Megérzik az óriások, hogy ritkábban cserélünk telefont

Az Apple után a Samsung nyeresége is számottevően csökkent. Elemzők szerint a két óriáscég eladásainak visszaesése erősíti a gondokat, hogy a világgazdaság visszaesésétől kell tartani.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A Samsung nyeresége a múlt év utolsó negyedében csaknem 29 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában. Ez volt az első visszaesés 2016 nyara óta, amikor a Samsungnak ki kellett vonnia a piacról akkori csúcstermékét, a Galaxy Note 7-est, mert több készülék kigyulladt.

A Samsung 4. negyedévi eladásai 8,4 milliárd dollárt tettek ki, míg a 46 milliárd dolláros forgalom 10,6 százalékkal volt alacsonyabb az előző negyedévinél. A konszern a csökkenést azzal indokolta, hogy váratlan mértékben estek fő terméke, a csipek árai, és azokból kevesebbet is tudtak eladni. A szervercsipek voltak az elmúlt években a Samsung legfontosabb termékei, de azok ára 2018 utolsó negyedében 10-15 százalékkal esett. A japán Nomura beruházási ház elemzői szerint idén a DRAM-csipek 31, a NAND-csipek 44 százalékkal lesznek olcsóbbak a tavalyi áraknál.

Az Apple-hez hasonlóan a Samsungot is érzékenyen érinti a mobiltelefonok iránt csökkenő kereslet is. Kevésbé Kínában, ahol

Megzuhant az Apple a karácsonyi visszaesés miatt
A vártnál kisebb volt az Apple termékeinek karácsonyi forgalma, főleg, mert a reméltnél kevesebb iPhone-t tudtak eladni. A hírre csökkent is a cég részvényeinek árfolyama.
nem függnek annyira a helyi vetélytársaktól, mint az Apple, ám képernyők, csipek beszállítójaként érzékenyen érintik az Apple, a Huawei és mások csökkenő eladásai.

A dél-koreai konszern idén új termékekkel kívánja helyrebillenteni a mérleget: forgalomba kerül összehajtható képernyős mobilja és az első, az 5G-technika alkalmazására alkalmas készülékek.

(Forrás: Frankfurter Allgemeine Zeitung)

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo