Milyen lesz a vírus utáni céges világ?

A cégek több, mint fele jelezte egy magyar tanulmányban, hogy több online tárgyalást fog tartani a vírushelyzet után is, de a személyes találkozásokra is szükségük van.

Hazai cégek között végzett felmérést tárgyalási és irodahasználati szokásaik változásáról a vírus kapcsán a Meety teremfoglaló portál. A kérdőívüket kitöltő 163, elsősorban irodai-típusú tevékenységet végző vállalkozás 51 százaléka nyilatkozott úgy, hogy több online tárgyalást tart a jövőben is, 7 százalék pedig kizárólag online megbeszéléseket szeretne majd. A cégek 54 százaléka egyúttal azt is megjelölte, hogy reméli, visszatérhet a járvány előtti szokásaihoz, ami leggyakrabban a saját vagy az ügyfél tárgyalójában való megbeszélést jelentette. A járvány előtti tárgyalási szokásoknál jelentős eltérés mutatkozott a saját tárgyalóval rendelkező, illetve nem rendelkező vállalkozások között.

Akiknek van saját tárgyalójuk, azok közül 95 százalék megjelölte, hogy használta is azt, gyakran tárgyalt ott. Ugyanakkor kiderült, hogy 41 százalékuknál ennek kihasználtsága 50 százalék alatti volt. Ezeknek a cégeknek az  54 százaléka emellett az ügyfelei tárgyalójába is sűrűn ment megbeszélésre, 24 százalék pedig szeretett étteremben, kávézóban tárgyalni. Nagyrészt online megbeszélést a saját irodával rendelkezők közül csak a cégek 9 százaléka tartott a vírus előtt.

Akiknek nincs saját tárgyalójuk, azok közül a legtöbben (59 százalék) az ügyfeleiknél tárgyaltak, a második legnépszerűbb válasz (a járvány előtti időkre vonatkozóan!) az volt, hogy nagyrészt online megbeszéléseket folytattak (45 százalék). Közülük 28 százalék járt étterembe is tárgyalni, 14 százalék pedig óradíjas tárgyalót bérelt szükség esetén.

A tanulmányban cégvezetők, üzletkötők és pszichológus osztja meg a saját tapasztalatait az online, illetve a személyes tárgyalás hatékonyságával kapcsolatban.

Elhangzik többek között, hogy az online meetingek azért fárasztóak, mert az érzékszerveink nem videóra vannak kitalálva. A személyes üzletkötés melletti egyik érv, hogy olyankor nagyobb az elköteleződés. Van olyan nyilatkozó, akinél 20 éves gyakorlat az online tárgyalás, és többen emelik ki az időspórolást előnyként. Aztán a véleményekben szinte kivétel nélkül ott van egy "de", hogy azért a személyes találkozás az igazi. Az egyik nyilatkozó úgy fogalmaz: "többnyire az a konklúzió az ügyfelekkel, hogy majd ha vége a járványnak, akkor találkozzunk..."

Hogyan változtatnak a cégek az irodahasználati szokásaikon?

Az irodahasználattal kapcsolatos terveket illetően 5 százalék válaszolt úgy, hogy nagyrészt online munkavégzésre fog átállni, és a cégek 40 százaléka enged majd több home office-t a dolgozóinak.

A válaszadók 10 százaléka jelezte, hogy kisebb irodába szeretne költözni, mert akkor sem fogja megérni a jelenlegi irodáját fenntartani, ha megoldódik a vírushelyzet.

5 százalék rájött, hogy nincs feltétlenül szüksége állandó irodára, elég hetente-havonta tartani egy személyes megbeszélést.

A cégek 32 százaléka reméli, hogy visszatérhet a vírus előtti irodahasználati szokásaihoz és újra bejárhatnak majd. Másik 21 százalék pedig jelenleg is ugyanúgy dolgozik, ahogy a járvány előtt, ami többségük esetében szintén azt jelenti, hogy az irodában. Tehát a cégek fele nagyjából ugyanúgy fog működni, ahogy ezelőtt és ki fogja használni az irodáját.

A home office-ról is több szemszögből mondanak véleményt a tanulmányban nyilatkozók. A cégvezetők többnyire egyetértenek abban, hogy "minél többet találkoznak az emberek, annál hatékonyabb cég". A munkavállalók között van olyan, aki szintén az irodába járás mellett érvel, egyrészt a nyugodtabb, ideálisabb munkakörülmények,  másrészt az ingerekre, impulzusokra való igény miatt. De van olyan is, akinek tökéletesen bevált az otthoni munka, és a cége is hatékonynak tartja így a munkavállalókat. Viszont a konklúzió szinte mindig az, amit a pszichológus is megerősít, hogy ha sok home office-t enged is a cég, legyen bizonyos rendszerességgel alkalom, amikor személyesen találkoznak a dolgozók, hogy "szabadon beszélgessenek, emberként szólhassanak egymáshoz".

A tanulmányban azt is körüljárják, vajon merre mozdulnak a cégek az irodáikból, mi a helyzet most a közösségi irodákkal, mennyire igénylik a cégek a tréningeket és egyéb eseményeket.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo