2007-ben az ENSZ által felkért tudóscsoport azt állította, az 1990-es kibocsátáshoz képest 25-40 százalékos csökkentés szükséges ahhoz, hogy a globális felmelegedést 2 Celsius foknál fékezzük meg. Új tanulmányok azt állítják, ez sem lesz elég, és az évszázad második felében már reális lehetőség a 4 Celsius fokkal magasabb átlaghőmérséklet.

Kiotó, a vesszőparipa

A fejlődő országok (az úgynevezett "77-ek csoportja") és Kína nyilatkozatban jelentette ki, hogy egy "kiegyensúlyozott" egyezménynek szükségszerűen a Kiotói Jegyzőkönyv meghosszabbításának is kell lennie. A bolíviai klímatárgyaló aggodalmának adott hangot, hogy a nemzetközi közösség vonakodik kiterjeszteni a Kiotói Protokoll hatáskörét.

December 3-án a kínai delegáció egyenesen azzal vádolta a fejlett országokat, hogy a kiotói vállalások eldobására játszanak. A kínai vádat főként a Japán -a konferencia előtti hetekben és a rendezvény során is hangoztatott- kijelentése váltotta ki, miszerint nem tartják magukat a kiotói jegyzőkönyvben vállalt emisszió-csökkentéshez 2012 után, ha Kína és az USA nem erősít az emisszió-mérséklésben.

A Kiotói Egyezmény elleni érvek hagyományosan azok voltak, hogy abban csak a fejlett világ 40 állama vett részt (ezt az érvet használta a Bush-adminisztráció, amikor nem ratifikálta az alkut, valamint arra hivatkozott, hogy az emisszió-csökkentés munkahelyeket szüntetne meg); továbbá az időközben nagy gazdasági szereplőkké vált BRIC-országok némelyike (Kína, India) sem volt aláíró. 

Kína emissziója 2000 óta megduplázódott! Az eltolódott súlypontokat jól jelzi, hogy a Kiotói Jegyzőkönyvben érintett országok -a világ népességének felét, ám- a globális kibocsátásnak mindössze 27 százalékát adják. Ma már a fejlődő országoké a globális emisszió 45 százaléka! (A Koppenhágában aláíró 140 állam 80 százalékot képvisel.)

"Kiegyensúlyozott egyezmény": 2011-re remélik

Valószínűleg senki nem indult olyan reményekkel neki a Cancúni Klímacsúcsnak, hogy itt megszületik a Kiotói Protokoll helyére lépő, jogilag kötelező érvényű megállapodás. Ezt egyre  többen a 2011-es Dél-Afrikai klímacsúcstól várják. A jelszó a mostani fordulóban a gazdag és szegény országok felelősségeinek, vállalásainak "kiegyensúlyozott" elosztása.

A fejlődő országok az iparilag fejlett államok "történelmi felelősségét" hangsúlyozzák: mivel másfél évszázadon át szennyeztek, most nekik kell elsősorban visszafogniuk magukat, illetve a zsebükbe nyúlni a Klíma Alap finanszírozására, és azon keresztül a szegény országok támogatására. Az USA viszont ragaszkodik hozzá, hogy Kína is a hatalmas emissziójához arányosan legyen csökkentésre kötelezve - vagyis függetlenül attól, hogy csak néhány éve volt a gazdasági növekedésre.

Többen úgy látják, Kína felelősségének hangsúlyozásával mindössze az a célja az Egyesült Államoknak, hogy elterelje a figyelmet arról, mennyire képtelen saját csökkentési céljait betartani. Kulcsfontosságú, hogy az USA és Kína mennyire tud egymás okolása nélkül elhatároznia magát az emisszió-csökkentés mellett. A Greenpeace például úgy véli, a többi ország USA-ra mutogatása csak kibúvónak tűnik.

