Pontosan fizetnek a német cégek

Sok bosszúságot és kellemetlen tapasztalatot megspórolhatunk magunknak, ha céginformációs rendszerekben tudakozódunk a külföldi cégek adatairól, előtörténetéről, sőt fizetési fegyelméről is.

Németországban ötmillió vállalkozás létezik, ebből százhétezer az 50 főnél többet foglalkoztató társaság. (Magyarországon 8000 a számuk.) Nagy piacról van tehát szó. „Minden harmadik lekérdezés a rendszerünkben német cégekre vonatkozik”– mondta Keleti József, a Bisnode Magyarország country managere. Ez jól tükrözi azt, hogy Németország a hazai vállalkozások egyik legfontosabb üzleti partnere.

Alig merészkednek át a határon a magyar cégek
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet, és a külpiacra lépő új szereplők aránya is alacsony. Pedig a külföldi értékesítés jócskán növeli a bevételeket: a már exportálók forgalmának átlagosan egynegyede származik külpiaci tevékenységből.
Pontosak

Keleti szerint „a német cégek számláik 82 százalékát pontosan fizetik. Magyarországon ez az arány 60 százalék, néhány éve 50 százalék volt. (Keleti kérdésére ennél rosszabb arányt tippelt a közönség.) A legrosszabb fizetők – már ami a határidőket illeti – a bútoripar, a biztosítási szektor szereplői és az ipari gyártók.

Meglepő módon azonban „nem erősek a tartományi nyilvántartások (40 paraméter szerint lehet keresni), mert a kisvállalkozásoknak nem kell leadniuk mérlegkimutatást. Ha a cégtől kikérjük ezt, nem jellemző, hogy nyitottak lennének. Adószám sem elérhető" – tette hozzá Keleti.

A német cégekkel történő hazai „együttműködésből tudnak kinőni regionális beszállítóvá, szolgáltatóvá” a magyar vállalkozások.

Segítenek az okos adatok

A nagy adathalmazokból kinyert okos adatok segítségével csökkenthetők a kockázataink. A predikítv célzás

  • 20-30 százalékkal növeli a hatékonyságot,
  • 17 százalékkal növeli a kampányeredményességet,
  • 10-12 nappal gyorsíthatja az értékesítési ciklust,
  • 20-30 százalékkal csökkentheti a késve fizetést,
  • 10 százalékkal növelheti a megújítási arányt.
Nagy lehetőség, de nagy kihívás is a német piac
Nagy lehetőség, de nagy kihívás is a német piac a magyar cégeknek, de a magyarországi német tulajdonú társaságokkal történő együttműködés is nagy lehetőségeket tartogat a hazai vállalatoknak – hangzott el a Német-Magyar Üzleti Fórumon, ahol új piaci, finanszírozási, üzleti, jogi, szabályozási információkat osztottak meg a legjobb szakértő előadók.

Véleményvezér

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.
Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo