Igen sok cég lepődött meg múlt év vége felé, amikor iparűzésiadó-hátralékát az önkormányzat inkasszóval, minden előzetes értesítés nélkül leemelte a bankszámlájáról. Miközben szó sincs arról, hogy az érintett vállalkozások ne akarnának fizetni. Csak egyszerűen nem tudnak. Mert az iparűzési adót - az egyenlő teherviselés alkotmányos alapelvét kissé furcsán értelmezve - a veszteséges vállalkozásoknak is fizetniük kell. Ha van miből, ha nincs.

Igen jellemző a honi adószabályozás toldozgatós-foltozgatós módszerére az iparűzésiadó-alap kiszámításának a története. Kezdetben, 1991-92-ben, a törvényben megengedett mértéke maximum 3 ezrelék volt, amit azonban a vállalkozóknak a teljes árbevételük, pontosabban „az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás nettó árbevétele” után kellett leróniuk. Egy évvel később az adókulcs felment 8 ezrelékre, de ezt enyhítendő, az adóalapot csökkenteni lehetett az árukészlettel, „az eladott áruk beszerzési értékével” és az alvállalkozói teljesítések értékével.
Majd az adókulcs folyamatosan emelkedett 1,2, majd 1,4 százalékra, s mert alighanem a jogszabályalkotók is érezték, hogy a különböző típusú vállalkozásokat különböző módon sújtó teher egyre igazságtalanabb, továbbcsökkentették - az adóalapot; 1998-ban az anyagköltség 33 százalékával, majd 1999-ben a 66 százalékával. 2000-ben lett a mai 2 százalék a megengedett érték felső határa, és 100 százalék az elismert anyagköltség.
Csakhogy az alapproblémát ez sem oldotta meg. Hiszen a többi költség, például a béreké, az infrastruktúráé, a többi adónem, továbbra sem vonhatók le az iparűzési adó alapjából.

Milyen gyakran sújtják bírsággal az elmaradt helyi adók miatt a budapesti vállalkozókat? - kérdeztük dr. Deli Lajost, a fővárosi önkormányzat osztályvezetőjét.
- Általában nyolc-tíz százalékuk kerül iparűzési adó miatt hátralékba, ezek felénél behajtással jut négy-ötmilliárd forintjához az adóhatóság.
- Kérhetnek-e méltányosságot azok, akik önhibájukon kívül kerülnek fizetési késedelembe?
- Évente három-négyezer, szinte kizárólag egyéni vállalkozótól érkezik ilyen kérés, egyenként néhány tízezer forintos nagyságrendben. Méltányosságot nem kaphatnak, de mérlegelhetjük, hogy fizetési kedvezményt, halasztási lehetőséget adunk-e, amennyiben a fizetési szándékra látunk garanciát.

- Régen nem igaz, hogy csak néhány tízezer forintról van ilyenkor szó - állítja Illésné Vincze Éva főkönyvelő. - Vegyünk egy példát! Kovács Péter műszerész, akinek nincs alvállalkozója, s havi 300 ezer forintos bevételéből körülbelül 200 ezer forint marad meg az anyagköltségeit levonva. Tehát ez az ő iparűzési adójának az alapja. Miközben ezt terheli még a társasági adó, a forrásadó, a nyugdíjjárulék, az egészségbiztosítási járulék, az egészségügyi hozzájárulás, az szja. Tehát számításaim szerint 112 ezer forintot havonta befizet az államnak, és valójában 88 ezer forint szolgálná a megélhetését. De akkor még jön az iparűzési adó, ami egy évben számára 72 ezer forint, és ez azt jelenti, hogy egy hónapig csak azért dolgozik, hogy ezt az egyetlen adóját befizesse. Jogállamban az iparűzési adót a nyereség után kellene fizetni, úgy, mint a társasági adót. Bár én nem vagyok jogász…

Dr. Bácsi Sándor azonban jogász, emellett adó- és árszakértő.
- Az iparűzési adó kiindulási alapja valóban rossz - állítja. - Az adóalapnak tekintett bevétel ugyanis nagyon esetleges mértékű nyereséget tartalmaz. Az is igaz azonban, hogy ha valaki nem egyenesen a bevétel után adózik, akkor máris bizonytalan, hogy pontosan mi után is fizet. Szerintem a bevétel helyett a nyereséget kellene „megtisztítani” az esetleg vitatható költségelemektől, hogy az megfelelő adóalap lehessen.
- De miért kell a veszteséges cégeknek is adót fizetniük? A közteherviselés elve szerint mindenkinek anyagi ereje szerint kell hozzájárulnia a társadalmi kiadásokhoz. Az iparűzési adó jelenlegi gyakorlata nem ellentétes ezzel?
- A jogalkotó logikáját valószínűleg az a nyugati gyakorlat mozgatja, hogy nem igazi vállalkozás az, amelyik tartósan, netán rendszeresen veszteséges. A helyi adók rendszerében ismereteim szerint nincsenek alkotmányellenes elemek, de igazságtalan, mert nem veszi figyelembe azokat a helyzeteket, amelyek az adózót képtelenné teszik a közteherviselésre.

Mi vonható le?

Mivel az iparűzési adó alapjából ma már levonhatók az anyagok, illetve az alvállalkozói számlák, lényeges kérdés, hogy mi sorolható ide.
A számviteli törvény 2. számú mellékletének 10. pontja szerint: „Az eladott áruk beszerzési értéke a változatlan formában eladott anyagok, áruk, illetve az áruk leltározási hiányának, többleteinek beszerzési (csökkentett beszerzési) értékét foglalja magában.”
A helyi adókról szóló törvény 52. paragrafusának 39. pontja így fogalmaz: „Alvállalkozói teljesítések értéke az adóalany által továbbszámlázott, olyan alvállalkozói teljesítés értéke, amelynek elvégzése során az adóalany mind megrendelőjével, mind alvállalkozójával a polgári törvénykönyv szerinti vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll, valamint a továbbszámlázott közvetített szolgáltatások értéke; feltéve, hogy azt az eladott áruk beszerzési értékeként vagy anyagköltségként nem vette figyelembe.” A 40. pont hozzáteszi: „Közvetített szolgáltatások az adóalany által igénybe vett szolgáltatás harmadik személynek részben vagy egészben - változatlan formában történő - átadása.”
A törvény értelmezésére már vállalkozott az APEH, a fővárosi önkormányzat adóosztálya és számos adótanácsadó. Ezekben közös annak hangsúlyozása, hogy ha az adóalany a megrendelőjével nem (vigyázat!) a polgári törvénykönyv szerinti vállalkozási szerződést köti, akkor nem lehet szó alvállalkozói teljesítésekről.