A kapitalizmus tantárgyainak ahhoz a fejezetéhez érkezett az ország, amelyben a fúziós és felvásárlási tranzakciókat oktatják. Eddig is voltak ilyenek, de akkora és annyira váratlan, mint az OMV-é a magyar Mol megszerzése érdekében, csak elméletben suhintott meg bennünket, ráadásul a valamennyire békésebb változatokra - a nyugat-európai acéliparra, az európai és amerikai gyógyszeriparra, korábban a légi közlekedésre - terjedt ki a figyelmünk, s legfeljebb a járműmárkák szerelmeseiként olvastunk jóslatokat arról, hogy viszonylag gyorsan nyolc-tíz nagy autóipari cég lesz a világban és pont.

Most azonban a tankönyv magától kitárult előttünk, mert nem elég, hogy a célpont a Mol lett, de rögvest meg kellett ismerkednünk a tőzsdei fogalomtárból ismert ellenséges felvásárlás lehetőségével. Vagyis kicsit hasonló eredményre lehetne jutni, mint a fúzió, a privatizáció során, a cég tulajdonlása megváltozik, a részvények átvándorolnak egy befektető tulajdonába. A dolog mégsem egy az egyben hasonlatos, hiszen a Mol esetében - és ez már nem tankönyv - a kormányfő kelt ki magából először. A hétvégi nyilatkozatok pedig már a maguk módján letisztult viszonyokat mutattak, a magyar pénzügyminiszter ugyan megmagyarázta főnöke szavait, de be is avatta a közvéleményt a további fejleményekbe. Veres János tehát elmondta egy tévés hírműsorban is, hogy az osztrák olajcég tényleg ellenséges felvásárlásra adta a fejét, s talán már két hete is annak, hogy hozzáláttak az akcióhoz. Most már 18,6 százalékos Mol-tulajdonlásnál tartanak. A magyar kormány azért is tartotta lehetségesnek, hogy "állami hangon" protestál, mert az OMV-ben az osztrák államnak számottevő a részesedése. Számottevő, de nem elégséges ahhoz, hogy komolyan érvényre juttassanak érdekeket a 31 százaléknyi szavazati jog birtokában. Ettől még a Mol-felvásárlás megkezdődött, s akár látja az osztrák állam, akár nem, olajtársaságának több évtizedes vágya most éppen ellenségesebb módon hajtódik végre, mint az összes többi korábbi kísérlet.

A csetepaténak eddig igazi eredménye nem volt, csak számos haszonélvezője, elsősorban abból a körből, amelyik örvendve fogadta, hogy a Mol-papír, mely a támadó OMV és a védekező Mol fölvásárlásai következtében olyan árfolyam-emelkedést produkált, mint amilyet még soha: egyetlen hét alatt 24 ezerről csaknem 30 ezer forintra ugrott. Mindeközben a hon tőzsde- és állami cégei véd- és dacszövetséget kötve védik a nemzeti tulajdont, úgynevezett kölcsönadási szerződések segítségével az OTP is, az MFB is magához vesz Mol-részvényeket. Azt ugyan nem tudjuk, hogy mikor és milyen lépésekre szánja el magát a hazai felügyelet, ebbéli kérdéseinkre is csak a jogszabályok tényére és nem saját szerepvállalásuk jellegére utalva válaszoltak.

Amiért mégis úgy tűnik, hogy a feszültségek talán oldódnak, az az a már említett televíziós közszereplés volt, amelyben a magyar pénzügyminiszter éles határvonalat húzott a barátságtalan, ellenséges felvásárlás, illetve a fúzió, a megállapodásokon és az egyenrangú felek kölcsönös akaratán nyugvó egyesülés közé, jelezve, ha ez utóbbi történne, akkor nem lenne azonnal elutasító a magyar fél válasza.

Ezért is érdemes kitérni arra, hogy a világban is, Európában is éppen mostanában megint élénk lett a piac a fúziók számára. Néhány szám: a fúziós és felvásárlási tranzakciók értéke 2004-ben elérte az 50 milliárd dollárt. A bő likviditási bőség azóta még inkább jellemzi a fejlett világot, s ennek megfelelően erősödőben van a befektetési étvágy is. Térségünkben egyesülésre és felvásárlásra 2004-hez képest az elköltött pénz megtriplázódott, 2005-höz viszonyítva pedig megduplázódott 2006-ban. A legtöbb ügyletre a termelő szektorban került sor, a második helyezett pedig a pénzügyi szolgáltató társaságok köre. Egy szakmai felmérés szerint a hazai piac nagyságát 9,8 milliárd dollárra becsülik az egy év alatt lezajlott fúziók és felvásárlások alapján, az egy évvel korábbi 4,6 milliárd dolláros értékhez képest tehát a megduplázódásnak lehetünk a tanúi. (Persze az OMV egy hét alatt lezajlott felvásárlása önmagában elérte az egymilliárd eurót - s ez még nincs, nem lehet benne a lezárt folyamatokat összesítő statisztikában.)  A már hivatkozott szakmai elemzés szerint a 100 millió dollár fölötti mega-tranzakciók száma a korábbiakhoz képest tavaly jelentősen megugrott nálunk. Az átlagos tranzakció méret pedig elérte a 89 millió dollárt, ami messze meghaladta a régiós átlagértéket. Vagyis szó nincs arról, hogy az OMV-s cél más cégek esetében ne teljesült volna nem is egyszer Magyarországon, de a tranzakciók nem a tőzsdén és nem barátságtalanul zajlottak. S ha már itt tartunk, akkor nem árt arra is gondolni, hogy több magyar nagyvállalatnak, közöttük éppen a Molnak "kifelé" szintén lezajlottak fúziós és privatizációs, illetve felvásárlási akciói. Bár a múlt évben a pénzügyi közvetítés szektora jeleskedett inkább, a mi számaink - főleg a kihelyezett tavalyi 2 milliárd dollár - megjelennek más országok felvásárlási, illetve privatizációs mérlegében is.