A ma Magyarországon forgalomban lévő bankkártyák azonosítására a hátoldalukon található mágnescsík szolgál. Ez úgy működik, mint egy flopi, amire külső eszközzel felvitték az adatokat, és az passzív módon tárolja azokat. Ezzel szemben a csippel felszerelt kártyákba komplett mikroszámítógépet építenek be, amely aktív döntéshozó eszközként viselkedik. A mobiltelefonokban már régóta működik a technológia, a nemzetközi közlekedési vállalatok is jól tudják alkalmazni, de a csipkártyaipar számára a legnagyobb áttörés az lenne, ha pénzügyi funkciókra is elterjedne, vagyis ha a jelenlegi debit- és kreditkártyák mágnescsíkját sikerülne felváltani vele.

Elfogadók büntetése
Ezek a kártyák több funkciót is képesek ellátni. A különböző felhasználási módokra az ad lehetőséget, hogy az intelligens kártya tud különböző adatokat tárolni, azonosítani, valamint off-line – telekommunikációs kapcsolat nélkül – el tudja dönteni, hogy használója jogosult-e az adott tranzakcióra, vagy nem. A hagyományos mágnescsíkkal ellátott kártya által hordozott információk könnyen másolhatók, a csiphez viszont csak a rendszergazdának van hozzáférési kulcsa, vagyis az ilyen adathordozóval kibocsátott kártyák maximális biztonságot jelentenek a felhasználónak, banknak és a kártyák kibocsátójának egyaránt.

A csipkártyák térhódítását szeretné felgyorsítani a Visa és a Europay által kiadott ütemezés, amely szerint Közép- és Kelet-Európában, a Közel-Keleten, Afrika országaiban, valamint Nyugat-Európában az áttérés határideje 2005. január 1. A 2005-ben életbe lépő szabályozás azokat a kártyaelfogadó helyeket, amelyeknek eszközei nem alkalmasak csipkártya kezelésére, a következőképpen bünteti: ha visszaélés történik a csipkártyával, az ebből adódó veszteség (liability transfer) az elfogadót terheli. Jelenleg ezeket a veszteségeket jellemzően a kártyakibocsátó viseli.

Azáltal, hogy egyes bankok korábban, mások később fogják bevezetni az új, biztonságos kártyát, a csalások várhatóan az egyre kisebb számú hagyományos kártyákra összpontosulnak majd, komoly pluszköltséget okozva az azokat kibocsátó, illetve elfogadó pénzintézeteknek.

Szabályozatlan szabadság
Lassan egy évtizede merült fel először, hogy a mágnescsík helyett csippel ellátott bankkártyákat adjanak ki a bankok. 1994-ben a MasterCard International a 2000. évet jelölte meg az áttérés dátumaként, de néhány tagbankja nyomására hamarosan visszalépett elhatározásától.
A pénzintézetek akkor, egyebek mellett, azzal indokolták döntésüket, hogy nem látták biztosítva az általuk kibocsátott csipkártyák teljes körű, a világon bárhol egységes módon való elfogadását. Hogy ezt kiküszöböljék, a Visa International, a MasterCard és a belgiumi központú Europay International – a MasterCard szerződéses partnere – közösen kifejlesztettek egy specifikációt, az EMV-t a csip alapú bankkártyák és a POS terminálok egységes szabályozására. Az első „használatra kész” változat 1998 júniusában látott napvilágot, és várhatólag idén decemberben jelenik meg a továbbfejlesztett szabvány, az EMV 2000. Ez a több ezer oldalas specifikáció lenne hivatott arra, hogy a bankoknak segítséget nyújtson az egységes csiphasználat kialakításában.

Ugyanakkor – szakértői vélemények szerint – az EMV keretein belül a bankoknak egyedi specifikációkat kellene megadniuk a csip egyes funkcióinak működtetéséhez. Félő, mondják a bankok, hogy ez a túl széles körű specifikáció olyan eltéréseket eredményezne, amelyek veszélyeztetnék az egységes használatot. „Olyan ez, mint megmászni egy magas sziklát előre berakott kapaszkodólehetőségek nélkül, és megkövetelni mindenkitől az azonos megoldást – érzékeltette a problémát az egyik bank munkatársa. – Ha a kártyatársaságnál konkrétan egy csipfunkció kialakítására kérdezünk, azt válaszolják, hogy adjuk meg a mi specifikációinkat. Eddig a kártyatársaságok biztosították azt a keretet, amelyen belül mi mozoghattunk, mi csak a végső szoftvert készítettük. Most alapszoftvert várnak tőlünk.” Erre pedig a pénzintézetek nincsenek felkészülve, és a keresztelfogadás lehetőségének veszélyeztetését látják a kártyatársaságok által kidolgozott mostani forgatókönyvben.
Vagyis az EMV egyáltalán nem oszlatta el a korábbi kétségeket.

Megtérülő beruházás?
Az EMV szabvány megjelenése után egy évvel, 1999 júniusában a Visa közzétette az első globális intelligens kártya bevezetését támogató programot Visa Smart Path néven, amelynek keretében elvégeztek egy átfogó nemzetközi költséghatékonyság-elemzést. Ez azt mutatta, hogy a sokfunkciós csipkártyák bevezetéséhez szükséges infrastruktúra-beruházást kiegyenlítik a csalások visszaszorításából és az alacsonyabb működési költségből, valamint az internetes fizetések gyakoriságának várható növekedéséből származó többletbevételek. A tanulmány szerint azok a Visa-tagbankok, amelyek nem térnek át az új technológiára, összességében hozzávetőleg 30 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetnek el „megtért” versenytársaikhoz képest.
Tavaly novemberben – alig néhány hónappal a program meghirdetése után – a Visa International a tagbankjaihoz küldött hírlevelében kifejtette, hogy a csip alapú kártyák előállítása, a POS és ATM terminálok felszerelése csak 1,3 százalékos pluszköltséget jelent ahhoz a 985 milliárd dollárhoz képest, amelyet a kártyaipar az elkövetkező tíz évben a létező mágnescsík-infrastruktúrára költene.

Ki lépjen először?
A bankok többségében – előzetes számításaik alapján – úgy gondolják, hogy csupán a hagyományos debit- és kreditkártyák felváltására nem éri meg bevezetni a csiprendszert. Azt azonban elismerik, hogy ha a termékskálájukat ki tudják bővíteni azokkal a járulékos szolgáltatásokkal, amelyeket a többfunkciós csip lehetővé tesz, és eddig más módon nem tudtak megoldani (elektronikus pénztárca, törzsvásárlói hűségprogramok, személyazonosítási lehetőség), már más lehet a helyzet.

Ha a bankok elindulnak a csip elterjesztése útján, fokozatosan le kell cserélniük a világon forgalomban lévő, jelenleg hozzávetőleg 1,5 milliárd mágnescsíkos bankkártyát. A csipkártyák előállítási költsége darabonként 2–5 dollár (attól függően, hogy a bank milyen funkciókat szeretne rajtuk alkalmazni), míg a mágnescsíkosoké 50–75 cent. Ezenkívül körülbelül 15 millió POS terminált és közel 800 ezer automata pénzkiadót kell átprogramozni szerte a világban, és a rendszerhez kell igazítani a terminálokat és a szervereket összekötő adatfeldolgozó hálózatot. S hogy mennyi az időigénye? Például a POS terminálokra a mágnescsíkkal ellátott kártyák használatához szükséges szoftver megírásához néhány hónap elegendő, ezzel szemben a csipre készülő rendszerek elkészítése néhány évbe is beletelik.

A világban ma az 5 százalékot sem éri el a csipre felkészített POS- és ATM-gépek száma, Magyarországon pedig (lapzártánkig) egyáltalán nincs ilyen. A Euronet Worldwide, Európában a bankfüggetlen automaták legnagyobb hálózatának működtetője (Magyarországon több mint 600 automatát üzemeltet) azért nem szereli fel ATM-gépeit a csip olvasásához szükséges technológiával, mert „nincs mit bedugni” – tudtuk meg munkatársuktól. Véleményük szerint a bankoknak előbb a saját automatáikat kellene alkalmassá tenniük az új technológia fogadására. Ezzel egyébként banki körökben is egyetértenek, hiszen az intelligens kártya előnyei nem a készpénzfelvételnél jelentkeznek, hanem a már említett addicionális szolgáltatásoknál.

A mágnescsík nem tűnik el
A kártyatársaságok a csiprendszer terjedésének ösztönzése érdekében ma inkább az elfogadóoldalt dotálják, mintsem maguk lépnének. Ám ott az összes hálózati eszközt, tehát a csipkártyaolvasó egységet és a működtető programot is alkalmassá kell tenni a kártya kezelésére. A Europay már kedvezményes tranzakciós költséget állapít meg a csip olvasására is felkészített terminálon használt mágneskártyára, de hiába. A kedvezmények hatása a pénzintézeteknél még nem jelentkezik, hiszen ehhez nagyon sok csipkártya kiadására és használatára lenne szükség. A csipkártyák alacsony szinten tartott tranzakciós díjai, amit a kártyatársaságok ösztönzésként beígértek, egyébként messze nem fedezik a telepítési, elterjesztési költségeket, hiszen csak tizedszázalékos csökkenésekről van szó – mondja egy szakértő. Sokkal eredményesebb lenne – teszi hozzá –, ha a kártyatársaságok a rendszerintegrátorokat motiválnák, mivel a bankok arra várnak, hogy elemi szinten konkrét megoldások szülessenek. Számukra jelentős előrelépést jelentene, ha mód lenne kész, platform- és kártyatársaság-független rendszerek vásárlására.

Vagyis az elfogadótársaságok a kártyakibocsátókra, a kibocsátók pedig az elfogadókra várnak, a szoftverszállítók pedig akkor fognak lépni, ha a megrendelő, azaz a bank fizet. De miért fizessen a bank, ha úgysem tudja még használni a terméket, mert a háttér-infrastruktúra nem biztosított? Előrelendíthetné a folyamatot, ha a nemzetközi piacon megindulnának a keresztelfogadások (amikor a kibocsátók elfogadják az egymás által kiadott kártyákat is) – állítják banki körökben. De ez a gyakorlatban még nincs így.
Végül egy fontos megjegyzés: a csipkártya bevezetésével a mágnescsík nem tűnik el. A ma érvényes szabványok szerint az új kártyának vegyesnek kell lennie (csip plusz mágnescsík), mivel a világméretű átállás hosszú évek, talán évtizedek alatt megy csak végbe; így még sokáig lesznek helyek, ahol a csip nem, de a mágnescsík olvasható lesz.

Sebők Orsolya