Három éve robbant ki a dízelbotrány

Három éve robbant ki Amerikában a dízelbotrány. Magyarországon mintegy 193 ezer új Euro 5 és Euro 6 osztályú dízelautó vásárlóját verték át a gyártók. Ezek azok az autók, amelyek használat közben a nitrogénoxidoknak az előírtnál legalább a kétszeresét engedik a levegőbe.

Európa szerte már vagy 43 millió, Magyarországon 193 ezer Euro 5 és Euro 6 osztályú dízelautó vásárlóját verték át a gyártók. Többek között ezt állítja az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) új tanulmánya, amelyet a dízelbotrány kirobbanásának harmadik évfordulóján jelentetett meg.

A dízel végórái
Európa valamennyi országában kevesebb dízel-autót adtak el az első félévben, mint egy évvel korábban és a nagyvárosok dízel-tilalma e motorok halálát jelentheti.
Amerikában és egy-két európai országban a hatóságok léptek a dízelbotrány kirobbanása után, és legalább a gépkocsik utólagos átalakítására köteleztek autógyárakat. Magyarországon viszont semmi sem történt. Pedig nálunk is szedik áldozataikat a levegőben eregetett nitrogénoxidok. A többi méreg mellett a sok NO2 is oka annak, hogy – mint az Európai Számvevőszék jelentéséből kiderül – magyarországi lakosok életét nagyobb mértékben rövidíti meg a levegőszennyezés, mint a legtöbb másik európai országban lakókét.

A T&E kiadványában egészségünk védelmében egyebek mellett szorgalmazza, hogy induljon egy páneurópai program a mintegy 43 millió még fiatal piszkos dízelautónak a kibocsátást csökkentő átalakítására, a települések korlátozzák a különösen szennyező járművek forgalmát, a közúti forgalomban is ellenőrizze a hatóság a gépkocsikat, és követelje meg, hogy a kibocsátásuk ne lépje túl a forgalmijuk szerinti értéket, függetlenül a koruktól.

Mára, a dízelbotrány kirobbanásának harmadik évfordulójára időzítették Brüsszelben a bejelentést, hogy kartellvizsgálatot indítanak annak kiderítésére, vajon a BMW, a Daimler és a VW Group nem egyeztek-e meg a kipufogógáz tisztítását szolgáló technikai eszközök fejlesztésének és bevezetésének visszafogásában.

Margrethe Vestager, versenyügyi biztos szerint: “A Bizottság vizsgálja, hogy vajon a BMW, a Daimler és a VW között volt-e egyetértés abban, hogy nem versenyeznek egymással azon fontos részegységek fejlesztésében és bevezetésében, amelyek feladata a benzines és a dízelhajtású gépkocsik veszélyes kibocsátásnak csökkentése. Ezek azok a megoldások, amelyekkel a személyautók környezetkárosítása visszafogható. Ha bebizonyosodik az összejátszás, akkor ezek az autógyártók annak ellenére, hogy a technika a rendelkezésükre állt, akadályozták a fogyasztókat abban, hogy kevéssé szennyező autót vásároljanak.”

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo