Kitiltották a dízelautókat Brüsszelből

Hétfőtől a 22 évesnél idősebb, illetve alacsony környezetvédelmi besorolású járműkategóriákba tartozó dízel üzemű járművek nem hajthatnak be a Brüsszel Fővárosi Régióba, a tilalmat megszegők 350 euró (mintegy 115 ezer forint) azonnali bírságot kapnak.

A helyi média tájékoztatása szerint a környezet védelme érdekében január 1-jén a belga főváros úgynevezett alacsony kibocsátási zónát (Low Emission Zone - LEZ) hozott létre, amelyen belül a legszennyezőbb, elsősorban dízel üzemelésű járművek közlekedését fokozatosan megtiltják.

Három éve robbant ki a dízelbotrány
Három éve robbant ki Amerikában a dízelbotrány. Magyarországon mintegy 193 ezer új Euro 5 és Euro 6 osztályú dízelautó vásárlóját verték át a gyártók. Ezek azok az autók, amelyek használat közben a nitrogénoxidoknak az előírtnál legalább a kétszeresét engedik a levegőbe.
A tilalom kezdetben csak a legalacsonyabb környezetvédelmi osztályú, dízelüzemű járművekre vonatkozik majd, azonban a következő években a korlátozást fokozatosan kiterjesztik a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó gépjárművekre is.  A hétfőtől érvényes korlátozás az Euro 0-ás, és Euro 1-es besorolású, valamint a 22 évnél idősebb dízel üzemű gépjárművekre vonatkozik. 2019 elejétől az Euro 2-es besorolású és a 19 évesnél idősebb dízelautók nem hajthatnak be a fővárosi régióba. 2020-tól az Euro 3-as, és a 15 évnél idősebb dízelek, 2022-től az Euro 4-es és 12 évesnél idősebb gépjárművek, 2025-től pedig az Euro 5-ös és 9 évesnél idősebb dízelautókat is kivonják a brüsszeli régió forgalmából.

35 euróért lehet behajtani

Azok az autósok, akik tiltott kategóriába tartozó járművel kénytelenek a régióba utazni, 35 euró befizetése mellett egy napra érvényes engedéllyel ezt megtehetik. Ilyen jogosultság ugyanazon járműre egy év alatt nyolc alkalommal kérhető.

A tervek szerint 2025-ig a legtöbb dízel üzemű járműveket fokozatosan kivonják a brüsszeli közlekedésből.

Az október elejétől érvényes korlátozás a napilap szerint a brüsszeli autópark mintegy 0,5 százalékát érinti. A 2019-ben érvénybe lépő korlátozás miatt a brüsszeli autók 4 százaléka, 2020-tól a belga fővárosban regisztrált járművek 14 százaléka nem közlekedhet majd.

Mint közölték, a brüsszeli városvezetés a 2025-ös céldátumig 86 százalékkal kívánja csökkenteni a nitrogén-dioxid, szintén 86 százalékkal a levegőbe kerülő korom, valamint 31,43 százalékra kívánja leszorítani a szállópor koncentrációját. Információk szerint amennyiben a levegő szennyezettsége eléri és két napon keresztül meghaladja a küszöbértéket, sebességkorlátozást vezetnek be. Tilos lesz a fával és a szénnel való tüzelés, amennyiben nem ez az egyetlen módja a fűtésnek, valamint a brüsszeli tömegközlekedést erre az időre ingyenessé teszik.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo