Ő kereste a legtöbbet, pedig nem is filmezett

Hollywood sztárjai közül George Clooney kereste a legtöbbet egy év alatt – holott egyetlen filmben nem játszott, és tv-felvételei sem voltak.

Clooneynak ennek ellenére bruttó 239 millió dolláros jövedelme volt 2017 és 2018 júniusa között. Az összeg túlnyomó része tequilát gyártó vállalkozása eladásából származott, a Casamigos Tequila már nem a sztáré. További hatmillió folyt be reklámtevékenységéből, illetve már korábban készült filmek után.

Kép: PP Archiv

Clooney jövedelméhez képest viszonylag szerénynek mondható a filmszínészek kereseti listájának második helyén álló Dwayne Johnson jövedelme: ő 124 milliót keresett egy év alatt. Igaz, három filmben és egy televíziós produkcióban szerepelt, s egyébként elégedett lehet: filmszerepeiért magasabb honoráriumot kapott, mint eddig előtte bárki.

Az Amazon itt is előzött
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, immár a harmadik leggazdagabb ember világon, kiszorítva erről a helyről Warren Buffetet, aki elajándékozza vagyona mind nagyobb részét.

Johnson elmondta: abban, hogy előző évi jövedelmét szinte meg tudta duplázni, annak is nagy szerepe volt, hogy rengetegen követik a közösségi médiában, így rendkívül keresett reklámarc.

(Forrás: Forbes)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo