Geszti Péter az Akció Reklámügynökség kreatív igazgatója és az ARC Művészeti Szolgáltató Kft. egyik vezetője, s mindkettő résztulajdonosa. Az ARC-hoz fűződik a már második éve tömegeket vonzó óriásplakát-kiállítás és a mostani, szavazási részvételre buzdító, hét darabból álló plakátsorozat, amelyen egyebek közt mozgássérültek, leszbikus nők és egy cigánycsalád invitál a voksolásra.

– Mit jelent az, hogy kreatív igazgató?

– Ennek a cégnek én vagyok a megmondó embere, aki saját ízlésével és viszonylag hosszú távú tapasztalataival irányítja az itteni reklámtervező munkát. Ötleteket adok, röptetem a kollégákat, és néha a valósághoz kötöm őket, ha elszálltak agyroham közben.

– Mi a kapcsolat az ARC és az Akció között?

– Én vagyok a kapcsolat, egyébként semmi közük egymáshoz. Mint ahogy a többi cégemhez sem, amelyekben résztulajdonos vagyok, mint a Rapülők Kft., amelyik rendezvényszervezéssel foglalkozik, vagy a Habostorta, amelyik az ország harmadik legnagyobb portálja. (A tortál.) Pénzt az Akcióval keresek, a többibe egyelőre csak rakom. Az ARC-ot két és fél éve azért hoztuk létre Bakos Gáborral és Fatér Barnával, hogy mozgást és párbeszédet generáljunk a vizuális kommunikáció erőterében, és többek között megszervezzük az ARC óriásplakát-kiállítást, ami tekinthető a szakmák és a közönség jó értelemben vett provokációjának. Az ARC-cal az is célunk, hogy még intenzívebben részt tudjunk venni mindabban, ami kommunikáció címen ebben a városban történik. Kis cég vagyunk, egyik barátom grafikai stúdiójában, egy kis padlástérben húzzuk meg magunkat, minimális infrastruktúrával, néha aggódom, hogy ezt túl sokáig nem tudjuk így csinálni… Pedig a tavalyi kiállítást százezren nézték meg, de mégsem sikerült annyi szponzor(áció)t szerezni, hogy elegendő összeg maradjon az ARC működtetésére.

– Mitől kreatív a kreatív plakát?

– Attól, hogy eladja a terméket, attól, hogy érdekes, nem szokványos módot keres arra, hogy ezt megtegye, vagyis nem simul bele abba a többnyire automatikus megrendelői igénybe, amit „biztonsági játéknak” hívunk. A reklámkészítők többségében megvan az igény, hogy bebizonyítsa, ez alkotómunka. Voltaképp a reklámkészítő ugyanolyan hatáselemekkel dolgozik, mint a művész. Csak alapvetően más a célja. Formálisan tehát a reklám a művészet határterületén mozog. Az ARC szeretné felnyitni a sorompókat. Aki látta mondjuk a Serrano-kiállítást, az egyetérthet velem abban, hogy a kortárs provokátor egyes képeire elég lenne egy logót vagy egy jó mondatot felvésni, és már reklámról beszélünk. Gondoljunk bele, egy könyv, egy kazetta eljut jó esetben pár tízezer emberhez, egy reklám akár milliókhoz is. Ha mindenki venné a bátorságot és a fáradságot, nem itt tartanánk.

– Ki mindenki?

– Az alkotók. Mert a fogyasztó jelenleg némaságra ítélt áldozat, nem tud visszabeszélni, de talán nem is kellene meghagyni ebben a helyzetében. Az alkotónak – mint az írástudóknak mindig – az a felelőssége, hogy emberszámba vegye a nézőt, valamint hogy ne kövessen el vizuális környezetszennyezést sem.

– Az nem tartozik a felelősségéhez, hogy mit reklámoz?

– A hirdető dolga, hogy mit hirdet, a kreatívé, hogy hogyan teszi ezt meg. A legtapasztaltabb reklámguruk azt vallják, hogy csak olyan terméket reklámozz, amiben hiszel. Én ezt betartom. Nem vállaltam például cigarettareklámot, mert a dohányzás káros az egészségre. És ha valaki bebizonyítja, hogy a szűk farmer elszorítja az ivarszerveket, akkor lőttek a golyószorító márkának mint megrendelőnek.

– Ezek szerint a „Soros-ideológiával” tudott azonosulni, hisz indultak, megnyerték a kiírást, a plakátok elkészültek, mi több, komoly vihart is arattak bizonyos körökben.

– Igen, tudtam azonosulni a reklám céljával. Egyébként azt gondolom, hogy normális demokráciában egy ilyen munka elvállalása kifejezetten presztízsnyereség, öröm, ha komoly, nemzeti témában valaki szóhoz juthat. De a másik oldalról nézve felfogható szimpla üzleti ügyként, és egy reklámügynökségnek nem kellene tartania attól, hogy ebből később dádá lesz. Érdekes volt megfigyelni, hogy a nagy reklámügynökségek, amelyek már egy tízmilliós kiírásra is rajtolnak a kereskedelmi szférában, most a 35 milliósra sem indultak meg. Bízom benne, hogy a sokak szerint menetrend szerint bekövetkező APEH-érdeklődést leszámítva nem lehet bünti a jutalom. Ha mégis, akkor baj van. Komoly baj.

– Az ARC tehát besoroztatott az „idegenszívűek” csoportjába?

– Ez a kategória kizárólag az intoleráns erők fejében létezik. Gondolom, az illetékes nyelvtársak részéről már korábban megtörtént a besorolás, hiszen amikor két éve kiírtuk az első ARC-pályázatot, természetesen a szólás és a kifejezés szabadságának szellemében tettük: gyertek képalkotók, mondjátok el a véleményeteket bármiről! Szeretném újból elmondani, ha akkor Horn Gyula lett volna kormányon, akkor ő kapta volna képébe a képeket. Az a realitás, hogy soha nem lesz olyan az állam és az ARC viszonya, hogy költségvetésből kapjunk bármiféle segítséget, támogatást, mert az aktuális politikai kurzusnak soha nem fog tetszeni, hogy itt néhány ember közszemlére teszi a véleményét.

– Én nem emlékszem direkt politikai plakátokra, inkább közéletiekre.

– Igen, de a megfogalmazás módja, a provokatív, progresszív hangütés frusztrálja a hatalomba éppen bemerevedőket, nem beszélve a tendenciózusan ókonzervatív, szemforgató, retrográd ízlésű köröket. Ez mindig is így volt, gondoljunk csak vissza az impresszionizmus korabeli fogadtatására. Nem akarok párhuzamot vonni egyik kedvenc izmusom és a mi plakátsorozatunk között, de ki gondolta volna, hogy gond, sőt botrány lesz két egymáshoz simuló, meztelen női test látványából, amikor még csak nem is látni a nemi szervüket.

– Milyen következtetést von le a választásra buzdító plakátsorozat fogadtatásából?

– Elsősorban azt, hogy fontos volt elkészíteni. Megjegyzem: a hét képből egyedül az imént említett leszbikus fotó okozott botrányt.

– Miért?

– Az intoleráns gondolkodásmód miatt. Ez egyszerre jelent társadalmi és kulturális intoleranciát. Azt gondolnánk, már túl vagyunk valamin, és kiderül, hogy még előttünk van.

– Ezen az alapon a cigánykép is lehetett volna botránykő.

– Nem, mert a cigánykérdéshez senki nem mer hozzányúlni. Túl nagy falat, túl nagy probléma. Helyette hörögve választották a leszbikusokat. Hátrább vagyunk Európától, mint gondolnánk, az igazi képmutatást a politika termeli újjá.

– Akkor hátrébb az agarakkal az ARC-nál is?

– Semmiképp. A felhördülés – főleg jobbról – nem azt jelenti, hogy a kampány sikertelen volt. Sőt. Hiszek abban, hogy a depolitizált, bambán ténfergő plazagenerációt, amelynek nagy része most megy először szavazni – félmillió emberről van szó –, elérte és megérintette a plakátsorozat.

– A tavalyi plakátkiállításon sok szellemes képet láttam, például, hogy 2001 az olvasás éve, s a képen egy tenyér látható, benne aprópénzzel. Miért nem találkozunk ezekkel az alkotásokkal az utcán is?

– Mert nincs meg hozzá a pénz. Egy darab óriásplakát kinyomtatása mintegy százezer forintba kerül. Az ARC próbálja megteremteni a piac, a művészet és a közönség szentháromságát, és a kiállításon megteremteni a társas manipuláció megbocsátható formáját. Piac nélkül nincs sem prosperáló művészet, sem nagy kulturális esemény. A Diákszigetet is szidták egy időben, hogy jó kis buliból mekkora bizniszt csináltak. Csináljanak is! Ma már nem lehet úgy megmozdulni, hogy ne legyen a jó ötlet, a jó szándék mögött tőke. Ebben nincs semmi szégyellnivaló. Én nem fogok az ARC-ból meggazdagodni, de éppen azért, mert napról napra itt hajtok még az Akcióban, és gyártom a reklámokat, él bennem vágy arra, hogy az általam már átlátott médiaparcellákon olyan magvakat is elszórjak, amelyek kulturális szárba szöknek. Kiadtuk például az eddigi két kiállítás anyagát könyvben, de épphogy bejött annyi, amennyibe az egész került. Ez azért van, mert kevés az időnk, és nem igazán értünk a profitorientált szervezéshez. Minden híreszteléssel ellentétben, nem vagyok jó üzletember. Az Akciót sem én tettem jó üzletté, hanem Angyalosi Üzletember Barátom, László. Módfelett örülnénk, ha találnánk egy jó menedzsert, aki az ARC ügyeit szigorú, üzleti alapokra helyezve tudná vinni. A jövőnk ugyanis csak ez lehet: tisztességes, üzleti hasznot is hozó, közéleti projekteket menedzselni.

– Mint például?

– Mint a szoborállítás, a városképbe való beleszólás, egy loft, vagyis önfenntartó művészház kialakítása – amit Londonban, Amsterdamban hasonló fickók már megtettek. Hankiss Elemérrel szólva ez a program a „Találjuk ki Magyarországot!”.

– És amikor az ARC-ból átül az Akció kreatív igazgatói székébe, nem kell arcot váltania?

– Nem. Én mindig Geszti Péter vagyok, aki tudja, hogy mi miről szól. Az ARC nem profitot termel, az Akció pedig nem társadalmi hasznú projekteket menedzsel. A reklám véges értékű, belátható, szűk korlátokkal rendelkező erőtér, s bennem ennél több a közlésvágy. Ezért írok dalszövegeket, és alakítok néhány évente zenekart, és ezért társultam az ARC-ba is.

– Minek nevezné magát?

– Tömegkommunikátornak… szövegírónak, aki felismerte egy régi, kínai mondás igazságát, miszerint egy kép felér ezer szóval. Én egyre jobb barátságban vagyok ezzel a bölcsességgel. Mindegy, hogy reklám vagy műsorvezetés, ha organikusan kezelem a kép és a szöveg együttesét, rendkívül erőteljes hatást lehet vele elérni. Szép játék.

– Ha már az organikusságot említette, a reklám az embert mint fogyasztót, potenciális vásárlót célozza meg. Az ember pedig ennél több, más, és épp az a gond, hogy ebben a világban mintha elfeledkeznénk a természethez való kötődéséről. Tárgyak és a fogyasztás megszállottjait csinálnak belőlünk.

– Ez a kettősség bennem is megvan. A reklám munka, szakma, anyagi-kapcsolati hátország a szabad kalandokhoz. Ami ezen túl van, személyes ügy, életem lényegi része. Mindkét világban a lehető legjobban igyekszem teljesíteni, az egyikben pragmatikus, a másikban etikai szempontból. Nem gondolom, hogy a reklámkészítőket egy kalap alatt lehetne említeni Mozarttal, de amikor a Mester megrendelésre írt misét munkaadójának, az érseknek, attól az mára az egyetemes zeneművészet részévé vált. Ez benne lehet a mostani globális pakliban is. Minden korszak kitermeli magából azt a közlésrendszert, ami érvényes módon szólítja meg a tömegeket, ami megérinti őket. Ki állítja, hogy a reklám nem tűnik ilyennek? Hátha… Az Akciót szakmán belül az egyik legkreatívabb butiknak tartják. Adott tehát egy magyar cég, amelyik nem állt be egyetlen netvörkbe sem, és saját maga szenvedve ki a tudását, egyfajta szabad hangot képvisel. Az ügyfeleink ezért választanak bennünket. Próbáltuk egy évvel ezelőtt az Akciót átszervezni, üzemszerűbbé tenni, közelíteni az általános reklámipari felfogáshoz, de nem sikerült. Akiket ezért hívtunk ide, el is mentek hamarosan. Mert mi más attitűddel működünk. Zsigerileg vagyunk mások, szabadabbak, függetlenebbek. Mi megtettük, hogy elküldtünk ügyfelet, mert azt éreztük, hogy antagonisztikusak a nézeteink, a stílusunk. A pasit az USA-ból szalasztották, az egyik multi üdítőitalcég magyarországi csúcsfeje volt. Jó szakember, de olyan minősíthetetlen hangnemben tárgyalt nemcsak velünk, hanem a saját kollégáival is, hogy az nem pusztán zavarba ejtő, de elviselhetetlen volt. Egy jenki übermensch, aki hozzászokott, hogy elájulnak a márkájától a kis magyar szakik. Egymásra néztünk Angyalosival, és azt mondtuk: na, ezt nem! Baromi jó érzés volt. Egy nemzetközi hálózathoz tartozó reklámcégben ez nem megy, mert a külföldi tulajdonos üti az itteniek fejét, őt nem érdekli az önérzet, csak a bevétel… Szeretnek itt dolgozni az emberek, talán azért is, mert mindenkit biztatunk, hogy legyél teljes ember, zenélj, készíts filmet, járjál táncházba, élj szabadon! Ezt a munkát csak úgy lehet sokáig csinálni, ha nyitott vagy, és kerülöd a sémákat. Ez a szellemiség termeli meg a sikert, amit eddig elértünk.

– Az Akció, gondolom, azért nem piacformáló erő.

– A hazai piacon három–négyszáz reklámcég is van, de ebből jó, ha húsz–huszonöt viszi el a megrendelések kilencven százalékát. Viszont egy kezemen meg tudom számolni a magyar vagy részben magyar tulajdonú meghatározó cégeket. És nem a népnemzeti gerincvelő szól belőlem, amikor azt mondom, hogy jó, hogy van az Akció, egy magyar hang, amiben én én lehetek, és nem Herr Kukucska vagy Miszter Brown helyi reinkarnációja.

– Mondhatjuk, hogy az Akció, de az ARC is rebellis szellemiséget képvisel?

– Rebellis? Inkább egyszerűen őszinte. És tiszta. Szeretném, hogy ne kelljen soha úgy éreznem, hogy fölköptem, és aláálltam.