Komoly kockázata is van a kormány szuper befektetési kötvényének

Június 3-án kerül forgalomba Nemzeti Kötvény néven egy új lakossági állampapír, amely nagyon jó befektetésnek tűnik. A kötvény az ötödik év végére 6 százalékos kamatot hoz, ráadásul a 15 százalékos kamatadót sem kell kifizetni utána. Iványi Ildikó befektetési szakember szerint ugyanakkor fontos azt is látni, hogy az új állampapírban nincs szó inflációról, ami egyfajta kockázatot jelent a befektető számára.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A 2008-as válság és az azt követő pénzpiaci intézkedések arra késztették az embereket, hogy otthon vagy csak a bankszámlán tartsák a megtakarításaikat. A jelenlegi 0,9 százalékos magyarországi jegybanki alapkamat kimagasló az Európai Unióban, ugyanakkor ezzel együtt sem vonzó egy lakossági befektetőnek. Ma a kötvény- és az államkötvénypiacon is, kevés olyan befektetés van, mellyel 3 százalék feletti kamatot lehet elérni , ehhez képest a június 3-án rajtoló szuperpapír a prémium kategóriába tartozik.

Iványi Ildikó befektetési szakember szerint a kormányzatnak a nem titkolt szándéka az, hogy lakosságnál felhalmozott nagy mennyiségű készpénzt valamilyen formában visszapumpálja a gazdaságba. Erre lehet egy megoldás a Nemzeti Kötvény, amelynek már kézzelfogható és kiszámítható kamata van.

Kép: PP Archív

„Az Államadósság Kezelő Központ szerint az a cél, hogy 2023-ra közel megduplázzák az államkötvény-állományt 6 ezer milliárd forintról 11 ezer milliárd forintra. Azt valószínűsítik, hogy évente 800–1000 milliárd forintot tudnak mozgósítani, így a készpénzállomány egy jelentős részét vissza tudnák pumpálni a gazdaságba" – mondta a szakember.

A június 3-tól jegyezhető Nemzeti Kötvény vonzó lehet, mert az első fél évben 3,5 százalékos kamatot fizet, amit az első év végére 4 százalékra egészítenek ki. Ezt követően 50 bázisponttal, fél százalékkal emelkedik a kamat évente, így az ötödik esztendő végére hat százalék lesz. A lejárati időn belüli visszaváltás is kedvezőbb lesz, mint a többi forgalmazott államkötvény esetében.

Iványi Ildikó arról is beszélt, hogy június 3-tól minden újonnan megvásárolt államkötvény kamatadó mentes lesz, így a 15 százalék adót már nem kell kifizetni a hozam után. Ez az intézkedés a többi államkötvényre is igaz lesz. Az inflációval ugyanakkor minden esetben számolni kell.

A magyarok többsége csak hallomásból ismeri a megtakarításokat
A KSH adatai szerint tavaly történelmi rekordot ért el a lakosság által felhalmozott készpénz összege. A 2018-as év utolsó negyedévére 4792 milliárd forintot tett ki az a vagyon, amit a magyarok a saját otthonukban őriznek.
„Sajnos a tapasztalataim szerint sokan nem is tudják, mit jelent az infláció, pedig gazdaságilag komoly jelentősége van. A prémium államkötvények inflációkövetők, de ebben az új állampapírban nincs erről szó. Az inflációs kockázatot az állam átteszi a befektetőre. Jelenlegi számítások szerint, ha az infláció a tavalyi 2,8 százalékról 3,17 százalék fölé emelkedik, akkor nem biztos, hogy 3–5 éves futamidővel kalkulálva az újonnan kibocsátott államkötvény lesz a nyerő. De ha lehetősége van egy ügyfélnek arra, hogy diverzifikálja a portfólióját, akkor érdemes különböző típusú államkötvényeket bevásárolni, nagyon rosszul egyikkel sem fog járni” – tette hozzá a szakértő.

A szakértő azt is megjegyezte, hogy bankok, lakás-takarékpénztárak és a kincstár fogják értékesíteni ezeket a kötvényeket is. Ha költségérzékenyek a befektetők, akkor ebből a szempontból is érdemes tájékozódni. Jelenleg a Magyar Kincstárnál költségmentesen nyithatunk letéti számlát.

Iványi Ildikó szerint az ügyfeleknek mindig a céljaiknak, a kockázati profiljuknak és az anyagi lehetőségeinek megfelelően kell ajánlatot adni. A befektetési szakértő olyan információkkal tudja ellátni az ügyfeleket, amelyek a döntésben segítenek, és egy tudatosabb döntési pozícióba helyezik az ügyfelet. „Fontosnak tartom, hogy a befektetések kockázatairól őszintén beszéljünk az ügyfelekkel, mert az ő vagyonukról van szó. Mindig nyíltan kell beszélni arról, hogy az a megtakarítási forma mennyibe kerül majd nekik, és hogy ez a költség milyen mértékben fogja azt az eredményt befolyásolni, amit ő elvár az adott befektetéstől” – fogalmazott.

Még mindig jó biznisz a lakáskiadás
Bár a lakáskiadással járó hozam csökkenőben van, még mindig jó befektetésnek mondható. A lakásdrágulás miatt azonban a befektetőknek legalább 10-20 millióra van szükségük a piacra lépéshez. Az országon belül jelentősek az eltérések, a legjobb hozammal kecsegtető megyeszékhelyek között van például Miskolc az idei 7,6 százalékos bruttó hozamával, a 7,2 százalékos Tatabánya vagy a 7 százalékot nyújtó Pécs.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo