Megzuhant az Apple a karácsonyi visszaesés miatt

A vártnál kisebb volt az Apple termékeinek karácsonyi forgalma, főleg, mert a reméltnél kevesebb iPhone-t tudtak eladni. A hírre csökkent is a cég részvényeinek árfolyama.

Az Apple eredetileg 89-93 mrd. dolláros forgalmat várt a 4. negyedévre, azt most 84 milliárdra módosították. Tim Cook, a vállalat vezetője közölte, hogy a változás főként az iPhone-ok csökkenő eladásának tudható be, még a fejlettebb országok piacain is visszaesett mobiltelefonjaik értékesítése.

Kép: Pixabay

Az év utolsó negyede, a karácsonnyi forgalom miatt, az Apple számára is a legfontosabb, ebben az időszakban már több rekordot állítottak fel. 2017-ben például 88.3 mrd. dolláros forgalommal kerek 20 milliárdos nyereséget értek el s annak ötöde Kínára jutott.

A vállalat emlékezetesen több új, drága modellt hozott 2018-ban forgalomba. Ez is szerepet játszhatott, hiszen még az idei

Naponta milliókat veszítenek a pereskedéssel az elektronikai óriások
Naponta milliós károkat okoz a Qualcommal folyó szabadalmi vita mind az Apple-nek, mind Kínának, állítja az Apple.
legolcsóbb újdonság, az iPhone XR ára is 900 euró körül mozog Európában. Egyidejűleg sok szolgáltató kevesebb ártámogatást ad új készülék vásárlásánál, így a fogyasztók ritkábban váltanak – vagy megelégednek azzal, hogy új akkut szereltetnek iPhone-jukba.

Az Apple bejelentette, hogy a tavalyi 4. negyedévtől nem ad ki többé adatokat az eladott készülékek számáról. A cég részvényeinek árfolyama a hírekre 7 százalékkal csökkent.

(Forrás: Die Welt)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo