Milyen az élelmiszer-ellátás és -biztonság, hogyan táplálkozunk, miként működik a mezőgazdaságunk, és mindez milyen környezeti hatásokkal jár? A világ tudományos akadémiáit képviselő szervezet, az InterAcademy Partnership (IAP) globális kitekintésű jelentése szerint a fenti kérdésekre nem adható más, tudományos igényességű válasz, mint az, hogy e rendszerek nem fenntartható módon működnek, és a saját jól felfogott érdekünkben változtatnunk kell rajtuk. „A kutatás és az innováció lehetőségei az élelmiszer- és táplálkozásbiztonság, valamint a mezőgazdaság területén” című jelentés szerzői szerint ideje felhagyni a szokásos üzletmenettel, továbbá sürgetik a tudományos eredmények szakpolitikai felhasználását – idézi a Magyar Tudományos Akadémia portálja a jelentést.

A mezőgazdaságot általában és az élelmiszer-biztonságot jelentősen veszélyezteti a szélsőséges időjárási események gyakoribbá válása és az emberi tevékenység miatt erősödő klímaváltozás más következményei. Az élelmiszer-biztonság napjainkban leginkább Afrika, Délkelet- és Nyugat-Ázsia háborús konfliktusok, illetve szárazság és áradások sújtotta vidékein romlik.

Kép: FAO/Marco Longari

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2018-as adatai szerint 2015-ben 777 millió volt a krónikusan alultáplált emberek száma, míg 2016-ban már 815 millió, és az ENSZ több, táplálkozással kapcsolatos célját nem sikerült teljesíteni. Emellett nagyon sokan szenvednek nyomelem- és vitaminhiányban, például a vashiányos vérszegénység 975 millió embert érint. Afrikában továbbra is a gyermekkori alultápláltság miatt alacsonyabb a várható élettartam.

Tény viszont, hogy az utóbbi évtizedekben számos országban sikerült elérni a szó szoros értelmében vett éhezés visszaszorítását, tehát a kalóriabevitel már elegendőnek mondható. Ugyanakkor egyre nő a túlsúllyal, kövérséggel összefüggő megbetegedések száma, sőt, jelenleg több ember túlsúlyos, mint ahány kórosan sovány. Nagyon sok gyermek táplálkozik kalóriadús, de nyomelem-hiányos módon. „A kalóriadús étkezés olcsóbbá vált, és ennek komoly közegészségügyi hatásai vannak” – mondja Volker ter Meulen orvosprofesszor, az IAP elnöke.

Igaz, hogy az 1960–1980-as évek „zöld forradalmával”, a gyors mezőgazdasági fejlődéssel jelentős eredményeket értünk el, azonban ennek meglett az ára. A mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a földhasználat változásai együttesen az üvegházgáz-kibocsátás 20-25 százalékáért felelősek, és ebbe még nem számoltuk bele az élelmiszerek szállítása és a különböző energiaintenzív élelmiszeripari termelési folyamatok miatti üvegházgáz-kibocsátást. Néhány talajgazdálkodási és földművelési eljárás különösen káros az üvegházgáz-kibocsátás szempontjából: a tőzegmocsarak lecsapolása a szén-dioxid, a rizstermelés a metánkibocsátás egyik jelentős forrása – derül ki a 92 oldalas jelentésből.

Jelenleg pedig az a helyzet, hogy a klímaváltozás negatív következményei veszélyeztetik az eddig elért sikereket. Például az USA Mezőgazdasági Minisztériumának egy 2017-es elemzése szerint a klímaváltozás következményei semmissé teszik az Egyesült Államok mezőgazdaságában 1981 óta elért termelékenységnövekedést. A búza terméshozamát 40 százalékban már most az időjárás és az éghajlati anomáliák befolyásolják. Az emelkedő átlaghőmérsékletek rontják a hagyományos növényvédő eljárások hatékonyságát. Afrika számos vidékén 2100-ra ellehetetlenül több alapvető élelmiszernövény termelése, különösen a kukoricáé, a banáné és a zöldségeké.

Az egy-egy régióra vagy földrészre koncentráló vizsgálatok mellett jelenleg olyan kutatások is folynak, amelyek a növekvő szén-dioxid-koncentráció és a táplálkozás közvetlen összefüggéseit vizsgálják. Itt a jelentés szerzői egy 2017-es tanulmányra hivatkoznak, amelyben a Harvard Egyetem közegészségüggyel foglalkozó kutatói közölték: kísérleteik szerint magasabb szén-dioxid-koncentráció mellett csökken a rizs, a búza, az árpa és a burgonya proteintartalma, sorrendben 7,6, 7,8, 14,1 és 6,4 százalékkal. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2050-re további 148 millió embert lesz kénytelen fehérjeszegény élelmiszereken élni (amennyiben a jelenlegi táplálkozási szokások és társadalmi egyenlőtlenségek változatlanok maradnak). A magasabb szén-dioxid-szint miatt csökken az élelmiszernövények nyomelem-tartalma is, így az immunrendszer megfelelő működéséhez, az új szövetek képződéséhez elengedhetetlen cinkből is kevesebb lesz bevihető élelmiszerekből (a probléma jelenleg 1,2 milliárd embert érint).