A hagyatéki eljárás során a végrendeleti örökösök elismerték, hogy a hagyatékban nem részesülő testvéreket köteles rész illeti meg. Az illetékes közjegyző ennek alapján a hagyatékátadó végzésben megállapította a hagyatékban nem részesülő törvényes örökösök köteles részre jogosultságát, mértékének megállapítására azonban perre utasította őket. A törvényes örökösök az ideiglenes hagyatékátadó végzést perrel nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.
Ezt követően a törvényes és a végrendeleti örökösök között folyamatos tárgyalások folytak a hagyatékkal kapcsolatban, sőt a végrendeleti örökösök egyike készpénzben ki is elégítette a törvényes örökösöket a köteles rész erejéig. A másik végrendeleti örökös, M. K. is elismerte a törvényes örökösök köteles rész iránti igényét, de arra hivatkozott, hogy ők még az örökhagyó életében — a végrendelet szerint is — különféle vagyontárgyakban és készpénzjuttatásban részesültek, s ezek értéke elérte köteles részük mértékét, így ez iránti igényüket most elutasította.

Kereset és ellenkérelem

Sz. L. törvényes örökös emiatt keresetet nyújtott be az illetékes városi bíróságon, amelyben köteles részének kiadását kérte M. K.-től. Kérte, kötelezzék arra, hogy fizessen meg részére 180 ezer forint tőkét, valamint ennek az örökhagyó halálától számított 20 százalékos törvényes kamatát.
M. K. alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a felperes köteles részét az örökhagyó már korábban — betudás útján —kielégítette: még 1963-ban kapott 60 ezer forint készpénzt, 1980-ban egy ingatlanvásárláshoz további készpénzt és egyéb vagyontárgyakat, mégpedig a köteles részbe történő betudás kötelezettségével. S mivel a végrendelet tartalmazza azt, hogy a köteles részt az örökhagyó még életében kielégítette, Sz. L. felperest terheli annak bizonyítása, hogy ez nem történt meg. Az alperes hivatkozott egy ceruzával írt átvételi elismervényre is, amely szerint a felperes 80 ezer forintot átvett az örökhagyótól; ezen csupán a felperes aláírása szerepel, azt tanúk nem hitelesítették.
Az elsőfokú bíróság tanúkat hallgatott meg az átvételi elismervénnyel, illetve az egyéb juttatásokkal kapcsolatban, akik azonban — a hosszú idő eltelte miatt is — határozatlan és bizonytalan előadásokat tudtak csak tenni.
Az elsőfokú bíróság a tanúmeghallgatások és a bizonyítékként előterjesztett iratok alapján ítéletet hozott. A perbeli ügyben azt kellett eldöntenie, hogy a törvényes örökös felperes valóban részesült-e olyan juttatásokban az örökhagyó életében, amelyek alapján köteles részét kielégítettnek kell tekinteni.

Nincs bizonyíték

Az egyébként aggálytalan végrendelet egyértelműen utal arra, hogy az örökhagyó szerint két gyermeke örökösödési igényét már kielégítettnek kell tekinteni; azonban nem határozza meg a konkrét vagyontárgyakat, azok értékét s a juttatás időpontját sem. Így az örökhagyói nyilatkozat önmagában nem elégséges annak megállapítására, hogy a felperes köteles rész iránti igényét korábban kielégítették. Nem lehetett egyértelműen eldönteni azt sem, hogy a nyilatkozat tartalma valós-e, vagy az örökhagyó csak a kitagadáshoz hasonló helyzetet akart teremteni, amikor annak feltételei nem is állottak fenn.
Az eljárás adataiból tényként megállapítható volt, hogy a felperes 1980-ban ingatlant vásárolt. A vásárláshoz szükséges ellenérték eredete azonban nem nyert bizonyítást. Ezért a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a pénzt a felperes és családja a saját jövedelméből teremtette elő. Az alperes által felajánlott tanúbizonyítás — határozatlansága és bizonytalansága miatt — nem volt alkalmas az örökhagyó végrendeletben tett nyilatkozata valódiságának és érvényének bizonyítására.
A ceruzával írott átvételi elismervénynek ugyancsak nem volt megfelelő bizonyító ereje, hiszen semmit nem tartalmazott az átadó és az átvevő közötti megállapodásról. A bíróság elfogadta a felperes előadását, hogy az elismervény szerinti összeget visszafizette; ebben az időszakban ugyanis egy háztartásban élt az örökhagyóval, s ha közöttük tisztázatlan pénztartozás állt volna fenn, az örökhagyó ezt nyilvánvalóan konkrétan rögzítette volna végrendeletében. Egyébként is adat merült fel a per során arról, hogy az örökhagyó több alkalommal adott különféle pénzösszegeket gyermekeinek, amelyeket azok visszafizettek.
Kitért az indokolás arra, is, hogy a felperes által az örökhagyótól 1963-ban átvett pénzösszegnek már nincs jelentősége, hiszen az átadás az örökhagyó halálát több mint 15 évvel megelőzően történt, ezért ezt az összeget a jogszabály előírásai szerint a köteles részbe már nem lehet betudni.
Mindebből a bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a felperes nem részesült az örökhagyótól betudási kötelezettséggel készpénzjuttatásban, így Sz. L. keresetét alaposnak találta. Az ítélet fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
dr. Zamadits Péter


Jogszabályfaggató

A polgári törvénykönyv rendelkezései szerint:
· Az írásbeli magánvégrendeletet a végrendelkező akár maga írhatja, akár mással írathatja. A gépírás akkor sem számít saját írásnak, ha magától a végrendelkezőtől származik. Gyorsírással vagy a közönséges írástól eltérő egyéb jel- vagy számjegyírással készült magánvégrendelet érvénytelen <628. paragrafus (1)—(3) bekezdés>.
· Az írásbeli magánvégrendelet érvényes, ha annak végrendeleti minősége, keltének helye és ideje magából az okiratból kitűnik, továbbá ha a végrendelkező azt elejétől végig maga írja és aláírja; vagy két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is — e minőségük feltüntetésével — aláírják <629. paragrafus (1) bekezdés>.
· Az örökhagyó végrendeletében egy vagy több örököst nevezhet <(636. paragrafus (1) bekezdés>.
· Köteles rész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát, továbbá szülőjét, ha az öröklés megnyíltakor az örökhagyó törvényes örököse, vagy végintézkedés hiányában az lenne (661. paragrafus).
· Nem jár köteles rész annak, akit az örökhagyó végintézkedésében érvényesen kitagadott. A kitagadás csak akkor érvényes, ha a végintézkedés annak okát kifejezetten megjelöli (662. paragrafus).
· Kitagadásnak van helye, ha a köteles részre jogosult az örökhagyó után öröklésre érdemtelen lenne; az örökhagyó sérelmére súlyos bűncselekményt követett el; az örökhagyó egyenes ági rokonainak vagy házastársának életére tört, vagy sérelmükre egyéb súlyos bűntettet követett el; az örökhagyó irányában fennálló törvényes eltartási kötelezettségét súlyosan megsértette; erkölcstelen életmódot folytat; jogerősen ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztésre ítélték <663. paragrafus (1) bekezdés>.
· Köteles rész címén a leszármazót és a szülőt annak fele illeti, ami neki — a köteles rész alapja szerint számítva — mint törvényes örökösnek jutna <665. paragrafus (1) bekezdés>.
· A köteles rész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott adományok juttatáskori tiszta értéke <666. paragrafus (1) bekezdés>.
· Nem tartozik a köteles rész alapjához az örökhagyó által a halálát megelőző tizenöt évnél régebben bárkinek juttatott adomány értéke; az olyan adomány értéke, amelyet az örökhagyó a köteles részre jogosultságot létrehozó kapcsolat keletkezését megelőzően juttatott; a szokásos mértéket meg nem haladó ajándék értéke <667. paragrafus (1) bekezdés>.
· A köteles rész kielégítésére szolgál mindaz, amit a jogosult a hagyatékból bármely címen kap, továbbá amit az örökhagyótól ingyenesen kapott, feltéve, hogy azt a köteles rész alapjához hozzá kell számítani (betudás). Az örökhagyó a betudást — kifejezett nyilatkozattal — elengedheti. A betudás elengedése más jogosult köteles részét nem sértheti <668. paragrafus (1) és (3) bekezdés>.
· A köteles részt minden teher és korlátozás nélkül kell kiadni. Ha azonban a köteles rész kiadása esetében a megmaradó vagyon a házastárs korlátozott haszonélvezetét sem biztosítaná, a köteles résznek a korlátozott haszonélvezetet biztosító részét csak a haszonélvezet megszűnése után lehet kiadni <671. paragrafus (1) bekezdés>.
· A köteles részre jogosult köteles részének pénzben való kiadását követelheti <672. paragrafus (1) bekezdés>.
· Az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg. Az örökös az öröklés megnyíltával a hagyatékot, illetőleg annak neki jutó részét vagy meghatározott tárgyát (örökség) — elfogadás vagy bármely más jogcselekmény nélkül — megszerzi <673. paragrafus (1)—(2) bekezdés>.

A Legfelsőbb Bíróság eseti döntései szerint:
· A köteles rész sajátos öröklési jogi intézmény, a köteles rész iránti igényt az arra jogosultnak kell érvényesítenie, azaz követelési joga van a hagyatékkal szemben. Ebből következik, hogy a köteles részre jogosult akaratelhatározásától függ, hogy köteles részét érvényesíteni kívánja-e, vagy olyan mértékben tiszteletben tartja az örökhagyó végakaratát, hogy köteles részére nem tart igényt (BH 1996./426. II.).
· A köteles rész kielégítéséért az örökösök nem egyetemlegesen, hanem juttatásaik arányában felelnek (BH 1992./27. II.).

A polgári törvénykönyv indokolása szerint:
A köteles részre jogosult igénye csak akkor lehet alapos, ha az örökhagyó életében kapott adományok vagy öröksége a köteles rész mértékét nem érik el. Ebben az esetben lehet helye a köteles rész kiegészítésének. Minden olyan juttatást, amelyet a köteles részre jogosult akár a hagyatékból, akár az örökhagyó életében ingyenes adományként kapott, be kell számítani a köteles részbe. El kell tehát számolni mindent, amit a köteles részre jogosult a hagyatékból kap, de azt is, amit az örökhagyótól adományként kapott, kivéve ha annak betudását az örökhagyó elengedte. Be kell tudni azt az örökséget is, amelyet a köteles részre jogosult a Ptk. 674. paragrafus (2) bekezdése szerint részlegesen visszautasított, így amennyiben az megfelelt volna a köteles részének, további igénye nem lehet.