Kishaszonjárművek nagy haszonnal

Minden várakozást felülmúlt tavaly itthon a kishaszonjárművek értékesítése. A szakemberek idén jóval visszafogottabb forgalomra számítanak. Lecsengtek az előrehozott vásárlások, és érezhető a várakozás, hogy mi lesz az európai uniós csatlakozás után. Nem tesz jót az eladásoknak a gazdasági környezet bizonytalansága sem. Mindezek ellenére azért a kishaszonjármű-piac bővülése folytatódik.

Még a szakembereket is meglepte a kishaszon- és haszonjármű-forgalom múlt évi alakulása, hiszen nem vártuk az eladások jelentős növekedését – fogalmazott Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) elnöke. A szkeptikus véleményekre alaposan rácáfolva azonban a kishaszonjárművek forgalma 14 százalékkal emelkedett.

Előrehozott vásárlások

Az egyesület elnöke szerint az előrehozott vásárlásokat egyebek mellett az is ösztönözte, hogy az Euro II-es motorokkal szerelt új kishaszon- és haszonjárműveket csak 2002. december 31-éig lehetett forgalomba helyezni. Természetesen az Euro III-as erőforrás korszerűbb az elődjénél, ám az ára is borsosabb.

A másik fontos vásárlásösztönző ok egy általános forgalmi adóval kapcsolatos döntés. Hiába tiltakozott ellene tavaly ősztől – a jogszabály tervezetének megjelenésekor azonnal – a fuvarosszakma, a hatszemélyes kishaszonjárműveket ezen túl a hatóságok személygépkocsinak „anyakönyvezik”. Ennek nagyon is zsebbe vágó következménye, hogy a tulajdonos a járműve után nem igényelheti vissza az általános forgalmi adót. Kivétel a platóval felszerelt, hatszemélyes kishaszonjármű. Információink szerint az Európai Unióban nem ismernek a hazai szabályozáshoz hasonló megkülönböztetést ebben a kategóriában.

A 2002-es adatokból kitűnik, hogy az eladott kishaszonjárművek 77 százaléka a 2,5–3,5 össztömegű típusokból került ki. Ebben a kategóriában a forgalom növekedése elérte a 16,5 százalékot, míg a 2,5 tonna alatti össztömegű járművekből 7 százalékkal értékesítettek többet tavaly, mint az előző évben.

Az MGE adatai szerint 2002-ben 3600 darabbal több kishaszonjárművet vásároltak Magyarországon, mint 2001-ben. A gépjárműimportőrök egyesületének elnöke úgy véli, idén még egy esetleges gazdasági fellendülés sem hozhat 5 százaléknál nagyobb mértékű fellendülést ezen a piacon, mert mindenképpen hiányozni fog az előrehozott vásárlások miatti többlet.

A haszonjárművek forgalmát is jócskán fellendítette az euroszabványú motorokra érvényes rendelet. A 3,5 tonna fölötti össztömegű haszonjárművek eladása a múlt évben 32 százalékkal növekedett az előző hasonló időszakhoz képest. A vásárlási kedvet csak fokozta, hogy sok vállalatnál lecserélték az elavuló haszonjárműflottát.

A szakember a haszonjárművek esetében 2003-ban is legalább 20 százalékos forgalomnövekedésre számít. Annál is inkább, mert az uniós csatlakozást, tehát 2004. május 1-jét követően már a magyar fuvarozókat sem terheli majd a nemzetközi közúti engedélyek beszerzése – ezt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium is megerősítette –, és korlátozás nélkül közlekedhetnek a 25 tagország területén, ami hozzájárul a vásárlási kedv fenntartásához. A közúti engedélyek beszerzése csak az Európai Unión kívüli országokba lesz továbbra is kötelező.

Piacvezető márkák

Ami a kedvelt típusokat illeti: a francia márkák nem csak a személygépkocsi-szegmensben erősítették meg pozícióikat, hanem a kishaszonjárművek között is.

Tavaly ebben a kategóriában vezető helyet vívott ki magának a Renault: 60 százalékos forgalombővítéssel, 1965 eladott kishaszonjárműről 3146-ra növelte értékesítési adatát. Ezzel nem csupán az élre került, hanem piaci részesedését is 7,7 százalékról 10,8 százalékosra emelte.

A Peugeot még úgy is második az eladási listán, hogy kénytelen volt jelentős visszaesést elkönyvelni. A 2001-ben értékesített 3025 helyett a múlt évben csak 2887 kishaszonjárműve kelt el, és 11,9 százalékos piaci részesedése lecsökkent 9,9 százalékra. A legsikeresebbnek a Boxer bizonyult, 46 százalékos részesedéssel, őt a kategóriájában legnépszerűbb Partnert követte. A Peugeot kishaszonjárműveket szinte kizárólag dízelmotorral értékesítették. A Boxerben a 2,2 és 2,8, a Partnerben a 2,0 literes HDi dízelmotor volt a legkeresettebb.

A további sorrend: Ford, Toyota, Fiat, Volkswagen, Citroën, Opel, Mercedes és a tizedik a Mitsubishi. Az Opel a szakemberek szerint fantasztikus teljesítményt nyújtott, hiszen nem kevesebb, mint 72,5 százalékkal növelte forgalmát. Tavalyelőtt 1196, tavaly pedig 2053 kishaszonjárművet értékesített, ami 4,7 százalékos piaci részesedését 7,1 százalékosra tornázta föl.

A harmadikként begördülő Ford a Transit népszerűségének örvendezhetett, amelyből 2577 darabot adott el. Ez azt jelenti, hogy 19 százalékkal többet adtak el belőle, mint egy évvel korábban, pedig akkor az év haszonjárműve címet is elnyerte.

A márka ötödik helye is mutatja, hogy a Fiat válsága a magyarországi kishaszonjármű-forgalmazásban nem érezteti hatását. Az anyacég elsősorban a Fiat Dobló Cargóval és a Ducatóval küzdötte fel magát az első tízbe. Tavaly az összesen eladott 2452 kishaszonjárműből 873 Ducato és 488 Doblo talált új gazdára.

A kishaszonjármű-piac feltörekvő „kistigrisei” a Suzuki, a Hyundai és a Kia. Sikerüket nagy részben az előnyös ár-érték aránynak köszönhetik.

Jöhetnek a nagyautók

A nagyobb haszonjárműveknél már nehezebb piacvezető márkákat kiemelni, ugyanis míg abban egységes a statisztika, hogy 3,5 tonna alatt minősül egy jármű kishaszonnak, e fölött a határok meghúzása gyártónként és forgalmazóként meglehetősen önkényesnek tűnik.

Az Iveco például azt hangsúlyozza, hogy a 3,5–6,5 tonnás kategóriában kínálatának a legkisebb típuscsaládja, a Daily szerepelt kiemelkedően, ebben a szegmensben a piac 51 százalékát tudva magáénak. Az Iveco értékesítési szakemberei ugyanis azt tapasztalták, hogy a hagyományos B kategóriás jogosítvánnyal vezethető kishaszonjárműveket kereső ügyfelek, a kategórián belül, egyre inkább a nagyobb befogadóképességű és összgördülő-tömegű járművek iránt érdeklődnek.

Ugyanakkor a csak 3,5 tonnás haszonjárművek piacvezetője a MGE adatai szerint a Mercedes, és ezt a pozícióját a 2001-es 49,65 százalékról 60,9 százalékra tudta tavaly növelni. A 3,51–5 tonnások között pedig még meghatározóbb, 86,5 százalékos a piaci részesedése. A legbüszkébb azonban a cég arra, hogy a 6 tonna feletti tehergépkocsikból 2002-ben összesen 652 járművet szállított ki, ami 41 százalékkal több, mint az előző évben. A cég ezáltal 17 százalékos piacrészesedéssel a második helyen áll a nehéz haszonjárművek piacán. A haszongépjárművek terén összességében azonban 2002-ben – a rendelkezésre álló, részben előzetes adatok alapján – átvette a piacvezető szerepet.

Magyarországon a középkategória meghatározó szereplője mindeddig a 7,5 tonnás súlycsoport volt, mivel ez az az össztömeghatár, ameddig a nemzetközi fuvarozási tevékenységi engedélyek kiadása nem limitált. Ebben a mini TIR-nek nevezett szegmensben az Iveco EuroCargo továbbra is tartja előkelő 40 százalék körüli részesedését, annak ellenére, hogy tavaly a 7,5–10 tonnás kategóriában 2 százalékos volt a piaci forgalom visszaesése. A középkategória egyre hangsúlyosabb 10–16 tonnás részpiacán, ahol az összértékesítés 30 százalékkal nőtt, piacvezető helyet vívott ki magának az Iveco, amelynek értékesítése a nehézkategóriában is mintegy 15 százalékkal növekedett. Nagy várakozás előzi meg a 2002-ben bemutatott és a nemzetközi zsűri által a 2003. év kamionjának választott Iveco Starlis idei szereplését.

A 3,5 tonna feletti haszonjárművek vezetői márkái még az Iveco és a Mercedes mellett a Daewoo, a DAF, a Renault, a MAN, a Volvo és a Nissan. 15 tonna felett kerülnek fel a toplistára továbbá a Scania, a Škoda-Liaz és Tatra nehéz haszongépjáművei.

Az az irányzat, hogy a vevők érdeklődése a kicsikről a nagyobb össztömegű haszonjárművek felé fordult, idén csak erősödhet, hiszen korábban éppen az útengedélyek miatt keresték azokat a kisebb össztömegű haszonjárműveket, amelyekre nem kellett nemzetközi közúti engedélyt kiváltani. Miután ez a kötelezettség tizenöt hónap múlva megszűnik, nem lesz értelme a szükségesnél kisebb rakterű és teherbírású járműveket keresni.

Bihari Tamás

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo