Olcsó hitelből olcsó lakást

2017. május 18. csütörtök - 18:20 / piacesprofit.hu
  •    

Országosan több százezer olyan, 5 millió forint értékhatár alatti lakás vagy nyaraló található, amely kis törlesztő részletű hitel segítségével meg lehetne venni. A hitelfelvevő jövedelme alapján 1 millió forint hitel 60 havi részletre 20-23 ezer forintos havi törlesztést jelenthet. Ez esetben a folyamat teljesen egyszerű és gyors, nincs jelzálog bejegyzés, nincs közjegyzői díj, sőt van olyan pénzintézet, aki még bankszámlát sem kér hozzá, ami jelzáloghitel esetén elképzelhetetlen – hívta fel a figyelmet az Otthon Centrum Hitel Center.

Az Otthon Centrum Hitel Center szerint tavaly 20 százalék körül volt a lakásukat hitelből vásárlók aránya, az idei első negyedévben is ehhez hasonló volt az arány, viszont fél millió forinttal, 8,7-ről 9,2 millió forintra nőtt által közvetített lakáscélú hitelek átlagos összege az OCHC mérése szerint. A megfizethető kamatköltség mellett már megéri lakáshitelt felvenni. Az átlagos teljes hiteldíj mutató (THM) 2017 év első negyedév végére 5,1%-ra, egy év távlatában fél százalékot csökkent. A legkedvezőbb változó kamatozású vagy legfeljebb éven belüli kamatfixálású konstrukció esetén 4% alatti, míg a 10 év feletti esetén 6,5 százalék körül alakul a THM. Természetesen a hitelfelvételi kondíciókat a hitelcél és a hitelt felvevő jövedelmi helyzete is befolyásolja.

lakás

Kép: Pixabay

Ugyanakkor nem csak a lakáshitelek váltak megfizethetőbbé – véli Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatója. Számos olyan ingatlantípus létezik, amelyekre nem lehet banki kölcsönt felvenni, ugyanakkor a hitelfelvevő jövedelme alapján kedvező elbírálást kap.

Kisebb ingatlan önerő nélkül is mehet

Tavaly az országosan megkötött adás-vételeket összegző KSH adatok alapján mintegy 20 ezerre volt tehető a kis értékű, 5 millió forint alatt elkelt lakóingatlan-tranzakció. Ez az Otthon Centrum által mintegy 150 ezerre becsült éves adásvétel alapján a forgalom 13 %-a volt. Országosan 1100 db, néhány milliós értékű ingatlant kínál az Otthon Centrum, ennek bő két-harmada családi ház, a fennmaradó rész fele-fele arányban lakás és nyaraló. Ezekhez akár személyi kölcsön segítségével is hozzá lehet jutni. Tavaly és az idei év első négy hónapja során értékesített legolcsóbb lakóingatlanok legnagyobb arányban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Zala megyében voltak, de átlag feletti arányban történtek ilyen tranzakciók Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is.

Ezek miatt ér kevesebbet az ingatlanunk, mint szeretnénk
Az elmúlt évek lakáspiaci árnövekedése közepette kuriózum a jó áron kifogott ingatlan. Pedig jól beazonosíthatók a tényezők, amelyek révén komoly mértékű, akár a vételár negyedére-ötödére rúgó árengedményt lehet elérni. Cserébe azonban általában meg kell kötni egy kompromisszumot: bérlőt, perterhet, szolgalmi jogot, vagy éppen esztétikai hibát. Érdemes figyelni, mert néha csak egy apróságon múlik az adásvétel –például egy szem előtt lévő repedésen, vagy éppen a szomszéd hét tyúkján!

A hitelfelvevő jövedelme alapján 1 millió forint hitel 60 havi részletre 20-23 ezer forintos havi törlesztést jelent. Sokkal gyorsabb, egyszerűbb, nincs jelzálog bejegyzés, nincs közjegyzői díj, sőt van olyan pénzintézet, aki még bankszámlát sem kér hozzá, ami jelzáloghitel esetén elképzelhetetlen. „De a legfontosabb, hogy teljesen mindegy hogy milyen az ingatlan állapota, elhelyezkedése, és nincs szükség értékbecslésre sem. Ráadásul egy kisebb ingatlan személyi kölcsönnel, megfelelő jövedelem mellett, akár önerő nélkül is megvehető, ami egy jelzáloghitelnél eleve kizárt.” – tette hozzá Bánfalvi László.

Miskolcon sok az olcsó

A megyei jogú városok közül Miskolcon kelt el a legtöbb kis értékű ingatlan az Otthon Centrum hálózatán keresztül. Az összes kis értékű értékesítés 15%-a történt itt, ami a városon belül értékesített összes lakás esetében szintén jelentős 25%-os arányt jelent. A megyeszékhelyeken 5 millió forint alatt értékesített ingatlanok esetében a legalacsonyabb árszintet Kaposváron mérte az Otthon Centrum. A városban alacsony áron értékesített lakások négyzetméterára ugyanis 59 ezer Ft/m2 volt, míg a kis értékű ingatlanok esetében a legmagasabb árszint Debrecenben jellemző, kaposvári érték duplája. 5 millió forintért Gárdonyban 35 négyzetméteres ingatlan, Decsen 132 négyzetméteres ház volt kapható.

A legolcsóbbak között akadt kehidakustányi parasztház másfélezer négyzetméteres telken 2 millió alatt, igaz vályogból épült, ennek feléért viszont Zala megyében Lenti térségében kelt el egy téglaépítésű másfél szobás ház, amihez 3000 négyzetméteres telek is tartozott – olvasható az OCHC közleményében.