Indiánok ősi rítusát zavarná a gigantikus szélkerék-farm

2010. február 21. vasárnap - 14:05 / klímablog
  •    

A Cape Wind néven tervezett szélturbina-park Manhattannel azonos nagyságú területet foglalna el Cape Cod közelében. Két indián törzs azonban kérelmet nyújtott be a 130 szélturbinából álló park megépítése ellen, mondván azok éppen úgy helyezkednének el, hogy gátolnák ősi spirituális rítusukat, a felkelő nap köszöntését. A szélkerekek magassága a 134 métert is elérheti.

A Cape Cod-i Mashpee Wampanoag és a Martha’s Vineyardon élő Aquinnah Wampanoag indián törzsek tavaly azzal fordultak a nemzeti parkok felügyeletéhez, hogy történelmi hellyé nyilvánítsák az óceán Nantucket Sound nevű részét, a szélkerék-farm tervezett otthonát, akadályozva annak megépülését. A bennszülöttek szerint nemcsak napköszöntésüket, de égboltra irányuló szemlélődésüket, a költöző madarak megfigyelését és őseik temetkezőhelyét is megzavarnák az égbe magasodó szélkerekek.

Ahogy arról az amerikai sajtó több médiuma is beszámolt, az illetékesek az indiánoknak adtak igazat a terület történelmi hellyé nyilvánításával. A Wampanoag kifejezés annyit tesz: „az első fény emberei". A hivatal indiánoknak kedvező döntése nem feltétlenül jelenti a projekt ellehetetlenítését, de kétségtelenül nehézségeket állít megvalósulása elé.

A világ legnagyobb szélenergia-parkja

24 négyzetmérföldes (62,16 négyzetkilométeres) területen épülne fel a leendő szélenergia-park, amely 2001 óta van előkészületi fázisban és a helyi kormányzó támogatását is élvezte. A földrajzi és geológiai kérdésekben illetékes Department of the Interior részéről Ken Salazar miniszter március 1-re tűzte ki a határidőt, amikorra az indián törzseknek és a beruházást végző Energy Management Inc.-nek közös nevezőre kell jönnie a projekt sorsa felől. Ha a felek nem jutnak dűlőre, Salazar maga dönthet a projektről. De mégha Salazar a projekt javára dönt, az indiánok még akkor is pert indíthatnak az építkezés megakadályozására.

A bennszülöttek mellett a helyi jacht- és lakástulajdonosok is ellenzik a vizi szélenergia-park kivitelezését, mert szerintük károsan hatna az élővilágra. A néhai Ted Kennedy szenátor családja szintén a projekt ellenzői közé tartozott, mert Hyannis Port-nál lévő családi főhadiszállásuk éppen a tervezett park helyére néz.

Az eset precedens nélkül való, mert Nantucket Sounddal vetekedő méretű vízterületet eddig nem vettek fel a védett történelmi helyek listájára. Barack Obama amerikai elnök nagy hangsúlyt helyezett az amerikai áramellátásban a szélenergia-hányad növelésére, de nyilvánosan nem foglalt állást a Cape Wind szélkerék-farm ügyében.

A farm támogatói kiemelték: az Aquinnah Wampanoag törzs helye Martha’s Vineyardtól nyugatra van, vagyis nem nézne közvetlenül a szélturbina-parkra, ha az megépül. A National Park Service mégis úgy döntött, a vízterület fontos mind a két szóban forgó törzsnek. Érvelésükben felhívták a figyelmet arra, a szélturbinák telepítésével az iszapba lévő ősi szent tárgyak is sérülhetnek, amelyek abból az időből származnak, amikor a helyet még nem borította víz.