Nagy csinnadratta, kevés újdonság az Apple-nél

Jóllehet már közel egymilliárd iPhonet használnak a világon, érezhetően esik az Apple egyre drágább mobiltelefonjainak forgalma. Az óriáscég most hír- és film-streaming, illetve játékszolgáltatással, valamint saját hitelkártyával tör be új piacokra – amelyeken már elég sokan tülekednek.

A kaliforniai Cupertinóban Tim Cook, az Apple főnöke és helyettesei hollywoodi sztárok kíséretében jelentették be az újdonságokat – amelyek között, a szokásokkal ellentétben, egyetlen műszaki sem volt.

Fotó: Mike Deerkoski/flickr

Az eddig is létező Apple News alkalmazás térítős formájának előfizetői (egyelőre csak az észak-amerikaiak, mellettük belátható időn belül csak a britek) havi 10 dollárért vagy 300 amerikai magazint és néhány napilapot olvashatnak. Az utóbbiak között van két jelentős, a The Los Angeles Times és a Wall Street Journal, valamint a Toronto Star – de hiányoznak a legalább olyan fontos The New York Times és a The Washington Post, akárcsak az igen elterjedt USA To-day.

Az Apple a előfizetésekből származó jövedelmet fele-fele arányban osztja meg a lapokkal –

A Spotify belemarkolt a tortába, az Apple a morzsákat szedegeti
Éleződik a verseny a streaming szolgáltatások piacán: a Spotify most az Európai Uniónál tett panaszt az Apple miatt, mert az 30 százalékot kér, ha az ő készüléke révén köt üzletet a versenytárs.
feltehetően ez lehet az egyik ok, hogy sokan kimaradtak a csomagból. Korábbi amerikai kísérletetek hasonló szolgáltatásra elhaltak, és kérdéses, hogy – miután sok lap, magazin részben vagy egészben így is ingyen hozzáférhető a neten – mekkora lesz az érdeklődés. Az USA-ban az elmúlt 15 évben több mint 1400 újság szűnt meg, visszaestek a hirdetések, és újabban leépítésre kényszerülnek népszerű on-line portálok is.

Az Apple zene-streaming szolgáltatásának már 50 millió előfizetője van. Feltehetően hasonló sikerben bízva indít a cég most film-streaming szolgáltatást, amely világszerte elérhető lesz. Elemzők figyelmeztetnek, hogy az Apple itt zsúfolt piacra lép, ajánlata (amelynek árát még nem közölték) nem lesz akkora, mint amit a Netflix vagy az Amazon kínál. Nyílt kérdés az is, lesz-e elég előfizető, aki kész újabb szolgáltatónak fizetni filmekért, tv-sorozatokért. Ugyancsak előfizetéses alapon kínál majd az Apple ősztől száznál több internetes játékot – azok viszont csak a cég termékein futtathatók.

Valódi újdonság az Apple hitelkártyája, amelyet a Goldman-Sachs bankházzal együttműködve bocsátanak ki. Az némi visszatérítést biztosít a vásárlások után, elsősorban ha Apple termékről-szolgáltatásról van szó. A kártya különleges biztonsági védelmet kap, költségei, kamatai még ismeretlenek.

(Forrás: The New York Times)

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo