Arra a kérdésre, hogy milyen ma, több mint egy évvel a hírközlési törvény hatálybalépése után a hazai távközlési piac, a szakértők egybehangzóan azt válaszolják, hogy ugyanolyan, mint a liberalizáció előtt. Vagyis a Matáv – bár már versenykörnyezetben – továbbra is uralja a lakossági vezetékes piacot, őt követi a Vivendi 12 százalékos részesedéssel, a maradékon pedig osztozik a HTTC és a MonorTel. A nagyobb baj azonban az, hogy a liberalizáció tényétől függetlenül nem indult meg a verseny. Pedig fizetőképes kereslet lenne, hiszen a vállalatok és a lakosság is akarnak telefonálni, és minél olcsóbban.

Aki akar, szolgáltathat?

Semmi rendkívülit nem látebben a helyzetben Tankó Zoltán, a Matáv vezérigazgató-helyettese. Szerinte a liberalizáció első évében körülbelül az történt, amire előzetesen számítani lehetett: az üzleti piacon érezhető a verseny élénkülése, míg a lakossági üzletágban továbbra sincs jelentős szereplő a Matáv mellett. Az érdektelenséget az üzletágban realizálható alacsony profitráta magyarázza. A hazai telefontarifák – a távolsági híváson kívül – ugyanis elmaradnak a nyugat-európai átlagtól.

Igaz, a nemzetközi példák tapasztalatai szerint az exmonopol vezetékes szolgáltató liberalizált környezetben sem veszít 20-25 százaléknál többet, ám Magyarországon a Matáv részesedése még ennyivel sem csökkent, sőt a más szolgáltatóhoz átpártolt lakossági ügyfelek száma százalékosan nem is mérhető. Tankó Zoltán – az alternatív szolgáltatókkal ellentétben – ezt nem a lehetőségek hiányának tulajdonítja. Aki akar, az szolgáltathat, mivel a hírközlési törvény ezt lehetővé teszi számára – állítja.

Ez nem így van, reflektál e véleményre Polányi Sándor, a Vivendi Telecom Hungary vezérigazgatója, hiszen továbbra is hiányoznak a verseny feltételei, és a kialakult helyzetért éppen a szabályozás, illetve a hatóság gyengesége tehető felelőssé. Szerinte ahhoz, hogy egy korábbi monopolpiacon beinduljon a verseny, három dolog szükséges: egyrészt olyan közgazdasági környezet, amelyben a szereplők úgy érzik, hogy megéri belépniük a piacra; másrészt a jogi lehetőségek kellenek; végül szereplők a piacra. Miután Magyarországon a jogi környezet nem hívta életre a megfelelő gazdasági klímát, a szereplők megjelenése is elmaradt – állítja. Ezzel szemben a Hírközlési Főfelügyelet is a verseny meglétét látja igazolva a nyilvántartásba vett több száz szolgáltatási engedély alapján.

Nincs tőkeerős versenytárs

Tény, hogy a fogyasztók postaládája üres maradt; a különböző távközlési szolgáltatók nem bombázzák őket kedvezőbbnél kedvezőbb ajánlatokkal. Kivéve a Matávot…

Az exmonopol, ám ma is domináns szolgáltató remekül kezeli – vagy éppen kihasználja – a helyzetet. Újabb és újabb akciós díjcsomagokkal – Minimál, Péntek 13, Ritmus stb. – lepi meg ügyfeleit, és ma már stabilabban a legerősebb távközlési szolgáltató, mint a liberalizációt megelőzően volt, hiszen elvben a versenyből kerül ki győztesen.

– Felhasználjuk a Deutsche Telekomnak a németországi liberalizáció kapcsán szerzett tapasztalatait. Ott az új szolgáltatáscsomagok csak a liberalizációt követően két-három évvel jelentek meg, és akkor is inkább az új szereplők kínálatában. Mi viszont megelőztük őket – hangsúlyozza Tankó Zoltán.

Azért nincs verseny, mert nincsenek tőkeerős piaci szereplők – mondják egybehangzóan az alternatív távközlési szolgáltatók. A vezetékestelefon-piacon második helyen álló, 500 ezer ügyféllel rendelkező Vivendi tőkeereje is csak az egytizede a Matávénak.

– Már a kilencvenes évek elején, az LTO – local telecom operators – koncessziós rendszer kialakításánál elromlott valami. Az ország nagy részén, az 54 körzetből 39-ben, továbbra is a Matáv szolgáltatott, ráadásul a koncessziós telefontársaságok a legszegényebb területeket nyerték el. Ha nem ilyen a szabályozási környezet, a Vivendi biztos, hogy felvásárlások révén megizmosodik. Így egyik társaság sem tudott annyira megerősödni, hogy amikorra a hangpiac valóban megnyílt, komoly versenytársként jelenjen meg – folytatja Polányi Sándor.

Ehelyett a liberalizáció pillanatára magyar leányvállalatának eladása mellett döntött a Matávon kívül szinte az összes szolgáltató külföldi tulajdonosa.

Mindennek ellenére a Vivendi – egyedüliként az alternatív szolgáltatók között –2002 januárjában bevezette a távolságihívás-szolgáltatást, ráadásul 15 százalékkal olcsóbb percdíjért, mint a Matáv. Az előzetes tervek szerint 2002 végére 115 ezer ügyfélnek kellett volna élnie a lehetőséggel, ehelyett azonban mindössze 3-4 ezer magánszemély kötött szerződést a céggel. Az ország második legnagyobb vezetékes szolgáltatója pedig önmagában nem rendelkezett elegendő tőkével, hogy fedezze a piacra lépéshez szükséges marketing- és technológiai költségeket.

– Más lett volna a helyzet, ha a többi alternatív szolgáltató is felveszi a kesztyűt – véli a vezérigazgató. –Ha a fogyasztó naponta találkozik más-más telefontársaság hirdetésével, előbb-utóbb tudatosul benne a választás lehetősége.

Azóta a Vivendi sem hirdet, és így az első néhány hónap alatt megszerzett ügyfélszám is stagnál.

Magas referenciaár

A szereplők azért sem tolonganak a piacon, mert a Matáv túl magas árat szabott meg a referencia összekapcsolódási ajánlatában (RIO), a Hírközlési Döntőbizottság pedig elfogadta és kőtáblába véste azt.

Az alternatív szolgáltatók valójában nem is a hívások végpontjainak összekapcsolásáért kért összeget tartják soknak, hanem elsősorban azt kifogásolják, hogy a Matáv tényleges költségszintje alacsonyabb, mint a RIO-ban lefektetett 8 forint. Amikor ugyanis a tárgyalások megkezdődtek, csúcsidőben 24 forintos percdíjért lehetett vezetékes telefonról távolsági hívást kezdeményezni, vagyis 7 forint maradt volna az alternatív szolgáltatók zsebében.

– Ez fedezte volna a költségeket, és még az ügyfélnek is tudtunk volna kedvezményt adni. Miután azonban a Matáv bevezette a jóval kedvezőbb Ritmus díjcsomagot, minderre mindössze 20 fillér maradt – elemzi a kialakult helyzetet Polányi Sándor. A csúcsidőben 20 fillér, azon kívül 1,20 forintos bevétel egyáltalán nem csábította az alternatív szolgáltatókat. Tehát minden maradt a régiben: a Matáv is és a koncessziós társaságok is szolgáltatnak a saját körzetükben.

A PanTel – amelynek holland tulajdonosa két éve nem talál vevőt az üzletrészére – időszakosan is lemondott a vezetékes piacról. Annak ellenére, hogy több mint egy éve megkapta a távbeszélő-szolgáltatási engedélyt, mind az 54 körzetben rendelkezik számozási erőforrással, és képes lenne teljes körű szolgáltatást nyújtani, mégsem bombázza ajánlataival a lakosságot.

– Ahhoz, hogy mindenkit közvetlenül bekössünk a rendszerünkbe, nem rendelkezünk elegendő tőkével, az összekapcsolódási szerződés jelenlegi feltételei mellett viszont a Matáv hálózatán keresztül nem éri meg szolgáltatni. Ma egy magánszemélynek kizárólag akkor éri meg minket választania, ha a nemzetközi hívásainak havi értéke eléri a 10 ezer forintot. Más lenne a helyzet, ha az összekapcsolódási díjak úgy 25-30 százalékkal olcsóbbak lennének – mondja Bárányné Sülle Gabriella, a PanTel stratégiai tanácsadója.

Tankó Zoltán persze sem az összekapcsolódási szerződés feltételeit, sem az árakat nem találja problematikusnak:

– Az öt-hat ezer legnagyobb üzleti előfizetőnket megkeresték más szolgáltatók is. Közülük több mint százan nemzetközi hívásaikat már nem a mi hálózatunkon keresztül bonyolítják. Tehát verseny van, ha nem is a lakossági piacon, és ebben mi is nyerünk.

Erkölcsi dilemmák

Bár a kialakult helyzetért – azért, hogy a liberalizációt követő piacfelosztás helyett a múlt konzerválódott – látszólag a Matáv a felelős, a társaság csupán piaci eszközökkel reagált a változásokra.

Más kérdés az, hogy a hazai távközlési piac egészét tekintve nem szerencsés, ha a korábbi monopolszolgáltató a meglévő erőfölényét ennyi helyen tudja érvényesíteni, s ráadásul a verseny hiánya amellett, hogy a fogyasztókat hátrányosan érinti, lassítja az infrastrukturális fejlődést és ezzel például az internet terjedését is.

A Matáv szerint viszont kizárólag a vezetékes és a mobilszolgáltatók között folyik agresszív piaci verseny a lakossági üzletágban.

A mobilpenetráció előretörése valóban ügyfélcsökkenést okoz a domináns szolgáltatónak. Miután a mobilcégek számára a hatályos hírközlési törvény nem ír elő költségalapú árazást, így fordulhat elő az, hogy míg a mobilról érkező hívást egy másik mobilszolgáltató 17 forintért végződteti, vezetékes telefonról történő tárcsázás esetén ugyanez 45 forint. Az ebből származó extraprofitból pedig telik reklámra: a mobilszolgáltatók egyenként többet költenek ilyen céllal, mint a Matáv.

Megoldás: törvénymódosítás?

Félő, hogy a kialakult helyzetben a kormányzat kénytelen lesz a kívánatosnál jobban beavatkozni a hazai távközlési piac alakulásába, ezt pedig még az amúgy jó alkupozícióban lévő domináns szolgáltató sem szeretné.

A távközlési piacon az elmúlt évek eseményei egyértelműen bizonyították: a pillanatnyi politikai érdekek képesek erodálni a jövő ígéreteit. A jelen állapot kialakulásában nem kis szerepe volt a korábbi kormányzat és a domináns szolgáltató között köttetett egyezségeknek. Ennek ellenére az alternatív szolgáltatók úgy látják, hogy a problémák egyedüli megoldása a hírközlési törvény újratárgyalása lenne, ami most találkozik a kormányzat szándékával is. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter megígérte, hogy tavaszra elkészül a beterjesztendő javaslat, és akár már 2003 novemberében hatályba léphet az új törvény.

Így most az alternatívok többsége megint derűlátóbb. Az is növeli optimizmusukat, hogy szerintük nem várható újabb szolgáltató megjelenése piacon, vagy csak valamely már ittlévő szolgáltató megvásárlása révén. Hiszen a GTS és a Vivendi már gazdára talált, a PanTel többségi részesedése azonban még vevőre vár.

– Azzal, hogy a Vivendi eladása lezárult, és az új tulajdonos nem zárkózik el egyéb hazai távközlési szolgáltatók megvásárlásától, újból van esély a piaci koncentrációra, és ezzel, hosszú évek után, most megint reális esélye van annak, hogy erős versenytársa legyen a Matávnak –vélekedik a Vivendi vezérigazgatója.

Ehhez persze az újragondolt jogszabálynak is olyannak kell lennie, ami segíti a piac konszolidációját, és kedvező környezetet teremt a beruházások számára. Az eddig napvilágot látott kormányzati koncepció – két év után most először – úgy tűnik, ilyen irányba mutat. 2003 végére pedig akár már a lakosság is érzékelheti a változást, és nem csak a Matáv különböző csomagjai között válogathat. Addig azonban az alternatív szolgáltatók nem tehetnek mást, mint várnak. És reménykednek, hogy az újabb törvény tényleg a piac fejlődése érdekében hozott állami beavatkozás lesz.