Nemzetközi kutatások már bebizonyították, hogy a mikroműanyagok egyre nagyobb mennyiségben vannak jelen az óceánokban, tengerekben, kiemelt környezeti, élelmiszer-biztonsági és egészségügyi kockázatot jelentve. A WESSLING Hungary Kft. partnereivel együtt az idén tavasszal azért indította el a Parányi Plasztiktalány (PPT) projektet, hogy a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyagszintjét is megvizsgálják.

A korábbi mintavételek és laboratóriumi vizsgálatok már felhívták a figyelmet arra: az európai mérésekhez hasonlóan Magyarországon is feltételezhető, hogy a mikroműanyagok megtalálhatók felszíni vizeinkben. A Tiszán Dombrádnál a WESSLING mérései alapján a 300 µm-nél nagyobb műanyagok darabszáma 4,9 volt egy köbméter vízben, a Tisza-tóból származó mintában pedig 23,1 részecskét találtak. A kimutatott műanyagok jellemzően a széles körben felhasznált polietilénből, polipropilénből és polisztirolból álltak.

Melyik folyóban mit találtak?

A Parányi Plasztiktalány projekt során először az Ipolyban vettek mintát: 1,7 részecskét mértek egy köbméter vízben. A viszonylag alacsony mikroműanyag-szint vélhetően annak köszönhető, hogy a folyó többnyire nemzeti parki területeken, ipari és kommunális behatásoktól viszonylag elzártan kanyarog. Az elterjedtebb (pl. polipropilén) és kisebb mennyiségben gyártott anyagtípusok (például játékokhoz, műszerfalakhoz alkalmazott akrilnitril-butadién-sztirol, ABS) is kimutathatók voltak.

A Rábában már jóval több, köbméterenként 12,1 mikroműanyag-részecskét mutatott ki a WESSLING Hungary Kft. Ez akár napi 20,7 millió részecskét is jelenthet. Érdekes, hogy ezek a részecskék nem a Tisza vízgyűjtőjén is detektált, széles körben felhasznált anyagtípusok, hanem precíziós alkatrészekhez, elektronikai termékekhez használt anyagok (pl. polyoximetilén).

A Dunában volt a legtöbb mikroműanyag!

50 részecske 1 m3 vízben – így összegezhető a két dunai mérés eredménye, ami azért is megdöbbentő, mert az eddigi magyarországi mérések közül kiemelkedően ez a legnagyobb érték. A szakemberek a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság segítségével a Megyeri hídtól északra 1 m3 vízben átlagosan 45, míg a déli mintavételi ponton, a Csepeli Szabadkikötőnél 55 részecskét detektáltak. Ez azt jelenti, hogy a Budapest alatti szakaszon a koncentráció emelkedett. Mindez a városokra jellemző nagy népsűrűséggel lehet kapcsolatban: a csapadékkal bemosott szennyezés és a szennyvíztisztító-telepek is a mikroműanyagok jelentős forrásai lehetnek.

Ami a Dunán azonosított parányi plasztikok anyagfajtáit illeti: a korábbi hazai mérésekhez hasonlóan a legnagyobb mennyiségben a fogyasztási cikkekhez, csomagolóanyagokhoz felhasznált polietilén, polipropilén és polisztirol voltak kimutathatók.

Mik azok a mikroműanyagok?

A környezetbe kikerült műanyaghulladékok döntő többsége nem bomlik le, hanem apró részekre esik szét. Ezeket másodlagos mikroműanyagoknak nevezik, hiszen azok nem rendeltetésüknél fogva ilyen méretűek. Speciális csoportjukként fogható fel a hétköznapi életünk során használt tárgyak kopásából eredő mikroplasztik-szennyezés; az autógumik kopása és a szintetikus szövetből készült ruhák mosása is hozzájárul a környezetterheléshez.

Jó hír viszont, hogy a mikroműanyagok az ivóvízbázisainkra nincsenek hatással. Amint azt Nagy Edit, a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára a konferenciára eljuttatott üzenetében kiemelte, a hazánkban szolgáltatott ivóvíz eredetét tekintve 96 %-ban felszín alatti vízbázisokból származik, az ivóvizet a szolgáltatók az általuk karbantartott hálózatokon keresztül juttatják el a fogyasztókhoz.