Női startupperek: versenyre fel

Az elmúlt időszak változásai nem csak azt bizonyították be, hogy igenis hinni kell a körülöttünk lévő ifjú vállalkozókban, hanem azt is, hogy törekedni kellene arra, hogy nemek szerint minél jobb és nagyobb arányban képviselhessék magukat a női nem vállalkozói: erre szolgál a Women Startup Competition esemény.

Kép: Fotolia

Az eddigi Women Startup versenyeken a nemzetközi, női startupok legjava vonult fel, példát mutatva a szárnyaikat bontogató tehetségeknek. Reményeink szerint, az idei évben, a nemzetközi piacra lépést latolgató magyar, innovatív kkv-k is nagyobb arányban képviseltetik majd magukat.

Ezt erősítendő került meghirdetésre az az „Unlpugged” eseménysorozat, amelynek során fél napos felkészítőt kapnak a jelentkezők. A képzést üzleti modell, előadás-technika, prezentációkészítés és csapatépítés témákból kapták a résztvevők. A budapesti, szegedi és debreceni tréning után, a sorozat következő eseményéről, a www.noistartupkepzes.hu oldalon lehet tájékozódni és egyúttal jelentkezni is.

A Women Startup Competition esemény korábbi nyertesei és döntősei, sorra kaptak olyan befektetéseket és támogatásokat, amivel nemcsak nemzetközi utazásaikat és kapcsolatépítési tréningeiket fedezték, hanem olyan piacépítési lehetőségekhez is jutottak, amellyel meg tudták vetni a lábukat a tengerentúli országokban is. Bár maga a verseny döntője csak 2016. március 21-én lesz, érdemes mielőbb beadni a nevezéseket, mert a februári elődöntőben, az addig kiválasztott 12 döntősön kívül, további egy csapat is bekerülhet végső körbe. Az ötletek tekintetében semmilyen tematikai megkötés nincs. Bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, hogy az ötlete számot tarthat a nagyközönség és a befektetők érdeklődésére.

A versenyben való részvétel egyetlen feltétele, hogy a startupok legalább 50%-ban hölgy tagokból álljanak, akik tehetségükkel és elhivatottságukkal másokat is inspirálhatnak. Az eddigi hazai versenytapasztalatok szerint a mobil, a biotechnológiai fejlesztések, a divat, művészet és a gasztronómia területéről számos sikeres, befektetést kapó ötlet valósult meg.

Milliárdok a nők kezében
A milliárdos nők száma gyorsabban növekszik, mint a milliárdos férfiaké. A nők átlagosan nagyobb vagyonokat irányítanak, mint a férfiak, és egyre nagyobb befolyással rendelkeznek a családi vállalkozások, a filantróp tevékenység és az irányítás területén – derül ki a UBS Group AG és a PwC közös tanulmányából. A jelentésből az is kiderül, hogy a vagyon mennyire mulandó; az 1995-ös év milliárdosaiból ugyanis mára mindössze 126 (44 százalék) őrizte meg ezt a pozícióját. Éppen ezért fontosak azok a stratégiák, amelyeket a pozíciójukat megőrző milliárdosok a tartós gazdagság megőrzésére kialakítottak.

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo