A fiatalon munkát vállalóknak ajánlatos kettő-négy évente az állást változtatni, hogy harmincas éveikre karrierjüket a megfelelő - elvárt - szintre "pörgethessék". Ám a középkorúaknak is fel kell készülniük a váltásra, az álláskeresésre, és nem csak kényszerből.

Sokan ébrednek rá arra a ma már közhellyé vált igazságra, hogy "nem egészséges" egy helyen, öt évnél tovább ugyanazt a munkát végezni. Az amerikai Middleage Organization (Középkorúak Szervezete) szakértőjének, Robert L. Adamsnek a felmérése szerint az életvezetési tanácsért hozzájuk fordulók negyven százaléka megjelöli céljai között a karrierváltást. Azaz a szakmai életútjuknak derekához érők csaknem fele érzi úgy, az újrakezdés nagyban segítene rajta, segítene megtalálni önmagát.

Velünk élő sztereotípiák

A középkorúak helyzete nem könnyű. Az álláspiac elsősorban a karrierjük első tíz évében lévő fiatalokra nyitott. A munkáltatók és az emberi erőforrás területén dolgozók szerint ugyanis a jelenlegi piacgazdaságban felmagasztalt értékek, a rugalmasság, az energikusság, a korszerű képzettség elsősorban a huszonévesekre, a kora harmincasokra jellemzők.

Idősebb korban tehát nagyfokú bátorság kell a karrierváltáshoz, legyen az szándékos vagy kényszerű. Az újrakezdés sikeréhez pedig alapvetően hozzájárul a nyitottság és a felkészültség. Nyugat-Európában és a tengerentúlon az újrakezdő középkorúak 69 százaléka dönt úgy, hogy nem teljes munkaidőben kíván elhelyezkedni, ehelyett projekt- vagy távmunkát, részmunkaidőt vállal, tanácsadással foglalkozik, vagy saját mikrovállalkozást alapít.

Önálló projekt indítása esetén fontos, hogy az állásmódosító reálisan tudja felmérni transzferálható tudását, és képes legyen azt hatékonyan eladni.

A magyar munkaadókban azonban a nemzetközi gyakorlatban megszokottnál is mélyebben gyökereznek a korosztályokra vonatkozó előítéletek: vakon bíznak a huszonévesekben, és merevnek tartják az idősebbeket, feltételezve, hogy ők a teljesítményük helyett a lojalitásukból szeretnének megélni a munkahelyükön. Erősen meggyökerezett tévhit az is, hogy az álláspiacon hosszabb ideje jelen levők nem tudják követni az új trendeket. Ezen okok miatt a felmérések szerint itthon átlagosan kétszer annyi ideig tart az álláskeresés a 40 év felettieknek, mint a fiataloknak. Ráadásul a mai munkaerőpiac jellemzője - Magyarországon éppúgy, mint tőlünk nyugatabbra -, hogy a fizetések bizonyos életkorig emelkednek, majd beállnak egy szintre, és végül elkezdenek csökkenni.

Kapcsolati tőke

Sokan nem külső hatásra indítanak el új pályát: negyvenes éveikre jó pozícióba kerültek egy területen, és ezután döntenek úgy, hogy még mielőtt eljutnának az álláspiac szempontjából inaktív korba, kipróbálják magukat egy másik, őket érdeklő szegmensben is.

A szándékos karrierút-módosítás oka lehet az is, hogy a piacgazdaságban eltöltött tíz-húsz év után sokan vágynak humánusabb munkatempóra, hogy a karrierjük és magánéletük egyensúlyba kerüljön. Ma Magyarországon a menedzserekre jellemző életmód hosszan nem tartható tempót diktál. Nem szerencsés dolog, hogy sok hazai cégnél, ellentétben a nyugati trenddel, nem annyira a teljesítmény, mint az irodában eltöltött órák száma győzi meg a munkaadót dolgozója alkalmasságáról.

A terhelés csökkentése, a munkaköri váltás nem önkényes döntés, hanem racionális okai vannak. Az, aki hosszú éveket dolgozott teljesítőképessége maximumán, és ma már eddig megteremtett egzisztenciális hátterét szeretné kamatoztatni családja körében, óhatatlanul is kevésbé hatékonyan dolgozik, mint egy friss munkaerő. A frusztráció a magánélet és a munka közti folyamatos kötéltánc miatt a hatékonyság romlásához vezet, és ilyenkor nem kerülhető el a váltás.

A nemzetközi álláspiacon a negyvenen túliak többsége az évek során felhalmozott kapcsolati tőkéjének felhasználásával vált. A Drake Beam Morin karrier-tanácsadó adatai szerint ez az arány Magyarországon még ennél is magasabb, mintegy 60-70 százalék. Azoknak viszont, akik ódzkodnak kapcsolataik felhasználásától, fontos tudniuk, hogy idősebb korban a kapcsolatrendszer aktív alkalmazása a leghatékonyabb álláskeresési módszer. Ez jóval több sikerrel kecsegtet, mint az internetes állásvadászat.

Önmegvalósítás önképzéssel

Adams nap mint nap találkozik azzal a panasszal, hogy "váltanék, de már kevés az időm hozzá, hiszen idős vagyok". Ez azonban nem valós probléma, inkább ránk erőltetett közhely. Egy negyvenéves sokkal kevésbé "öreg', mint ahogyan az a köztudatban él. Ma már az ember lényegesen könnyebben megéri a nyolcvan évet, mint korábban, s a jövőben mind többen lesznek, akik a kilencven- és a százéves születésnapjukat is. Eljött hát az ideje a globális szemléletváltásnak. Az amerikai szakember szerint ma a 35 évesek úgy érzik, vagy sem, valójában csak tíz évet éltek felnőtt életükből, és még mintegy negyven áll előttük.

Teljesen másként kell tehát szemlélnünk az életünket, és nem szabad lemondani a változtatás esélyéről csak azért, mert nem az elmúlt pár évben kaptuk meg a diplománkat.

Itthon még az a hibás látásmód él, amely szerint az "iskolás évek" fiatalkorban lezárulnak. Ez azonban sem az egyénnek, sem a gazdaságnak nem kedvez, hiszen a gyors trendváltásokkal csak folyamatos tanulás révén lehet lépést tartani. Nagyban segítené a hazai középkorúak szakmai kiteljesedését is, ha az élethosszig tartó tanulás, a felnőttképzés Nyugaton bevett gyakorlata nagyobb támogatottságot kapna.

A képzési rendszer hiányosságait magunk is megpróbálhatjuk pótolni: minden lehetőséget ki kell használnunk a tanulásra. Olvassunk szakfolyóiratokat, járjunk tréningekre, konferenciákra, esetleg próbáljunk meg tágabb szakterületünkön konzultánsként dolgozni, hogy új ismereteket, tapasztalatokat szerezzünk. Mindez segíti a sikeres váltást.

A legfontosabb azonban a szemléletbeli változtatás. Ne arra koncentráljunk, mennyi mindent hagytunk magunk mögött, legyünk tisztában azzal, milyen sok aktív év áll még előttünk középkorúként. A startpisztolyt bármikor szólhat nekünk is, ha lélekben fiatalnak érezzük magunkat.