Béreljünk, vagy lízingeljünk autót?

Az amerikai másodlagos jelzálogpiaci válság hatására válságban van az egész autóipar és a vállalati finanszírozás is, így egyre nehezebben jutnak majd hitelhez a hazai vállalatok.

Sok cég idén elhalasztotta az autóvásárlást, mivel vagy maga a vállalkozás van bajban, vagy a szigorodó hitelfeltételek miatt nem jutnak pénzhez. Piaci információk szerint míg korábban az autófinanszírozási kérelmek 90 százalékát befogadták a bankok, addigra mára ez az arány 60-70 százalékra esett vissza.

Számos lízingcsoportnál az is gondot okoz, hogy felfüggesztették a svájci frank alapú finanszírozások befogadását és a forint alapú finanszírozás - a jegybanki alapkamat emelése miatt is - jelentősen drágul. A helyzet bizonytalanságára jellemző, hogy az autóforgalmazók folyamatosan újrakalkulálják a jövő évi árakat, amíg korábban az évnek ebben az időszakában már általában készen voltak vele. A helyzetet az sem segíti, hogy a bankok is szinte naponta változtatják a hitelfelvételi kondíciókat.

Inkább bérelnek a cégek

"Bár a kölcsönzőket is érinti a pénzügyi válság, nem mindenkinek vannak ilyen gondjaik, így szinte bármilyen igényt ki tudnak elégíteni" - közölte a témával kapcsolatban Wolfgang Bartesch, a Fox Autorent alapítója és ügyvezető igazgatója. Amíg a vásárlás esetén legalább 10-30 százalékos önerőt kér a pénzintézet, addig a bérautónál nincs ilyen megkötés, így az a vállalkozás finanszírozására fordítható. A bérlet azért is előnyösebb, mert sokkal egyszerűbb kilépni a szerződésből, mint egy lízing vagy banki finanszírozású vétel esetén, állítja Bartesch. Szerinte figyelembe véve a bérlethez kapcsolódó összes szolgáltatást, ez a konstrukció nem drágább, mint a lízing vagy a részletre történő vásárlás.

Ennek megfelelően számos vállalkozás döntött amellett, hogy kivár az autóvásárlással és az átmeneti időszakra autót bérel. Ezt jelzi már, hogy a Fox Autorent forgalma 15 százalékkal növekedett a tavalyi évhez képest az őszi időszakban is. Bartesch szerint ennek egyik oka, hogy a hazai cégek felismerték, hogy nem szükséges tulajdonolni az autót, elég, ha rendeltetésszerűen tudják használni. Így a jelenlegi körülmények között a multinacionális cégek is az átmeneti megoldásokban érdekeltek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo