Magyarországnak számos globalizációs mellékhatással kell szembenéznie: ahogy növekszik az életszínvonal és a bérszint, úgy húzzák le a redőnyöket az olcsó bérmunkáért idetelepült multik. Szükségszerű-e azonban, hogy csak a hátrányokat szenvedjük el? Megtehetik-e a magyar cégek is, hogy termelésük egy részét nemzetközi recept alapján keletebbre helyezzék? Merthogy még a nagyvállalataink is a transznacionális cégóriások farvizén eveznek, nem beszélve a kicsikről. Amikor tehát stratégiai lépéseket terveznek, érdemes a multik példáját követniük. Márpedig ők most keletre tartanak…

Előbb nyugatra, majd keletre

A magyar tőkeexport a kilencvenes évek második felében indult meg, bár ennek iránya – szemben a maival – az Európai Unión belüli néhány ország volt: Hollandia, Dánia, Svájc. Jellemzően, az osztalék repatriálása helyett, maguk a multinacionális cégek fektették be az anyaországban a nálunk összegyűlt vagyonukat. Szintén nagy arányt képviseltek az off-shore ügyletek: Ciprus például ma is kedvelt „befektetési” célpont.

Ez a folyamat azonban 1999-ben megfordult, és a magyar vállalatok a kelet-közép-európai régió iránt kezdtek érdeklődni. Ez adja a jelenlegi teljes külföldi befektetéseinknek – ami 2,5 milliárd euró – az ötven százalékát.

Az ITD Hungary információi szerint a térségben 2002 első három negyedévében – a teljes évi adatokra még várni kell – a magyar tőkeexport majdnem fele Szlovákiába irányult, ezt követi Lengyelország a befektetések 25 százalékával, majd Románia 14,7 százalékkal. Tavaly a befektetések összege kevesebb volt, mint a korábbi években, de becslések szerint a következő években nőni fog, évente 300 és 600 millió euró között várható. Pontosabb számot azért nem lehet mondani, mert a végeredményt jelentősen befolyásolja egy-egy nagyobb ügylet, mint például 2000-ben a MOL első nagy bevásárlása a Slovnaftban (Szlovákia), 2001-ben a Matáv befektetése a Maktelbe (Macedónia), tavaly pedig a MOL második csomagvásárlása a Slovnaftban. A koncentrációt az is jól mutatja, hogy az elmúlt néhány évben ebben a régióban befektetett 1,3 milliárd euró 70 százalékát nyolc nagyvállalat (OTP, Matáv, MOL, Danubius, Dunapack, Richter, BorsodChem és Zalakerámia) tizenöt nagy tranzakciója adta.

A tőkeexport visszahat

A hazai közgondolkodás középpontjában a Magyarországra beáramló működő tőke áll, holott egyre nagyobb figyelmet kellene fordítani a hazai vállalatok külföldi befektetéseire.

Az új piacok megszerzésének, felügyeletének ugyanis az egyszerű külkereskedelemnél hatékonyabb és biztosabb módja, ha külföldi leánycégeken keresztül sikerül birtokolni azokat. Antalóczy Katalin, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa szerint a küldő ország foglalkoztatottságára nemhogy semleges, hanem erősen pozitív hatással van a tőkeexport. Ezért nem véletlen, hogy a fejlett országok mindegyike támogatja a tőkeexportot. Ehhez változatos eszköztár áll rendelkezésre: kockázatitőke-társaságok, garancia- és kamattámogatási rendszerek, de fontos szerepet kapnak olyan nem pénzügyi ösztönzők is, mint a hatékony gazdaságdiplomácia, a transznacionális vállalatok hatékony információellátottsága, a tőkeexport hátterét elősegítő megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése, a nemzetközi piackutatásban nyújtott támogatás vagy a nemzetközi privatizációs lehetőségek felderítése és értékelése. Magyarországon szintén megvannak már ezek az intézmények, de egyelőre nem elég hatékonyak, mivel a tőkeexport nálunk meglehetősen új jelenség.

Motivációk és piacok

A tőkekihelyezés motivációi többfélék. Első lépésben általában költséghatékonyságra törekszenek a vállalkozások, vagyis olcsóbb inputokhoz (természeti erőforrások, munkabér) szeretnének hozzáférni. Ezt követően az új piac vonzza a nemzetközi tőkét, továbbá a hatékonyság növelése és olyan stratégiai célok, mint például a márkanév terjesztése.

Ha a piacokat telítettség és fizetőképesség szempontjából értékeljük, érdekes, mátrixba rendezhető összefüggés figyelhető meg.

Ha olyan piacra lépünk be, ahol a fizetőképesség gyenge, érdemes megvizsgálni, hogy ez vajon az alacsony fizetésekből vagy a fogyasztásra nézve restriktív gazdaságpolitikából fakad-e. Az első esetben ugyanis, ha a helybeni értékesítés nem is túl reményteljes, de mód nyílik olcsó munkaerő foglalkoztatására.

Természetesen másféle üzleti magatartást igényel, ha telített vagy ha telítetlen a fogadó ország piaca. Románia esetében például a legtöbb ágazatban telítetlen piacokkal találkozhatunk, ahol a magyar viszonyokhoz képest igen kicsi a verseny. Tehát mielőtt döntünk az ottani befektetésről, a megválaszolandó kérdés elsősorban az, hogy vajon kompenzálja-e a piac mérete a vásárlóerő csökkenését. Várady Zoltán, a Corvinus Befektetési Bank vezérigazgatója szerint bár Romániában a vásárlóerő jóval csekélyebb, mint Magyarországon, a 22 milliós piac mégis a hazaihoz hasonlónak tekinthető. Ehhez társul a régióban is kiemelkedő gazdasági növekedés. Bár a kockázat így is magas, sőt az is lehet, hogy a befektetés rövid távon veszteséges, ám a piaci jelenlét olyan stratégiai cél, amely csak hosszú távon tehet sikeressé egy vállalkozást.

A terjeszkedés korlátai

Természetesen nagyfokú vezetői tudatosság is szükséges ahhoz, hogy egy cég sikeresen fektessen be külföldön, és meghatározó, hogy a munkatársak milyen kvalitásokkal, nyelvtudással, nemzetközi ismeretekkel rendelkeznek. Mégis, vannak kivételek – állítja Kismartoni Endre, az ITDH kelet-közép-európai és fejlődő országokért felelős igazgatója, aki ismer olyan sikertörténeteket, ahol mindez hiányzott, mégis, a helybéli partnernek köszönhetően nagy üzletet köttetett. – A leghatékonyabbak azonban egyelőre a határ menti együttműködések, például a malom-, az élelmiszeripar, a gyümölcstermesztés területén, továbbá az építőiparban, és a falusi turizmus is fellendülőben van. A kis távolság miatt ugyanis könnyebb a kapcsolattartás és a szállítási költségek is alacsonyan tarthatók.

A terjeszkedésnek persze vannak korlátozó tényezői is, mint a gyorsan változó és nehezen átlátható törvényi szabályozás (adó- és vámjogszabályok). A vállalatalapítást nehezíti a szövevényes bürokrácia, a nehézkes ügyintézés és a korrupció. Ezt kiküszöbölendő hozták létre Romániában az „egylépéses” irodákat, ahol egy helyen intézhető el a cégalapítás. Ennek ellenére az átfutási idő nem csökkent, az alapítás problémamentes esetben is elérheti az egy hónapot. S mivel az önkormányzatok nem szednek iparűzési adót – bevételük elsősorban ingatlanadókból, valamint a munkabért terhelő adók 35 százalékából áll –, helyi adókedvezmények nehezen képzelhetők el.

Nemzeti szinten egyedi kedvezményekre csak egymillió euró feletti befektetés esetén van lehetőség – ezek kialakítására egy központi tárgyaló bizottság szakosodott –, a bürokratikus eljárás miatt azonban általában csak multinacionális cégek számára hozzáférhetők. További hátrányt jelent az infrastruktúra relatív fejletlensége, ami megakadályozza az ország területére való mélyebb, tartós behatolást.

Szerbiában ez a privatizáció éve

A magyar tőke másik célországa Szerbia. A szerb törvények 2001 közepe óta adnak lehetőséget az állami tulajdon privatizálására, elsősorban az élelmiszeripar, a távközlés, az energetika, a vegyipar és a szolgáltatások területén. Az érdeklődés rendkívül nagy, de a megvalósuló ügyletek száma egyelőre alacsony.

Növeli a kockázatot, hogy az aukciók igen gyorsan lezajlanak, azaz a kiírástól számított egy-másfél hónapban el is adják a cégeket, így nincs idő a befektetés elemzésére. Igaz, cserébe a vételárak igen kedvezők, hiszen a licit a könyv szerinti érték egyötödéről indul, és jellemzően nem szárnyal sokkal magasabbra. Kajári Ferenc, a Sigillum Civitatis Zyntha végrehajtó bizottságának privatizációért és gazdasági ügyekért felelős tagja szerint a jelenlegi magas politikai és szabályozási országkockázat várhatóan csökkenni fog, és a privatizációt övező információhiány enyhülésére is számítani lehet.