Az EU azzal az állásponttal érkezett Cancúnba, hogy a vitatkozás helyett inkább egy másik, nem lebecsülendő szempontot forszíroz: az emisszió bejelentésének és ellenőrzésének mechanizmusát kellene kidolgozni, hogy átlátható és korrekt módszerekkel történjen. A Reuters értesülése szerint az EU felvetette, hogy a Kiotói körbe tartozó államokhoz hasonlóan a fejlődő országok is évente legyenek kötelesek bejelenteni emissziójukat (a szegény és gazdag ország 1992-es kiotói definíciója szerint Mexikó és Dél-Korea még a fejlődő országok közé tartozik), és egyelőre ne legyenek bírsággal büntethetők, ha nem sikerül betartaniuk vállalásaikat.

Kína, a bűnbak: a felkelő füst országa

Tavaly 9 százalékkal nőtt Kína emissziója - ez az éves bővülés megfelel egy-egy fejlett ipari ország (pl. Anglia) teljes kibocsátásának. A világ összes kibocsátás-csökkentését hatástalanítja Kína emisszió-növekedése. Ez a nemzetközi ellentét oka a klímaharc frontján.

A fosszilis üzemanyagokból eredő széndioxid-kibocsátása tavaly 7,5 milliárd tonna volt, ami a globális mennyiség 24 százaléka! Az ázsiai óriás 2008-ban előzte le az USA-t, mint a világ legnagyobb üvegházgáz-kibocsátója. De az egy főre jutó kibocsátásban továbbra is az USA vezet, nem Kína - mert a kínai lakosság népes hányada nem jut autóhoz vagy nem kap elektromos áramot a lakásában.

Az OECD becslése szerint a kínai gazdaság idén 11,1 százalékkal nő, jövőre 9,7 százalékkal. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) minden országnak "kiosztott" javaslata között Kínának 8,4 milliárd tonnás éves kibocsátást jelölt meg optimális célnak. A jelenlegi növekedést tekintve ezt az értéket már jövőre eléri! Kínában 5 tonna az egy főre jutó éves kibocsátás, a harmadik legnagyobb kibocsátónak számító Indiában 1,8 tonna.

Az IEA adatai szerint Kína kétszer annyi energiát használ a megtermelt javak minden egyes dollárjára, mint más országok. Azon túlmenően, hogy a helyi infrastruktúra valóban korszerűtlen és energiafaló, az energia-intenzív termelési mód azért jöhetett létre, mert az egész fejlett világ ide helyezte ki az árucikk-előállítást. A fizikai gyártás outsourcingjának pedig megvannak az ökológiai vonzatai.

Kína egyelőre tovább növelné kibocsátását, és csak a "karbonintenzitás" csökkentésére hajlandó. Ez annyit tesz, hogy az egy "gazdasági egységre jutó" kibocsátást csökkentenék (vélhetően több gyárkémény között oszlana meg a növekvő kibocsátás), de abszolútértékben jó pár évig nem csökkenne az ország összkibocsátása! Peking emellett a tavalyi 9 százalékos arányról 15 százalékra kívánja növelni a megújuló energiák részarányát.

Fosszilis energiák: állami támogatás helyett adó

Cancúnban ugyan erről nem igazán tárgyalnak, mégis sokan a fosszilis energiákra vonatkozó állami támogatások megszüntetését és a fosszilis adók nemzeti szintű honosításait látják a klímavédelem finanszírozásának egyik jelentős forrásaként. De a deficittel küszködő kormányok világszerte odázzák egy ilyen adófajta bevezetését: Franciaországban áprilisban vetették el a koncepciót, Japánban jövőre halasztották a kivetését. A japán kincstár 3 milliárd dolláros bevételt vár az új adónemtől.

Az IEA szerint a következő 20 évben 18 ezermilliárd dollárt kellene költeni arra, hogy kiváltsuk a fosszilis üzemanyagokat és áttérjünk az alternatív energiaforrásokra, mind a járműmeghajtásban, mind az áram-előállításban (pl. széntüzelésű erőművek leállítása).