Ahhoz, hogy a globális felmelegedést az ipari forradalom előtti klímához képest 2 Celsius fokban maximalizáljuk, az emissziócsökkentés csak úgy lehetséges, ha a földben rejlő karbonkészletek nagy részét már nem termelik ki. A lelőhelyeket és olajmezőket birtokló olajmultiknak az ebből eredő kockázatot és bevételkiesést ki kell kalkulálniuk és a részvényesek tudtára kell hozniuk. A vállalat piaci kapitalizációjának és részvényárfolyamának ezt a csökkenő nyereségtermelő képességet tükröznie kell. Ezek az úgynevezett "megrekedt eszközök" (stranded assets). Al Gore 2009-ben nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy a cégeknek be kell árazniuk ezeket.
Ehhez jött a fosszilis szektorban az az üzleti kockázat, hogy a klímapolitika újabb pénzügyi terheket jelent az olaj- és gázkitermelő cégeknek (emissziós kvótavásárlási kötelezettség, karbonadó, szigorodó törvények miatt gyakoribb környezetszennyezési bírságok stb.). Ezzel is tisztában kell lenni a befektetőnek, aki az adott cég részvényét megveszi.
2015-ben az Exxon Mobil olajipari óriás körül dagadt nagyra a botrány, amikor a The Los Angeles Times és az Inside Climate News kiderítette, hogy bő tíz éve a felsővezetés semmibe vette a klímatanácsadói megállapításait, s nem tárta részvényesei elé az üzletvitellel kapcsolatos klímakockázatokat. Ezzel megszegte a tőzsdei cégekre vonatkozó jogszabályokat. Az újságcikkek nyomán New York és Kalifornia főügyésze indított vizsgálatot, s márciusra már 17 tagállambéli kollégáik csatlakoztak a vizsgálathoz.
Az Exxon igyekezett enyhíteni a renoméján esett csorbát: az éves közgyűlésen 2006 óta először fogadtak el részvényesi javaslatot, miszerint klímaszakértő ezentúl beválasztható lesz az igazgatótanácsba. A Riói Olimpia tévéközvetítéseiben pedig megújuló energiás projektjeit reklámozta a vállalat.
Ennek ellenére nem jó az olajmultik renoméja... Két Kaliforniát képviselő kongresszusi tag idén arra szólította fel, a CalPERSt, a kaliforniai közalkalmazottak nyugdíjalapját, hogy vonuljon ki a fosszilis szektorból és adja el az Exxon Mobilban lévő részvényeit. A CalPERS Amerika egyik legnagyobb alapja a maga 300 milliárd dollárjával.
A Nobel Béke-díjas Al Gore azt is hangsúlyozta, hogy a nyugdíjalapok alapszabályuknál fogva hosszú távú befektetési stratégiát követnek, így pont ezt szegik meg, ha nem számolnak a befektetéseik karbonvetületével, környezetszennyező hatásával. Odáig azonban nem ment el, hogy az alapok vezetőit emiatt büntetőjogi felelősségre vonással kellene jobb belátásra téríteni.
Azzal, hogy Gore bedobta az alapkezelői felelősség eme aspektusát köztudatba, már változást indított el: 2015-ben a CalPERS először rendelt tanulmányt portfóliója karbonlábnyomáról, hogy az egyes cégek, melyekben részvényes, mennyi tonna üvegházgázt bocsátanak ki.
Vannak a kivonulásnak ironikus példái is. A Rockefeller Family Fund idén jelentette be, hogy túlad fosszilis részvényein. Az a dinasztia, mely a Standard Oil vállalatbirodalom felépítésével tett szert mesés vagyonára. 2015 júniusában a norvég Parlament megszavazta, hogy Norvégia 890 milliárd dollárnyi eszközt kezelő szuverén nemzeti tőkealapja -mely a legnagyobb e típusban- ugyancsak elhatározta, hogy nem fektet fosszilis cégekbe. Pont az az ország, mely tulajdonképpen olajpénzen ül, hiszen az állam a tenger alatti lelőhelyekből felhozott olajjal hizlalta fel tartalékait. A divestment mozgalomról itt olvashat részletesebben.
