– Sok évtizeddel ezelőtt azon derült a fél ország, hogy a nagy haszon reményében mennyien és mennyire képesek elveszíteni józan ítélőképességüket: el lehetett adni a Rottenbiller utcát is. Napjainkban sem ritkák a húsz százalék fölötti, irreális hozamígéretek, mivel most is találni embereket, akik bedőlnek ennek. Vajon még hányszor?

– Bizony, az üzletemberek között sem kevés azoknak a száma, akik elhiszik, hogy húszszázalékos hozamot is el lehet érni tisztességes eszközökkel akkor, amikor összehasonlíthatatlanul kevesebb az állampapírok kamata, vagy a legjobb ingatlanbefektetési alapok is csak megközelítik a tíz százalékot.

– A bizalom a bankszakma alappillére, ami, úgy tűnik, most kicsit megingott.

– Nagyon sok ága van a bizalomnak. Könnyen el lehet játszani, s mint azt láthattuk pár évvel ezelőtt az egyik jeles brit bankház esetében, ez akár egyetlen embernek is sikerülhet. Mindenesetre nagyon sok múlik a bankárok alkalmasságán és gondos felkészítésén. Az bizalmatlanságnak pedig két fő oka lehet. Az egyik az, amikor hiányosak a szolgáltatások. A másik, amikor elkezdenek hírek keringeni, s ha megalapozottak, ha nem, elbizonytalaníthatják az ügyfeleket.

– Miért nem lehet hallani arról, hogy egy felügyelőbizottság hivatalánál fogva megakadályozott szabálytalanságot, vagy elejét vette valamilyen rossz menedzsmentdöntésnek?

– Nagy baj, hogy a felügyelőbizottságok, akármennyire is szeretnék, soha nem tudják idejében jelezni a bajokat. Rendszerint csak annyit látnak, amennyit a menedzsment akar. A függelmi viszonyok pedig eléggé abszurdak. A normális az lenne, ha a felügyelőbizottság gyakorolná a munkáltatói jogokat a belső ellenőrzés főnöke felett. De ezt a vezérigazgató teszi. A beosztott pedig nem lesz mártír.

– A pénzügyi szolgáltatókat a felügyelet ellenőrzi. Elégséges hatékonysággal?

– Bámulatos, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elődje, amely kitűnő szakemberekből állt, a Postabank-botrány idején csak akkor észlelte a hitelintézetnél bekövetkezett bajokat, amikor már sorban álltak az emberek a fiókok előtt. Mégis azt hiszem, hogy az utolsó öt-hat évben sokkal hatékonyabbá vált a felügyeleti munka, s fejlődött a megelőző jellegű tevékenysége is, dacára annak, hogy el-elkövetnek baklövéseket is, olyanokat, mint amilyeneket a K&H brókercégénél.

– Az auditor felelőssége meddig terjed?

– Több esetben hallani, külföldön és idehaza is, hogy vagy becsapták az auditorokat – ami nem nagyon nehéz, hiszen a könyvvizsgáló nem tud végigmenni minden bizonylaton –, vagy le voltak fizetve. Én ez utóbbit nem hiszem. Az auditorság úgy működik, hogy önálló társak vannak, az ügyfél megállapodik a társasággal, és az kijelöli a társak egyike vezette teamet. Az ügyfél természetesen kérheti másik csoport kijelölését. Mégis, jogilag az auditor cég felel, jóllehet tulajdonképpen a csoportvezetőnek van igazi – de nem jogi – felelőssége. Ez érthető, mert a cégnek meg kell győződnie társai és munkatársai feddhetetlenségéről és szakértelméről.

– Mi lehet az oka annak, hogy nincs brit bank Magyarországon?

– Nem expanzívak az angol nyelvterületen kívül, továbbá számos nagy hírű merchant – befektetési – bankjuk már német nagybankok tulajdonába került. De svájci bank sincs nálunk, mert némiképp hasonló a svájci mentalitás is. Az Alpok országában élők végtelenül óvatosak, és nagyon konzervatívak. Ez egyfelől feltétlenül jó azoknak, akik ott tartják a pénzüket, másfelől viszont ügyfeleik számolni kénytelenek azzal, hogy valószínűleg alacsonyabb hozamot érnek el, mint ha az otthoni bankok valamelyikében fialtatnák megtakarításaikat.

– Mit tanultunk, tanulhatunk a német, osztrák, olasz, amerikai bankoktól, hiszen egy-két kivételtől eltekintve ők tulajdonolják a magyarországi pénzintézeti szektort?

– Szerintem előny, hogy ezek a bankok nagy hátérrel rendelkeznek. Behozták a know-how-t, a tőkét, kiszélesítették a piacot, s az ott dolgozó magyarok hamar megtanulták a jó bankolást. Ahol okos a magyarországi bank tulajdonosa, ott hazánkfia a vezérigazgató. Meg lehet nézni: ha valaki nem ismeri a telephelyéül szolgáló ország nyelvét, kultúráját, szokásait, közéletét, nincs ismeretsége, akkor az adott országban a legkitűnőbb bankár sem ér sokat.

–Átalakul-e a magyar bankrendszer az Európai Unióban a mai külföldi anyabankok fiókrendszerévé?

– A menedzsmentnek ez nagyon rossz lenne, ám az ügyfélnek már ma sem igazán számít, hogy ügyletét fiókban vagy bankban intézi-e. Tehát lesznek olyan nagyon költségtudatos bankok, amelyek „fiókosítanak”, és lesz olyan, amelyik azt mondja, minek változtassak azon, ami bevált.

N. T.–G. L.