Miközben sok rémhírt hallunk arról, hogy a csoki elsődleges összetevője a kakaó ára az egekbe szökik, vagy az éghajlatváltozás hogyan veszélyezteti a termelését, keveset tudunk arról, hogy valójában a kakaó honnan származik és milyen körülmények között termesztik. A kakaó fogyasztása a földgolyó északi felén történik, a kakaó viszont az egyenlítő körüli trópusi vidékeken nő. Csak itt találhatók meg azok a különleges körülmények, amelyeket a kakaó termesztése igényel, ahol évente összesen 4,2 millió tonna kakaóbabot termesztenek. A világ kakaóbabtermésének 70%-a pár országból származik: Elefántcsontpart, Ghána, Nigéria és Kamerun.

A csokoládé előállításának körülményeiről legutóbb a „Supplycha!nge – Kampány az ökotudatos boltokért” keretében az osztrák Südwind és Global 2000 szakértő gyűjtöttek a Magyar Természetvédők Szövetsége közreműködésével adatokat Ghánában és Kamerunban 2015 novemberében. Az egyetemi szakértők, hatóságok mellett gazdaságokat is meglátogattak, és interjúkat készítettek kakaótermesztőkkel is.

A kakaót európai gyarmatosítók vitték Afrikába a 19. században. Azóta a monopóliumok és a nagy kereskedelmi társaságok uralják a piacot. Viszont a kakaóbab 90%-a meglepő módon akkor és még a mai napig is kisebb családi gazdaságokban nő, ott termesztik és aratják a kakaófákon. Egy ilyen gazdaság átlagos mérete nem nagyobb, mint 4,8 hektár, és világszerte 5,5 millió mezőgazdasági kistermelőnek jelenti az első számú jövedelemforrást, és több mint 14 millió mezőgazdasági dolgozónak és családjuknak biztosítja a szerény megélhetést.

Csakis kézzel

A kakaótermesztés emberigényes, nagymértékben függ a kézzel végzett munkától. A kakaóbabhüvelyek nem egyszerre érnek, ezért folyamatos figyelemre, gondozásra van szükség a növekedésük és betakarításuk során. Egyetlen fán egyszerre találhatunk virágokat és az érés különböző szakaszaiban lévő hüvelyeket. Sőt, a kakaófák nagyon érzékenyek a betegségekre, amelyek gyorsan terjednek a fák sűrű soraiban. Mindezek miatt a kakaóültetvények fenntartási költsége nagyon magas. Ha a kakaóbabok megértek és levágták őket a fákról kézzel, fermentálási, szárítási, tisztítási és csomagolási folyamaton mennek keresztül. Ezeket az első kritikus fontosságú feldolgozási lépéseket mind a gazdálkodók végzik. Ez határozza meg nagyrészt a babok, tehát a belőle készülő csokoládé minőségét. A gazdálkodók a szárított kakaóbabokat zsákokban közvetítőknek adják el, akik aztán továbbadják őket az exportálóknak. A feldolgozatlan kakaó ezután kerül csak a csokoládé előállító országokba a föld északi felére.

A kakaótermesztők lehetnének a fejlődő országok gazdálkodóinak állatorvosi lova. Jellemző rájuk szinte az összes itt előforduló probléma: elszegényedés, a munkások kizsákmányolása, a gyermekmunka és a környezetre gyakorolt káros hatások sora.

Kép:Pixabay

A folyamat elején a több millió termelőt, a másik végén viszont csak pár nagyvállalatot találunk, akik uralják az egész piacot csakúgy mint a gyarmatosító időkben: a kakaó őrlése és kereskedelme öt nagyvállalat kezében van, akik a világpiac több mint felén osztozkodnak. A csokoládé előállításában is hasonló a helyzet, a piac több mint kétharmadát mindössze öt vállalat tartja kézben: Mars, Mondelez, Nestlé, Hershey és Ferrero.

Termelők a tönk szélén

A multik ki is használják erőfölényüket. A csokoládéból származó bevételnek csak kicsit több mint huszada (6,6%) jut a termelőknek, és négyötödén a csokoládégyártók és üzletláncok osztoznak. A ’80­as évek végén még 16% volt a termelők részesedése. A kiszolgáltatott helyzetüket növeli, hogy rossz életkörülményeik és tárolási lehetőségek hiánya miatt gyakran arra kényszerülnek, hogy a termést azonnal eladják, azt nem tudják raktározni a többi szereplővel ellentétben. A kakaótermesztők jövedelme gyakran egyedül a kakaótermesztésen alapul, a kakaó jelenti számukra az egyedüli jövedelemforrást. A legtöbbjük nyomorog, és kevesebb, mint napi 300 forintból, vagyis a szegénységi küszöb alatt él. Ghánában a kakaótermesztőknek átlagosan napi 200 forintból, Elefántcsontparton még ennél is kevesebből, napi 120 forintból kell megélniük.

A termelők kevés és bizonytalan jövedelme más súlyos társadalmi és környezeti problémákat is okoz. A gazdálkodók a munkaerő költségekből úgy próbálnak lefaragni, hogy gyermekeket dolgoztatnak. Jelenleg akár 2 millió gyermek is dolgozik az ültetvényeken csak Ghánában és Elefántcsontparton, közülük több mint 500 000 veszélyes munkát végez. (Több mint 160 millió gyermekmunkás él a világon összességében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint.) Macsetéket és más veszélyes eszközöket használnak, hogy eltávolítsák a kakaóbabok hüvelyeit a fákról, majd pedig hogy felnyissák a hüvelyeket, és kiszedjék belőlük a babot. Kakaóbabok nehéz terhét cipelik a mezőről a szárító zsákokhoz, és veszélyes vegyi anyagoknak, növényvédő szereknek és műtrágyának vannak kitéve. Még a ghánai és az elefántcsontparti kormány is, a kakaótermesztéshez kapcsolódó majdnem minden tevékenységet „a gyermekmunka legrosszabb formája”­ként határozta meg, ami azt jelenti, hogy 18 év alatti gyermeket nem volna szabad ilyen munkára alkalmazni, még a családi gazdaságban sem. Számosan a gyermekkereskedelem és kényszermunka áldozatai.

A környezetet is rombolja

Az alacsony bevételek a környezetet sem kímélik. A trópusi talajokra jellemző, hogy gyakran könnyebb új ültetvényt létesíteni, mint a régit újra ültetni. Ezért sokszor inkább kivágják az erdőket, hogy új ültetvényeket hozzanak létre. Az erdőket fenyegető másik veszély, hogy sok tüzelőre van szükség a babot szárító sütőkhöz is. A legtöbb gazdálkodó a hagyományos növényvédő szerekben bízik, hogy megvédje a termést, az egyetlen jövedelemforrásukat. Egy a növényvédő szerek kameruni használatáról készült tanulmányban 251 gazdálkodót és 20 volt terménykereskedőt vizsgáltak. Az eredmények azt mutatták, hogy abból a 26 növényvédő szerből, amit használtak, 8­at betiltottak mind az EU­ban, mind pedig Kamerunban. A leggyakrabban használt rovarirtó - amit a gazdálkodók negyede használ - az endoszulfán, rendkívül mérgező hatása miatt a világ legtöbb országában betiltott anyag. A tanulmány szerzői azt találták, hogy a legtöbb gazdálkodó sem a javasolt mennyiséget nem tartotta be, sem a biztonságos használatukhoz megfelelő felszerelésről nem volt ismerete, vagy nem fért hozzá.

A kakaótermesztők kilátástalan és nehéz élete nem sok fiatalt vonz. A kakaó árának növekedésére nem az éghajlatváltozás a legnagyobb veszély. Mind a fák, mind a termelők kiöregednek, nincs utánpótlás. Kamerunban készített felmérés szerint, egy átlagos fa több mint 25 éves. A gazdálkodók átlagos életkora még ennél is magasabb, többségük 63­70 év közötti, egy olyan országban, ahol az átlagéletkor mindössze 18 év. A fiatalok nem látnak jövőt a kakaótermesztésben, a gazdálkodóknak pedig nincs elég jövedelmük új ültetvények telepítéséhez.

Természetesen a multinacionális vállalatok is világosan látják a folyamatokat. Két lehetőség áll előttük. Az egyik, hogy tisztességes jövedelemhez juttatják a gazdálkodókat, így elég fiatal választja ezt a munkát, lesz forrás új ültetvények telepítésére, majd azok környezetkímélő művelésére. A másik, hogy saját maguk hoznak létre nagyüzemeket, intenzív monokultúrás rendszereket, és így mind az emberek, mind a környezet kizsákmányolása folytatódhat tovább.

Az első változat valóra váltása rajtunk is múlik, fogyasztóként nagyon sokat tehetünk azért, hogy a kakaótermesztők méltányos bért kapjanak, és ne kényszerüljön az ágazat gyerekmunka alkalmazására. Lássuk meg a termék mögött azt az afrikai gazdát, aki előállította nekünk a kakaót! Keressük a méltányos kereskedelemből (fair trade), valamint az ökológiai gazdálkodásból származó termékeket! Ezekben a rendszerekben a termelők méltányos árat kapnak a termékükért, amely biztosabb megélhetést jelent számukra. A biotermékek vásárlásával pedig olyan gazdálkodási rendszert támogatunk, ahol nem használnak az egészségre és a környezetre káros vegyszereket, és teljesértékű, egészséges élelmiszert állítanak elő.

Kapitányné Sándor Szilvia Éger Ákos

Magyar Természetvédők Szövetsége