Éjfél után olcsóbb lesz

Huszonkilenc napnyi spórolást jelent a Vodafone image-akciója az ügyfeleknek: augusztus 1-én startolnak az új, európai uniós roaming-tarifával.

Csak ma éjfélig kell kibekkelniük a vodafone-os ügyfeleknek, augusztus 1-én már olcsóbb számukra a roaming-tarifa. Az új tarifát automatikusan kapják meg az ügyfelek, de a technikai átállás miatt az, aki szerdán már külföldre utazik, kérheti az ügyfélszolgálatnál az azonnali olcsóbb tarifát - ismertették a cég sajtótájékoztatóján.

A Vodafone, hasonlóan a Pannon GSM-hez és a T-Mobile-hoz, a kezdeményezett hívások díját bruttó 144 forintban, a fogadott hívások díját pedig bruttó 70,80 forintban határozta meg percenként, minden napszakban, időszakban és uniós hálózatban.

Ennek hátterében az áll, hogy az Európai Unió a roaming díj felső határát az Európai Központi Bank június 29. árfolyama alapján szabta meg, ezért a három magyarországi szolgáltató tarifái egyformák. A Pannon GSM és a T-Mobile már korábban bejelentette a tarifa-csökkentést, de csak augusztus 29-től.
Magyarországon az elmúlt egy évben a Vodafone roaming ügyfeleinek száma 20 százalékkal nőtt, s a cég teljes bevételének 8 százaléka származik roamingból. Beck György Vodafone vezérigazgatója a tarifáról szóló sajtótájékoztatón azt is elmondta: nem azért előzték meg a másik két szolgáltatót, hogy tömegesen magukhoz csábítsák az ügyfeleiket, ám a cég image-ját növelni akarták az időpont előre hozásával.
Az Európai Bizottság által 2006. július 12-én, a roaminggal kapcsolatban kezdeményezett jogalkotási folyamat célja az volt, hogy csökkentsék és szabályozzák a külföldi telefonhasználat díját.

A megszületett uniós roaming rendelet az uniós országokból a kezdeményezett hazatelefonálás 250-650 forintos percdíjait 144 forintra, a hívásfogadás 95-220 forintos díjait pedig 70,8 forintra szorította le a magyarországi mobilszolgáltatók esetében.


Számítások szerint a mobiltávközlési szolgáltatók bevételeinek 2,5 százalékát teszik ki a roaming bevételek, s az ügyfelek éves szinten összesen 8-15 milliárd forintot spórolnak meg a díjcsökkenéssel. A szolgáltatók kieső bevételeit kompenzálhatja az, hogy az emberek várhatóan többet telefonálnak majd külföldről.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo