Magyarok és a környezettudatosság: valami elindult a fejekben

A magyar háztartások több mint fele jóval fontosabbnak tartja a környezetet kímélő megoldások alkalmazását az energiafelhasználásban, a vízfogyasztásban és a hulladék kezelésében, mint hat évvel ezelőtt. Az IKEA legfrissebb felmérésében a megkérdezettek 94 százaléka nyilatkozta úgy, hogy kiemelten vagy fokozottan érdeklődik a megtakarítást eredményező lehetőségek iránt, és mindössze 6 százalék-a válaszolta azt, hogy ezek a szempontok nem igazán lényegesek. 

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A környezetvédelem önmagában nem elég erős hívószó a magyaroknak (az IKEA három országban végzett kutatásából az is kiderül, hogy a cseheknél és a szlovákoknál is hasonló a helyzet), mivel az is fontos számukra, hogy a környezettudatos termékek használatával pénzt is megtakarítsanak.

A többség, csaknem 60 százalék számára az a leginkább elfogadható megoldás, ha a két szempont összekapcsolódik a vásárlásnál, ugyanakkor a megkérdezettek valamivel több mint harmada (36 százalék) kifejezetten az anyagiakat helyezi előtérbe, és 100-ból mindössze 3-an felelték azt, hogy náluk a környezetvédelmi megfontolás szerepel az első helyen. A helyzet annyiban változott az IKEA 2014-ben elvégzett, hasonló kutatásának eredményéhez képest, hogy 6 évvel ezelőtt a megkérdezettek ötödének (22 százalék) volt az a legfontosabb, hogy pénzt is nyerjen a vásárlással.

Elmélet és gyakorlat

Bár a megtakarítás elméletben a magyaroknak is elsődlegesen vagy kiemelten fontos szempont, a gyakorlatban a megkérdezettek mindössze egyharmada válaszolta azt, hogy vásárláskor kifejezetten érdekli, mennyi pénzt tud megspórolni a kiválasztott termékkel. Ha pedig információkra van szükségük, 10-ből csak 4-en próbálnak előzetesen, önállóan tájékozódni a lehetőségekről, a megkérdezettek fele vásárláskor, a boltban kérdez rá az adott árucikk jellemzőire.

„Az elmélet és a gyakorlat közötti eltérés abban is megfigyelhető, hogy a magyar vásárlók fele hasznosnak tartja a fogyasztás csökkentését szolgáló és környezettudatos termékeket, ugyanakkor a vizsgált országok közül nálunk a legmagasabb azoknak az aránya, akik a hagyományosakhoz képest drágábbnak érzik ezeket az árucikkeket” – mondta Tóth Tímea, az IKEA Lakberendezési Kft. Fenntarthatósági felelőse.
A 2014-es kutatásban a magyarok háromnegyede tartotta hasznosnak az energiafogyasztást csökkentő, illetve környezetbarát termékeket, az árukat pedig a megkérdezettek 26, illetve 8 százaléka érzékelte magasabbnak, mint a hagyományos termékekét.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo