Ízlett a pálinka!

Eredményesen szerepeltek a magyar pálinkafőzdék a nemrégiben megtartott osztrák Destillata versenyen, ahol Magyarország, akárcsak tavaly, bronzérmes lett az összesítésben. Az esemény szervezőitől a magyar résztvevők szerdán Budapesten vehették át az elismeréseket.

versenyre, amelyet a tiroli Kufsteinben rendeztek, az idén nyolc ország 170 főzdéjének 1446 termékét nevezték. Magyarországról 14 műhely 131 párlattal jelentkezett. Ezekből a bíráló bizottság 93 magyar párlatot tartott elismerésre méltónak. A sajtótájékoztatón jelenlévő Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy Magyarországon kívül a pálinka elnevezést csak négy osztrák tartományban lehet használni, és ezt Magyarországnak meg kell becsülnie. A pálinka ugyanis Magyarország számára imázsnövelő nemzeti ital lehet.

Az államtitkár jelezte, hogy a pálinkafőzdék szintén pályázhatnak az Új Magyarország fejlesztési program forrásaira technológiakorszerűsítés és marketing címén is. Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója adatai szerint Magyarországon évente mintegy 550 ezer hektoliterfoknyi, azaz mintegy 1,2 millió liter gyümölcspálinka kerül kereskedelmi forgalomba. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a lepárlással készült szeszes ital - égetett szesz - fogyasztása az utóbbi években stagnál Magyarországon. Égetett szeszből a kereskedelemben regisztrált fogyasztás mintegy 18 millió hektoliterfok. (Egy hektoliterfok egyenlő egy liter 100 százalékos szesz mennyiségével.)

Nagy András tájékoztatott arról is, hogy az úgynevezett bérfőzők évente jelenleg mintegy 4,5 millió hektoliterfoknak megfelelő pálinkamennyiséget állítanak elő. Ez azonban nem kerülhet legális kereskedelmi forgalomba. A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács tagjainak éves árbevétele mintegy 70 milliárd forint.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo