Lopják a BKV-menetrendeket a megállókból

Két nap alatt több mint száz menetrendet loptak el az emberek a BKV-megállókból - mondta el a közlekedési vállalat szóvivője a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában hétfő reggel.

Szilágyi Károly egy zöld csavarhúzóval érkezett a stúdióba, ezzel jelezve, hogy sokan egy ilyen szerszám segítségével emelik ki a menetrendet a megállók tábláiból. A BKV Zrt. egymilliónál több menetrendet helyezett el a bérletpénztárakban, és még az iskolákba, az önkormányzati irodákba, valamint az orvosi rendelőkbe is juttatott azokból, mintegy tízezer darabot. "Azt gondoltuk, ennyi elég lesz" - közölte Szilágyi Károly, hozzátéve: ha valaki nem talál menetrendet a megállóban, hívja fel a BKV ügyfélszolgálatát, hogy pótolhassák azt.

A BKV munkatársai két éjszakán át cserélték a "menetrendi laptáblákat" a megállókban, hétfőre virradó éjszaka összesen 6900-at, augusztusban pedig négyezret. A budapesti közösségi közlekedést érintő változtatások kétharmadát - ez több mint hétszáz módosítást jelent - szombaton vezették be. Több járat menetrendje és számozása megváltozott, illetve útvonalvezetése és végállomása is módosult.

A legfontosabb változások közül Szilágyi Károly kiemelte, hogy a metrók reggel korábban indulnak, este pedig tovább járnak. Menetrendjüket összehangolták azokkal a járatokkal, amelyekkel el lehet érni a metró vonalát. Aki eddig a város széléről két-három átszállással tudta csak elérni a metrót, az most átszállás nélkül eljut oda. Példaként említette az elővárosokat: Pécelről például a 69-es busz nemcsak Rákoskeresztúrra, hanem egészen az Örs vezér teréig "jön be".

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo