt az ötlet.
Csaba:
– A nulláról indultunk, gondoltam egy merészet, és elkezdtem kitanulni a honlapkészítést. Egyedül. Három hónap múlva pedig fölraktuk az első autóboltos honlapot az internetre.
– Meg lehet nézni?
Milyen ügyes. Webautósként nem lógnak állandóan az interneten, a honlapjuk minden oldalát letöltötték, így mutatható be, miként javult és szépült 1999 óta fokról fokra, s bővül is megannyi kísérő információval. Ha pedig épp rendelés érkezik, e-mailen, azt a mobiltelefon jelzi…
Na de honnan tudja a megrendelő, hogy létezik ez a honlap?
Csaba magyarázza:
– Internetes oldalt interneten a legcélszerűbb hirdetni, csereberélni, barterezni kell más portálokkal, meg néhány trükköt is be lehet vetni, hogy ha autós oldalt keres valaki, a mi honlapunk az első tíz között bukkanjon fel. Jó a kapcsolatunk az autósmozikkal is, szórólapjukon ott a címünk, cserébe nálunk megtalálható a műsoruk. De az autóshírek, szervizek, márkakereskedések, tesztek is. Sok-sok hasznos ismertet. Most még fontos a körítés, idetéved valaki, megnézi, elszórakozik, aztán rádöbben: jé, itt alkatrészt is lehet rendelni, ez egy jó honlap. Hozzáadom a kedvencekhez… Száz megjelenésből három és fél, négy klikkelési arányt értünk el, holott az egy százalék már nagyon jónak számít.
Péter elméletre vált:
– A magunk bőrén tanultunk meg mindent, de az alaptörvény így hangzik: ami egyszer az interneten bejött, ami a többség tetszését elnyerte, amit megszoktak, ahhoz nem szabad hozzányúlni.
– És ki a szolgáltató? Egy rakat pénzbe kerül.
– Indulás óta ugyanaz, megszokták már az ügyfelek. A próbaidőszakban még nem tudtuk, hogy ezzel érdemes-e foglalkozni. Nem akartunk plusz havi nyolc-tíz ezer forintot beleölni. Fölraktuk az ingyenes szolgáltatóra, és ott vagyunk jelenleg is: www.extra.hu/webautosbolt.
– Mekkora megrendülést okozott az első megrendelés?
Csaba a falra mutat:
– Bekereteztük és kiraktuk az első 500 forintot, amit kerestünk. Még a kísérleti stádiumban történt. Egy magyar Suzuki-fékbetét volt az első. Nagyok az árkülönbségek. Nekünk megvolt a kapcsolatunk. Mondjuk, megvettük 2500 forintért, kiajánlottuk 3200 plusz 300 forintért a postaköltséggel együtt, boltban ötezerért kapta volna, mi meg házhoz is szállítottuk.
– Az a lényeg, hogy olcsóbbak tudtok lenni?
– Egyrészt. Másrészt nem áll a polcon a kifizetett alkatrész, nem kell stresszelni. Az importőr vállalja a garanciát is. Minél drágább egy alkatrész, annál inkább megéri utánajárni, hol a legolcsóbb. Na, mi ezt az utánjárást is megspóroljuk.
Olyan ez, mint a népmese. Szájról szájra terjed. Először egy családból a fiú, aztán az apja lett az ügyfelük, később a szomszéd, majd annak a barátja. Szájhagyomány, szórólap, e-mail-küldés, cserehirdetés, keresőszavas regisztrálás. Ezek a leghatékonyabb módjai annak, hogy a honlap ismertté váljon. A tartalom és a szolgáltatás színvonala pedig a visszatérítő erő.
– És minden megy a maga útján konfliktusok nélkül?
Péter kipakol:
– Konfliktus nem volt, inkább hangulati különbség, ami azért olykor hatott a munkára is. A Csabi volt a lelkesebb, végül is otthon ült, és tette a dolgát, én meg csak hallgattam, ahogy mesélte. Nem támogattam lelkileg, nem bátorítottam, nem lelkesedtem. Egyszer aztán fogta magát, és megmutatta, meddig jutott, és hogy működne.
Csaba:
– Petya végre túljutott a holtponton, az üzlet szervezését vette kézbe, a marketinget, a levelezést. Az a különös az internetben, hogy varázslatossá tesz mindent, készítesz egy honlapot, és tiéd a világ. Az egymilliárdnyi internetező közül valaki valahol rákattinthat a honlapodra… Hát persze hogy a szívedhez nő. Amikor, mondjuk, egy japán véletlenül eljut a www.-hoz, nem baj, ha nem is rendel.
– Na ja, egy weboldal az mégiscsak egy weboldal…
Csaba kontráz:
– Egy weboldal nem oldal. Ma már nem csak a sajátunkat fejlesztjük, másoknak is készítünk. Közel egy tucat megrendelővel büszkélkedhetünk. Akadt egy cég, amelyik meglátta, és megkívánta… Készítettünk egy egyszerű honlapot, megnézték, bólintottak, egy fél nap múlva elcsukló hangon hívtak: megjött az első megrendelés. Gondolj bele: a világból bárhonnan rátalálnak. A tévé, a rádió kívül esik a személyes szférádon. Mennyire más az internet, ott ülsz a monitor előtt, és koncentrálsz. Háttértévézni, háttérrádiózni lehet, háttérinternetezni nem.
Péter:
– Most már két lábbal állunk a hálón, van egy önálló honlapunk is: www.dinero.hu. Az internetstúdiónk része. Most még nem tudunk az autósboltból megélni, így hát honlapokat is készítünk.
– Két honlap, két domain név, a diNeróra hogyan akadtatok rá? Tetszetős, de nem olyan, ami magától is az ember eszébe jutna, beírná a keresőbe, hogy lássuk, ott épp mi van.
Csaba:
– Az összes elképzelhető és nekünk tetsző nevet lefoglalták már, végül Petya, aki tanult spanyolul, azt javasolta, legyen a név dinero. Nekem tetszett, mert benne van a kettő, a di, benne a császár, a nero, így is írtuk, elöl kis- ,középen nagybetűvel. Amúgy a szó spanyolul pénzt jelent. Jó név, belelkesültünk, másnak biztos nem jutott az eszébe! Tévedtünk. A cégbíróság visszaszólt…, de kiderült, a bejegyzett Dinerot épp fölszámolták – Ahhoz, hogy megkapaszkodjatok, és legyen idő megerősödnötök is, épp kapóra jött az Életpálya Alapítvány pályázata.
Péter Csabára mutat:
– Ő látta meg a felhívást, ez is segített abban, hogy szakítsunk a korábbi cégünkkel. Belehúztunk, megalapítottuk a céget, fejlesztettük a honlapot, teljesítettük a rendeléseket, bővítettük az adatbázist, megírtam az Életpálya Alapítványhoz az üzleti tervet.
Csaba:
– Van egy közös jelmondatunk, egyszerűen hangzik: Végül is, mi bajunk lehet? Próbáljuk ki! Az üzleti terv Péter érdeme. Beadtuk, vártunk, jött egy levél, hogy bejutottunk a területi döntőbe. Lementünk Békéscsabára. Ott a tizenkét pályázóból tíz volt helybéli. Elment a kedvünk, ez meg is látszott az előadásunkon.
Péter megint finomít:
– Pedig Csabi hozta a formáját, inkább én voltam hallgatag. Az úton is történt egy-két gikszer, nem voltam jó passzban. Harmadikok lettünk, kaptunk ötvenezer forintot, és bejutottunk a döntőbe. Százötvenhét pályázóból tizenketten. Ez volt a lényeg. Innen már senki sem távozott üres kézzel. Fülünkbe jutott, hogy az irodaház vezetősége az egyik budapesti résztvevőnek kedvezményes irodabérleti lehetőséget ajánl majd fel. Nekünk ez kellett igazán, lobbiztunk is érte…
Jött a döntő, kabalából harmadiknak mentek be – úgy, mint Békéscsabán. Harminc percig beszéltek, a zsűri alig kérdezett közbe, élvezték, ahogy egymást kiegészítve lelkesednek…, de komolyan veszik a saját ötletüket. A döntő délutánján kaptak egy alkatrészrendelést, telefonon. Ez azért szöget ütött a fejükbe, hisz a honlapon nem szerepelt semmiféle telefonszám. Tíz percet kértek a megrendelőtől, aztán visszahívták, s mindent elmagyaráztak részletesen. Az ügyfél hallhatóan meg volt elégedve. Ígérte, hamarosan jelentkezik. De azóta se hallották a hangját.
Viszont a pályázatot megnyerték. Annak is a fődíját.

Mezővári Gyula