A bankrendszer felét magyar kézbe venné Orbán

Új gazdasági rendszert épít a kormány, amelynek része a munkát és a családokat támogató adórendszer - mondta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökségével folytatott tárgyaláson, a választási szövetségesekkel zajló konzultációsorozat második állomásán. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy ezen új modell egyik célkitűzése, hogy a bankrendszer 50 százaléka magyar tulajdonban legyen.

A kormányfő az új gazdasági modell elemei közé sorolta a munkát és a családokat támogató adórendszert, a munkát terhelő állami bevételek kiváltását forgalmi adókkal, az adósságtermelő rendszerek átszervezését, állami nyugdíjrendszer építését, a szociális ellátórendszer és a kamarák szerepének átalakítását, az újraiparosítás politikáját és egy új mezőgazdasági rendszert. Utóbbival kapcsolatban az MTI tudósítása szerint kifejtette: ennek legnagyobb vitája a következő hónapokban várható az új földtörvény miatt. "A következő négy-öt hónap legnagyobb vitája a földtörvény körül rajzolódik majd ki: történeti érdeklődésű vállalkozóknak kifejezetten javaslom, hogy kísérjék ezt a vitát, mert a Horthy-korszak nagy elmaradt földreformjairól szóló egykori írásokat fogják visszahallani" - mondta.


Forrás: kormany.hu, Fotó: Botár Gergely

Az új modellhez tartozik a közszolgáltató cégek nonprofit alapra helyezése, a keleti nyitás politikája és 2014 után az európai uniós pénzek felhasználásának új rendje is, mert a jelenlegi módszer alapjaiban elhibázott. Az EU-s pénzekről szólva közölte azt is, hogy létrehoztak egy bizottságot, amelynek az a feladata, hogy kidolgozza a közösségi források felhasználásának új rendszerét.

A következő években még több is költhető munkavédelemre

Óriási nyomásra számít a miniszterelnök a munkahelyvédelmi akcióterv miatt, de kijelentette, hogy végig fogja azt vinni, "...mert ez a mi kormányzásunk filozófiájának a lényege!" A kormányfő hangsúlyozta: arról kell meggyőzni a magyarokat, hogy érdemesebb dolgozni, mint nem, és ezt csak akkor lehet bizonyítani, ha valóban vannak munkahelyek, és többet keresnek az emberek, mintha segélyt kapnának. (A program keretében az Országgyűlés már elfogadta a kisadózók tételes adózásáról, illetve a kisvállalkozói adóról szóló jogszbalyokat.)

Jelezte ugyanakkor, hogy óriási nyomásra számít az akciótervvel kapcsolatban, mert arra a 300 milliárd forintra, amelyet a magyar vállalkozóknál hagynak, vannak más jelentkezők is. Ha beválik az akcióterv, akkor a következő években ez az összeg 350-500 milliárd forint is lehet - hívta fel a figyelmet.

Magyar kézbe a bankokat

Banktulajdonosok Magyarországon
Megütközéssel fogadták a piaci szereplők Orbán Viktor banktulajdonra vonatkozó terveit. A magyar tulajdon aránya jelenleg (az MFB-ben, az Eximbankban, illetve a KELER-ben lévő állami részesedés mellett) a részvénytársasági hitelintézetekben kevesebb mint 10 százalék. Az OTP kisebbségi hazai tulajdonosai mellett az FHB-nak, a Magnetbanknak, a Takarékbanknak, a Gránitbanknak, illetve néhány szövetkezetből átalakult pénzintézetnek vannak. A kormány bankrendszerrel kapcsolatos terveiből pedig egyelőre annyi ismert, hogy a német DZ-bank 38,5 százalékos részesedését megvásárolják (a bank többségi tulajdonosai a hazai takarékszövetkezetek).

A kormány új gazdasági modelljének része az is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen - mondta Orbán Viktor. Ha ezt sikerül végigvinni, az unikális lesz egész Közép-Európában - jelentette ki a miniszterelnök. Hangsúlyozta ugyanakkor: ne legyen illúziónk, különösen a most kezdődő tárgyalások árnyékában, hogy az akciótervért vívott belpolitikai csata mellett nemzetközi küzdelmet is folytatni kell majd érte, a melyhez a magyar gazdasági élet szereplőinek segítségét is kérte.

Véleményvezér

Orbán Viktor Európa szégyenpadjára tette Magyarországot

Orbán Viktor Európa szégyenpadjára tette Magyarországot 

Mivel egyedül vétózott. 
Milyen rezsicsökkentés? Nálunk a legmagasabb az áram ára

Milyen rezsicsökkentés? Nálunk a legmagasabb az áram ára 

Erre Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hívtál fel a figyelmet.
Nem omlik össze az ukrán hadsereg Trump szakítása miatt

Nem omlik össze az ukrán hadsereg Trump szakítása miatt 

Marad az ukrán ellenállás.
Nemsokára újra szomszédunk lehet Oroszország

Nemsokára újra szomszédunk lehet Oroszország 

Ukrajna eltűnhet a térképről.
Döbbenet, hatalmasat ugrott a piaci szolgáltatások inflációja

Döbbenet, hatalmasat ugrott a piaci szolgáltatások inflációja 

Több éves drágulásrekord.
Öt év alatt megduplázódott a kiszállított ételek ára

Öt év alatt megduplázódott a kiszállított ételek ára 

Tetten érhető drágulás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo