Vajon hogyan jelenik meg egy vállalat vagyonában a tudás, ezen belül az informatikai felkészültség? Egyáltalán meg kell-e jelennie a mérlegadatokban, vagy elég, ha jelen van az üzletpolitikai, költséggazdálkodási, beruházási döntésekben?

A jövő: túlélés a jelenben

– Néhány éve még az volt a vállalatok filozófiája, hogy beruházni, beruházni, hardverekbe és szoftverekbe, minél többet, minél gyorsabban, mert aki nem teszi ezt meg, az lemarad. Nem készültek megtérülési számítások, a vállalatok csak arra koncentráltak, hogy elsők legyenek – elemzi elsősorban az amerikai tapasztalatokat Bőgel György, a KFKI Számítástechnikai Rt. stratégiai tanácsadója, s hozzáteszi: – Ez nálunk mérsékelt formában jelentkezett, és az „elsőnek lenni” szempont helyett inkább az tűnt kézzelfoghatóbb célnak, hogy „zárkózzunk fel”. Majd mire valóban ideért volna a folyamat, addigra az Egyesült Államokban is alapvetően megváltozott a helyzet. A mai valóság ugyanis azzal növeli a fejlesztési alternatívákat vizsgáló vállalati vezetés gondjait, hogy a világ komoly recessziós periódust él meg, s semmilyen beruházásra nincs elég pénz. Recessziós időszakban nagyon nehéz az értékesítést növelni, ezért a vállalatok a költségek mérséklésére összpontosítanak.

Ám bármennyire is a költségcsökkentés korszakát éljük, azok a cégek járnak el helyesen, amelyek döntéseik során elemzik az informatikai beruházások bevételt növelő potenciálját – állítja a szakember. Bőgel György szerint recesszióhoz közeli időszakban a jövő feltétele: a túlélés a jelenben. Ez igaz. De attól, ha egy vállalat gondosan megvizsgálja a lehetséges befektetéseit, és az informatikai beruházásaitól is mérhető, ellenőrizhető teljesítményjavulást vár el, még nem áldozza fel a jelenért a jövőt, ha mindezt stratégiai gondolkodás kíséri.

Más kérdés, hogy a tervezett informatikai fejlesztéseivel a vállalat vajon képes-e a tulajdonosai vagyonát az elvárt ütemben növelni, illetve az informatikai fejlesztés valóban jobban tudja-e növelni a tulajdonosok vagyonát más beruházási alternatívánál?

Szoftver és számvitel

Informatikába beruházni persze sokféleképpen lehet, sokféle megoldást kell átgondolni, amelyek mindegyike másképpen hat a bevételekre, a költségekre, a pénzáramlásokra, a vagyonmérlegre, sőt, a vállalat piaci értékére is.

A „tudásalapú vagyon” ma még legfeljebb irodalmi kifejezés a vállalati könyvelők számára. Nem véletlen, hogy a vezetői számvitel elkülönül a pénzügyitől. Míg az előbbi a döntéseket segíti, addig az utóbbinak a jogszabályok alapján zajló könyvelést kell kiszolgálnia. A „hivatalos” könyvelési kimutatások fontosak, de egy cég piaci értéke hosszú távon leginkább az értékteremtő képességétől függ.

– Egy átlagcég a szoftvereit három év alatt szokta leírni – mondja Bodor Kornél, a Deloitte & Touche Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. menedzsere. – Természetesen léteznek szoftverek, amelyek akár egy-két év alatt elavulnak, hosszabb távon ezért olyan jogszabály kellene, amelyik hozzásegíti a cégeket a gyorsított kulcs alkalmazásához.

A költségkénti elszámolás azonban az informatikai tudás vagyoni értékként való kezelésének éppen az ellenkezője, hiszen ez az érték a „leírással” egyszer csak elfogy, miközben remélhetően egy hatalmas értéknövekedést generált a cégben.

Nos, David W. Fleury, aki húsz hónapja tevékenykedik Budapesten a Deloitte & Touche Kft.-nél, arra világít rá, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a vállalat egyes informatikai befektetési tételeket nem költségként, hanem eszközként szerepeltethet a pénzügyi kimutatásaiban. Az amerikai számvitel ugyanis megkülönbözteti egymástól az elsődleges, egyszerű, saját fejlesztésű, illetve a már működő, ám magasabb szintre fejlesztendő szoftvereket. Az előbbit működési költség terhére számolhatja el a cég, az utóbbit viszont eszközként szerepeltetheti: tehát nem a tárgyévi eredményt terheli az összeg. Az USA-ban annak is van hagyománya, hogy több fázisra bontva értelmezik a szoftverfejlesztés folyamatát: megkülönböztetik a tervezési, a fejlesztési és a működési szakaszokat. Az elsőt költség terhére számolják el. Amikor a fejlesztési szakasznál tartanak, eszközként mutatják ki a szoftvert, majd ha már működik, akkor a becsült amortizációval egyenesen arányosan könyvelik el.

– A magyar gyakorlat voltaképpen már nincs túl messze az amerikaitól – pontosítja kollégáit Binder Szilvia –, hiszen a belső saját szoftverfejlesztést több tekintetben hasonlóan szerepeltethetik a vállalatok a könyvelésükben, mint a tengeren túl. Ha például több esztendőn át ilyen feladaton dolgoznak, akkor a cég év közben elszámolja a költségei között a fejlesztéssel kapcsolatban felmerült kiadásait – így az ezzel foglalkozó dolgozók bérköltségét –, majd év végén, mint saját előállítású eszközt aktiválja és teszi az eszközei közé.

A „szürkeállomány” azonban sem Amerikában, sem Európában, s persze nálunk sem képezhető le olyan adattá, amilyennek szerepelnie kellene például a társaság éves pénzügyi beszámolójában. Ennek a tényezőnek sokkal inkább a cég piaci megmérettetésében, versenyképességében van szerepe.

Lízingbe és bérelve

Sajátos vetülete az informatikai beruházásoknak, illetve azok hatásának a cég vagyonában, hogy egyre általánosabban ma már Magyarországon sem vásárolják meg a cégek az eszközöket, hanem bérlik vagy lízingelik, vagyis a tulajdonjogot nem akarják megszerezni.

– Ennek egyik oka, hogy az informatikai termékek roppant gyorsan elavulnak – állítja Csillag Miklós, a Siemens Finance Rt., illetve a Siemens Leasing Kft. üzleti igazgatója. – Ezért akár fél–egy év múlva meg kell újítani a számítástechnikai eszközállományt, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy ez kinek a gondja. Egy külső szolgáltatónak értelemszerűen több partnere van, tehát neki jobban megéri a folyamatos csere, ami ráadásul gazdaságosabbá tehető, ha ügyfelei között akad olyan vállalkozás, amelyik csak akkor boldogul a szakterületén, ha mindig a legfrissebb technikával dolgozik, míg másik partnere megteheti, hogy egy-két évvel korábbi generációhoz tartózó informatikával dolgozik. A lízing, a bérlet ráadásul, mint költség könyvelhető el, és pontosan előre tervezhető.